Katonásan – Longines Heritage Military

Ismét saját múltjából merített ihletett a Longines, amikor katonai témájú időmérőjével állt elő. Bár a márka ma elsősorban lovaseseményekkel népszerűsíti magát, a két világháború közötti időszakban – sok márkatársához hasonlóan – számos ország haderejét látta el időmérőkkel. A Longies akkoriban például a csehszlovák légierőnek is szállított. A Longies Heritage Military persze nem elsősorban innen eredezteti származását, bár a sötét számlap és a világos számjegyek közös vonása a két időmérő között.Longines-Heritage-Military-soldat

Szintén nem az akkori, vagy akár az első világháborús korszakot idézi az óra tokja: a maga 44 milliméterével bizony óriásinak számított volna egy évszázaddal ezelőtt, és ma sem tartozik a szerény méretű modellek közé. A méretet a meglehetősen széles lünetta is kiemeli, ami egyúttal az óra robusztus felépítését is sugallja. Ugyanakkor hiába a vaskos lünetta, a számlapot mégsem sikerült kellőképpen összezsugorítania, vagy egy nagyobb átmérőjű szerkezetet kellett volna választani. A kismásodperc elengedhetetlen ilyen stílusú óráknál, hiszen ahogy a búváróráknál, itt is meg kell tudni bizonyosodni arról, hogy az óra jár-e. Ugyanakkor a kismásodperc túl közel került a központhoz, a zsúfoltságot pedig tovább növeli a dátumablak szerepeltetése. Nyilvánvalóan nem lövészárkokban kell majd a Heritage Militarynek bizonyítani, hanem a hétköznapokban, így egy ilyen darabon indokolt a dátum szerepeltetése, de lehet, hogy másutt jobban mutatott volna. Ráadásul a nagyméretű festett SuperLumiNova-számjegyek közül a hatos fejét is levágja.Longines-Heritage-Military-zoom

A szerkezet az L615.3-as kaliber, ami mögöt az ETA 2895-2-es szerkezete bújik. Figyelembe véve, hogy a Swatch-csoport tagjaként a Longines közvetlenül fér hozzá az ETA teljes termákpalettájához, minden további nélkül lehetett volna más szerkezetet is választani, amennyiben a formatervezők ragaszkodtak volna az elképzeléseikhez. A furcsa a dologban, hogy a Longines nem most készít először katonai múltján alapuló időmérőt. A Heritage Military COSD, illetve a Heritage Military 1938 modellek nagyszerű példái annak, hogyan új életet lehelni egy letűnt kor időmérőibe.

Longines-Heritage-Military-original
Az eredeti katonai Longines