Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” – a tigris szeme

Művészi számlapjairól is ismert márka a Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” karórával új fejezetet nyitott. Egy igazi gyűjtői darab lett.

Már a XIX. században is elsősorban az ázsiai piacra összpontosított a Jaquet Droz óráival, így a tigris már jóval korábban megjelent nálunk, mint a nyugati kultúrkörben elterjedt volna. Ugyanakkor ez az első alkalom, hogy nem a teljes állatot, hanem csupán egy részletet ábrázolnak. Abból is talán a leginkább magával ragadót, a tekintetet.

Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” - vörösarany változaton élethű színeket kapotta tigris
Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” – vörösarany változaton élethű színeket kapotta tigris

A szem a lélek tükre, és finoman szólva sem volt könnyű feladat a nagymacska zabolázatlan erejét és az ebben rejlő igéző varázst megragadni. Vásznon azért mégis van tér, de egy számlap dimenziói egy művész számára egyenesen kétségbeejtőek lehetnek. Még akkor is, ha a Jaquet Droz rendszerint az átlagnál kicsivel nagyobb átmérővel dolgozik. Tokjai rendszerint 43 milliméteresek, ezek foglalják keretbe a kőből vagy zománcból készült számlapot.

Nem is olyan petite

A Petite Heure Minute azonban a márkánál elsősorban a női kollekció 35 milliméteres átmérőjével. Igaz, 43 milliméteres kivitel is létezik férfiaknak, ám az a számlap alsó részének ürességét a nagy dátum osztott ablakú kijelzése töri meg. Ezt a modellt vették alapul ahhoz, hogy elegendő helyet biztosíthassanak a munkáját nagy részében nagyító vagy mikroszkóp segítségével végző művésznek. Persze ha valaki olyan ecsetekkel dolgozik, amelyeknél alig néhány szál adja az ecset fejét, akkor ez a munkával jár.

Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” - fehéraranyban viszont egzotikusabb, látványosabb
Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” – fehéraranyban viszont egzotikusabb, látványosabb

Ugyanakkor pont ennek köszönhető, hogy szinte minden egyes szőrszál látható a tigris fején. Valószínűleg ugyanennek tudható be, hogy az állatnak nem pusztán szeme van, hanem tekintete is. Persze, hogy az egész munka az idő múlásával ne váljon az enyészet martalékává a számlap valójában tűzzománc. Úgy tűnik, a márkánál vagy nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak, vagy szeretnek szenvedni. Mintha a miniatűr festmény elkészítése nem lenne elég nagy kihívás, a kész festményt még sok száz fokra hevítik is, hátha megreped. Ugyanakkor ha mindkét lépés sikerül, a számlap garantáltan hosszú évtizedekig, de akár évszázadokig is megmarad.

Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” - hátulról a szokásos kép (2653.P automata kaliber, 68 óra járástartalékkal)
Jaquet Droz Petite Heure Minute “Tiger” – hátulról a szokásos kép (2653.P automata kaliber, 68 óra járástartalékkal)

Mivel a festményt garantáltan nem a márka kötelékébe tartozó művész készíti (ahogy valószínűleg a zománcréteget is házon kívül kapja a számlap) ezért nem véletlen, hogy mind a fehér-, mind a vörösarany változatból csak 28 darab készül, amelyekből 33200 frankért lehet egy a mienk.

Jaquet Droz