Gyarapszik a Manero Peripheral

Bevezetésekor a Carl F. Bucherer Manero Peripheral talán legnagyobb hiányosságának a viszonylag szűk választék számított. Mostantól ezt már ne róhatjuk fel neki.

Miért is volt fontos óraipari esemény a modell bevezetése? Ez volt ugyanis az első periférikus rotorral ellátott szerkezetet, amely túllépett a prototípus fázison, és értékesíthető termék lett belőle. Évtizedekkel korábban is voltak már próbálkozások, de azok megrekedtek a barkácsolás szintjén. Mivel a Carl F. Bucherer a jelentős órakereskedőnek számító Bucherer-ház márkája, azaz ha úgy tetszik órakészítés szempontjából nem szakmabeli, így különösen nagy fricska volt ez az évszázados múltra visszatekintő, nagy nevű márkáknak. Így ugyanis egy olyan automata szerkezet született, amelynek rotorja nem takarta el a szerkezetet (hiszen a szerkezet oldalán, perifériáján kapott helyet).

Carl F. Bucherer Manero Peripheral - három a hat új modell közül
Carl F. Bucherer Manero Peripheral – három a hat új modell közül

Az 55 óra járástartalékú CFB A2050-es kaliber természetesen nem változott, csak a csomagolása. A tok most 43 milliméterre nőtt, de persze minden más maradt úgy, ahogy azt évekkel ezelőtt megtervezték. Az aranyváltozatok mellett rozsdamentes acéllal is készül Carl F. Bucherer Manero Peripheral – ehhez akár fémcsat is járhat -, ami 6500 frankos (6900 csattal) árával lényegesen kedvezőbb, mint a 16800 frankos arany modellek.

www.carl-f-bucherer.com