Cartier Drive de Cartier Extra-Falt

A Richemont-csoport zászlóshajó, amely messze a legnagyobb forgalmat bonyolítja az összes tulajdonolt márka közül idén a múltból merített ihletet, illetve egyik-másik jól fogyó kollekcióját egészítette ki. Előbbi bennfenteseknek aligha okozott meglepetést, mivel a márka vezérigazgatója nagy nyilvánosság előtt adta ki még tavaly az erre az évre vonatkozó jelszót: vissza a gyökerekhez! Utóbbi pedig természetesen a Drive-kollekcióra vonatkozik, amelynek idén lapos változatai bővültek. Ha emlékszünk még, a Cartier pont egy évvel ezelőtt mutatta be a Drive de Cartier Extra-Falt időmérőit, ugyanakkor kizárólag aranyban (fehérben és vörösben egész pontosan). Mivel a lapos órákat szinte kizárólag elegáns viselethez – értsd minimum nadrág, zakó, de inkább öltöny – szánják, ezért csak a legoptimistábbak bíztak egy acélváltozat bemutatásában. Persze a remény nem volt teljesen megalapozatlan, hiszen a Drive-kollekcióban nem ez lenne az első rozsdamentes acélmodell. Számításuk be is jött, sőt az acél mellett sárgaarany kivitellel is jelentkeztek.

Cartier Drive de Cartier Extra Falt - fehéraranyban kimondottan diszkrét
Cartier Drive de Cartier Extra Falt – fehéraranyban kimondottan diszkrét

Természetesen sok minden nem változott, a tok mind formáját, mind méreteit megőrizte, azaz a párnatok 38 milliméter magas és 39 mm széles. És hogy mit jelent az Extra-Falt számokban kifejezve? Mindössze 6,6 millimétert. Persze léteznek ennél laposabb órák is, főleg ha az ember átsétált a Piaget standjához, de ez a 6,6 milliméter helyénvalónak tűnik. Egyrészt laposabb, mint a legtöbb márka órája, amely szintén laposnak nevezi termékét (rendszerint olyan 8 millimétertől szeretik használni ezt a jelzőt), másrészt az óra így még nem tűnik törékenynek. A Drive-nak ez gyakorlatilag tönkretenné az arculatát, amely elvileg egy jó ízlésű és magabiztos férfi csuklóján érzi igazán jól magát. Ilyen jellem értékeli ugyanis igazán a 430MC kézi felhúzás kalibert, amelyben egyébként a Piaget 430-as kaliber módosított változatát ismerhetjük föl.
Az acélváltozat bizonyára kiváló vevőcsalogatónak fog bizonyulni, míg a sárgaaranyban a gyűjtőknek lesz érdemes gondolkodniuk. Szemben a másik két aranymodellel, a sárgaarany változatot csak idén készítik, azaz ha hivatalosan nem is, gyakorlatilag limitáltnak tekinthető.

www.cartier.com