Ahogy arról a nyár folyamán beszámoltunk, a komoly pénzügyi nehézségekbe sodródott Fortis sorsa rendeződött. A munka nagy része azonban még csak most következik. Olvass tovább


Ahogy arról a nyár folyamán beszámoltunk, a komoly pénzügyi nehézségekbe sodródott Fortis sorsa rendeződött. A munka nagy része azonban még csak most következik. Olvass tovább

Idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját a schaffhauseni márka. Az elmúlt két évtized fejlődésének köszönhetően kinőtték történelmi központjukat, és már csak a közelben találtak kellően nagy méretű telket az IWC Manufakturzentrum nevet viselő gyárnak. Olvass tovább

Bár talán az egyik legismertebb komplikáció pont a kronográf, hölgyeknek szánt modelleknél viszonylag ritkán látni. Kronométer tanúsítványt pedig még ritkábban. A kettő most egyszerre jelenik meg a Certina DS-8 Lady Chronograph modellben. Olvass tovább

Amikor az USA a második világháborúban hadba lépett, az óraiparukat is hadi termelésre állították át. Az egykori katonai karóra mai utódja a Hamilton Khaki Field Mechanical 38mm. Olvass tovább

Finoman szólva is más arcát mutatja a Corum Admiral AC-One 45 Squelette, mint amit a márka majd’ 60 éves modelljéről eddig megszoktuk. Kiválóan illeszkedik azonban a márka sokoldalú személyiségéhez. Olvass tovább

Bár a Bauhaus és a Nomos szülőotthona között jó kétszáz kilométert fekszik, mégis elválaszthatatlanul összenőttek. Jövőre lesz 100 éve, hogy megalapították az iskolát. Erről emlékezik meg a Nomos Tangente A Century of Bauhaus Limited Edition modellel. Olvass tovább

A márka, de talán az óraipar egyik legismertebb modellje vagy lapos, vagy komplikált. A Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Tourbillon Duoface megmutatja, hogy mégiscsak lehet egyszerre mindkettő. Olvass tovább

Bár mára pilótaórákkal Dunát lehet rekeszteni, hölgyek mégis sokszor bajban vannak a méret miatt. A Patek Philippe Calatrava Pilot Travel Time segít ezen. Olvass tovább

Hazánk és az óraipar metszete meglehetősen szűk. Ugyan egyes, Svájc óraiparában is használt gépeket itthon gyártanak, ahogy nagy titoktartás mellett bőrszíjak is készülnek Győrben különböző svájci luxusmárkák számára, kész karórákat sorozatban itthon nem készítettek. Olvass tovább

A Blancpain Villeret Tourbillon Volant Heure Sautante Minute Rétrograde látszólag csak kijelzésével hoz újat, de ennél azért részletesebb a kép. Olvass tovább

Amikor már egy tourbillon nem elég, érdemes egy pillantást vetni a Greubel Forsey Quadruple Tourbillone Blue modellre. Ebbe egyből két duplát zsúfoltak. Olvass tovább

Bár a márkánál a zafírtokos tourbillon az idei szemfényvesztő újdonság, a rajongók mégis inkább a Bell & Ross BR03-92 Nightlum modellnek örülnek leginkább. Olvass tovább

Bevezetésekor a Carl F. Bucherer Manero Peripheral talán legnagyobb hiányosságának a viszonylag szűk választék számított. Mostantól ezt már ne róhatjuk fel neki. Olvass tovább

Itt a nyár, itt van újra, és ahogy azt az IWC Portugieser Yacht Club Summer Edition is mutatja, meglepő módon a nagy presztízsű márkák is egyre inkább hajlandóak ezt tudomásul venni. Olvass tovább

Bár a svájci óraiparban az augusztus a leállásról szól, az idei nyár meglehetősen mozgalmas. Különösen igaz ez a Baselworld háza táján. Olvass tovább

Az elmúlt évek anyagi szempontból meglehetősen nehezen teltek a Fortis számára, de ennek ellenére is futotta termékfejlesztésre. Olvass tovább

Ugyan megpróbálja letagadni kékvérű származását, de mint tudjuk a vér nem válik vízzé – még ha vonzódik is hozzá a Breguet Marine 5517. Olvass tovább

A Jaquet Droz Petite Heure Minute Smalta Clara egy újabb példa arra, hogy a svájci márka nemcsak komplex szerkezetekkel képes előállni, hanem a díszítés terén is szereti a bonyolutat. Olvass tovább

Amikor az ochs und junior day/night nevet meghallja az ember, jobban teszi, ha a név ellenére nem közönséges napszakkijelzésre gyanakszik. Olvass tovább

Kevés az olyan márka, amely ne ült volna fel a retróvonatra. A Mido sem kivétel, de ahogy a Mido Ocean Star is mutatja, ők azért nem viszik túlzásba. Olvass tovább

Nem kellett sokat várni arra, hogy a márka saját kaliberének bemutatása után a Raymond Weil Freelancer RW1212 Skeleton formájában megjelenjen a csontvázasított változattal. Olvass tovább

Olyan időmérőt tervezni, amely mindkét nemet képes egyformán megszólítani egyáltalán nem könnyű feladata. A Tudor 1926 kollekció egy huszárvágással oldja meg a problémát, és a retrót hívja segítségül. Olvass tovább

A Royal Oak Offshore annak idején forradalminak számított. Mai mása, az Audemars Piguet Royal Oak Offshore Chronograph Re-edition 25th Anniversary már majdnem klasszikusnak hat. Olvass tovább

Viszonylag kevesen ismerik a szászországi márkát, pedig néhány év múlva centenáriumukat ünneplik. A Tutima Saxon One M az ő világukba való belépést hivatott megkönnyíteni. Olvass tovább

Ékszeróráknál érthető módon az időmérő ékszer jellegét hangsúlyozzák. A Jaeger-LeCoultre Joaillerie 101 Feuille ékszerórában az órások is örömüket lelik. Olvass tovább