Art deco Panerai

A firenzei gyökerű márka tavaly ősszel öt új modellel is kedveskedik az órarajongóknak. Közülük a két Officine Panerai Radiomir 1940 3 Days Acciaio 47 mm válthat ki igazi érdeklődést.Adott először is a tok. Ahogy a névből is látszik, egy újfajta Radiomir-formával, a Radiomir 1940-nel van dolgunk. Ennek legszembetűnőbb tulajdonsága a fülek kiképzése. Míg a hagyományos Radiomir-tokokon forrasztott fülekre emlékeztető kialakítást találunk, addig az 1940-en a jelenleg általánosan elterjedt megoldással találkozunk. Valamivel később talán az is feltűnik, hogy ez a tok valamivel magasabb is a korábbi Radiomirekhez képest. Éppen ezért tűnik izgalmasnak a döntés, hogy a PAM00790 és PAM00791 referenciaszámú modellekhez ezt a tokot választották.

Neve alapján persze nem lehet kifogásunk, hiszen illeszkedik a korszakhoz, még ha a végéhez is. Az art deco stílusú számlap teljes mértékben különbözik attól a megjelenéstől, amit eddig a márkától megszoktunk. Hiányoznak a megszokott számjegyek, a szendvicsfelépítésű számlap és egyáltalán minden, amit eddig egy tipikus Radiomir-számlaptól elvárunk. Még a mutatók is újak, amelyre eddig nem volt példa a márkánál. Itt a jellegzetes art deco stílus miatt indokolt is a mutatók cseréje, és stílusukban természetesen illenek is.

Officine Panerai Radiomir 1940 3 Days Acciaio 47 mm - art deco a javából
Officine Panerai Radiomir 1940 3 Days Acciaio 47 mm – art deco a javából

Szerencsére azért emlékeztetőül a számlapon szerepel a Radiomir Panerai felirat is. Ellenkező esetben a kevésbé gyakorlott szemek valószínűleg elbizonytalanodtak volna. Honnan jött az ötlet? Természetesen a márka múltjából, amikor az Officine Panerai többek között állóórák kereskedésével is foglalkozott.
A számlap alatt azonban már a márka megszokott arcát találjuk, és erről az üvegbetétes hátlapnak köszönhetően magunk is meggyőződhetünk. Természetesen manufaktúraszerkezet néz vissza ránk, abból is a két rugóházzal, 72 órás járástartalékkal rendelkező P.3000-es, kézi felhúzású kaliber. Az órát akár egyfajta öltönyórának is tekinthetjük, de a nagy, 47 milliméteres átmérője miatt azért egy kicsit kilóg a sorból. Talán ezért is korlátozták mindkét változatot 300 példányra.

www.panerai.com