Sinn R500

Az autózás és az órák közös világát nem mostanában fedezte fel magának a frankfurti márka. A Sinn R500 mégis ritkaságnak számít.

Azért annyira váratlan meglepetésnek mégsem volt nevezhető. Rengeteg hobbihoz készítenek „célszerszámnak” szánt karórákat, a vadászattól (modellszám: 3006) kezdve egészen a vasútmodellezésig (303). Miért pont a ralizás, illetve az oldtimerekkel való versenyzés maradjon ki? Nem maradt ki eddig sem, hiszen a 917 és 956 modellek eddig is a kollekció részei voltak. Sőt, önálló, műszerfalra szánt stopperek (4.917) sincs hiány.

Sinn R500 - perforált bőrszíjjal, ahogy illik
Sinn R500 – perforált bőrszíjjal, ahogy illik

Régi ismerős

Ugyanakkor stopperekre emlékeztető elrendezésű karóra kifejezetten unikumnak tekinthető a márkánál. Mint az óraiparban oly sokszor, most is igaz, hogy nincs új a nap alatt. A kezelőszerveket az óra járásával ellentétes irányba 90 fokkal elforgatva elhelyezni a tokon az 1970-es években volt igazán népszerű, azaz már megint a jól ismert retró trenddel van dolgunk.

Sinn R500 - vastag, de könnyű
Sinn R500 – vastag, de könnyű

Talán ebbe a trendbe illeszkedik a tok vonalvezetése is, sőt, talán még anyaga is. A titán ugyanis pont a 70-es években debütált az óraiparban. Itt azonban kifejezetten szükség is van rá. Ezzel legkésőbb akkor értünk, egyet, ha meglátjuk oldalról az órát, vagy esetleg felpróbáljuk. A 42 milliméteres átmérőhöz 16 milliméteres magasság társul, azaz rozsdamentes acélból készítve már-már béklyó lenne a csuklónkon. Így viszont csak 74,5 grammot nyom a tok szerkezettel együtt.

Sinn R500 - ha nem is világít, de azért leolvasható
Sinn R500 – ha nem is világít, de azért leolvasható

Bevált motor

Az pedig mindenkinek ismerős lehet, elvégre a 7750-es kaliberről még az is hallott, aki most kezd ismerkedni az órákkal. Bár a szerkezet megbízhatóságához kétség sem férhet, vannak akik a 48 órás járástartalékát már kevésnek érzik. Más kérdés, hogy jelenleg még mindig ez (illetve klónjai) a legszélesebb körben elérhető kronográf kaliber, és továbbra is lényegesen olcsóbb, mint egy manufaktúra szerkezet. Arra pedig, hogy alkalmanként egy oldtimer versenyen, vagy egyéb múltidéző versenyeseményen viseljük a 48 óra bőven elég.

Sinn R500 - széles szíj, pedig a tok könnyű
Sinn R500 – széles szíj, pedig a tok könnyű

Talán ez, azaz ha telik oldtimerre, akkor teljen a versenyeken egyedül engedélyezett mechanikus stopper vagy kronográfra is, indokolja a meglehetősen borsos árat. A 300 példány egyikéért 3950 eurót kérnek.

Sinn