Roamer Mechaline Pro

Belépőkategóriások között a márka az utóbbi években egyértelműen letette névjegyét. A Roamer Mechaline Pro modellel simán léphetnének feljebb.

De nem teszik, mi pedig ennek inkább csak örülünk. Még a 2010-es évek első felében kijelentették, hogy ők igenis a belépőszegmensben képzelik el a jövőt, ott akarnak sokat nyújtani. Bár a legádázabb verseny pont itt folyik, a márka azért elég jó kártyákat tart kezében.

Egyike ezeknek a saját tokgyártó kapacitás. Ezzel azért olyan sokan nem rendelkeznek, főleg, nem ebben a kategóriában. A beszállítótól való függetlenség egyrészt nem teszi őket kiszolgáltatottá, másrészt egyedi elképzeléseiket is megvalósíthatják mindenféle emelt költség nélkül. Láttunk is erre példát évfordulós modelljükben.

Ugyanakkor mint minden márkánál – legyen bármilyen szegmens versenyzője is – a nyereséget az alapkollekció órái termelik. A csúcsmodellek inkább csak a név öregbítésére szolgálnak. A Roamarnél egyike ezeknek a jól ismert Searock búvárok, illetve ide tartozik tesztünk alanya is, a Roamer Mechaline Pro.

Roamer Mechaline Pro - Fotó: Venicz Áron
Roamer Mechaline Pro – Fotó: Venicz Áron

Pro

Adódik is egyből a kérdés, hogy mitől Pro. A korábbi modellekhez képest az egyik ilyen jellemvonás a nyomásállóság. Az elődök jellemzően 50 méterig álltak ellen a víz nyomásának, a profi kivitel ennek duplájára képes. Nyilván nem ezzel az órával fog az ember búvárkodni, de sem váratlan helyzetek, sem pedig balszerencsés esetek nem okoznak meglepetést. A tok átmérőjéből is faragtak egy keveset, 41 milliméterre csökkentve. Nyilván lehetett volna kisebbre is, de egyelőre úgy tűnik, hogy egy elegáns időmérő olyan 39-41 milliméter közé sorolódik be. Persze egyrészt kivételek azért mindig vannak, és öltönyórák ennél kisebbre is szoktak sikerülni.

Roamer Mechaline Pro - saját tok / Fotó: Venicz Áron
Roamer Mechaline Pro – saját tok / Fotó: Venicz Áron

Ebből tehát már egyből ki is derült, hogy nem öltönyórával van dolgunk. Ugyanakkor egy hétköznapi mindenes szerepét gond nélkül képes betölteni az óra. Aligha meglepő módon ez is a rendeltetése. Többek között ezért találunk rajta dátumablakot, és ami ennél is hasznosabb, az a mutatók lumineszcens festéke. Ennél a műfajnál ezt általában elhagyják, még ha utóbbi időben egyre többen fordítanak arra figyelmet, hogy ez ne így legyen. Ha pedig már a mutatóknál vagyunk, vegyük észre, hogy nem pusztán lemezből stancolták. A mutatók az indexekhez igazodva elnyújtott gúla alakúak. Így persze több munkába telik a polírozás is, elvégre két síkot kell tükörfényessé varázsolni, nem pedig egyet, mint például a stancoltaknál.

Számlap

Ha pedig már a részleteknél tartunk, vessünk egy pillantást a számlapra is. Kiviteltől függően az alapszín változhat, a legjobb leolvashatóságot azonban természetesen a nagy kontrasztot képző párosok nyújtják. Ilyen a kezünk között járt óra is fekete hátterével és ezüst indexeivel, mutatóival. Az indexek a központi textúrázott központi rész fölé is benyúlnak, de nem érintkeznek vele, ezzel is növelve a számlap térhatását.

Roamer Mechaline Pro - függőleges tagolás / Fotó: Venicz Áron
Roamer Mechaline Pro – függőleges tagolás / Fotó: Venicz Áron

A feliratokat sem vitték túlzásba, azaz viszonylag letisztult a számlap megjelenése. Persze lehet reklamálni, hogy mi szükség a „Rotor self-winding” feliratra. Elsőre valóban feleslegesnek tűnik, hiszen evidens, amit közölnek. Itt azonban nem az információ adja a lényeget, hanem a felirat szerepe. Az ugyanis a számlap felső felén lévő „Roamer 1888” felirattal alkot párost, függőlegesen tagolva a számlapot. Miért van erre szükség? Figyelemelterelés. A dátumablakkal ellátott óráknál mindig gond a számlap egyensúlyának megőrzése. Van ahol nem törődnek vele, van ahol nem jó megoldás születik. Így azonban szemünk önkéntelenül is a függőleges tagolást veszi figyelembe, a dátumablak pedig funkcióját megőrzi anélkül, hogy a számlap egyensúlyát felborítaná.

A szerkezetben egy régi-új ismerőst köszönthetünk. Jártasabbak egyből felismerik az ETA-2824-es felépítését, de kövek számából azt is, hogy nem ETA-val van dolgunk. Nem is Sellitával. Ebbe a modellbe az STP 1-11-es kaliber került, azaz a 2824-es klónja, amelyet jelen esetben a Fossil-csoport gyárt. Mivel a kapacitásuk évi százezer darab, ezért viszonylag ritkán találkozni vele. Ugyanakkor a felépítését minden órás ismeri, szervizelése nem jelenthet kihívást.

Roamer Mechaline Pro - régi új ismerős, STP 1-11 / Fotó: Venicz Áron
Roamer Mechaline Pro – régi új ismerős, STP 1-11 / Fotó: Venicz Áron

Swiss made

Egy újabb jellemző vonása az órának, hogy mindenütt „Swiss made” feliratokat találunk. A belépőszegmensben valamennyire érthető, hogy egyes alkotóelemek nem Svájcban készülnek, a Roamernél azonban ez nem így van. Összesen négy „Swiss made” felirat sikerült összeszámolni. Egyet a szokott helyen, a számlap alsó felén, de kapott belőle a tok és a csat is, illetve nagyítóval a szerkezeten is olvasható. Így a legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy ez bizony egy telivér svájci.

Ha pedig már a csatnál tartunk. Meglepő módon a csat is saját gyártmány. Meglepő azért, mert ebben a kategóriában ritkán dolgoznak saját csattal. A kidolgozásba itt is nehéz belekötni. Ha kötekedni akarunk, akkor azt a zárnál tudjuk. Jó lett volna, ha lehetőség nyílna apró léptékekben állítani a csat hosszát. Persze pillangózárnál, amivel ez a csat is készült, eddig még nem oldották meg.

Roamer Mechaline Pro - a csat is saját / Fotó: Venicz Áron
Roamer Mechaline Pro – a csat is saját / Fotó: Venicz Áron

Már csak egy jellemző maradt hátra: az ár. Alulról súrolja a kétszáz ezret, ami a fenti tulajdonságokat figyelembe véve már-már baráti. Főleg, ha vesszük a fáradságot és összehasonlítást végzünk. Ha valaki hétköznapokra egy általános célú karórára vágyna, érdemes a választásnál figyelembe venni.

Roamer Mechaline Pro - mindennapokra / Fotó: Venicz Áron
Roamer Mechaline Pro – mindennapokra / Fotó: Venicz Áron

Roamer