Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton

A saját ligában játszó márka a Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton modellel megint megmutatta, miért is van ez így.

Az utóbbi időben műszaki szempontból inkább egyszerűbb modellekkel jelentkeztek, persze a látványra azért akkor is adtak. Utóbbiba a csontvázasítás ugyanúgy beletartozik, mint az ütős formatervezés. Hogy ennél azért jóval többet tudnak, arról percismétlők és tourbillonok egész sora árulkodik, hogy az Aeternitas Mega 4-ről, vagy a Giga Tourbillonról ne is beszéljünk. Persze nem lehet minden évben új csúcsmodellel jelentkezik. Ilyen bemutatására rá kell pihenni.

Első is, meg nem is

Ami az illeti, az idei modell sem igazi újdonság. A névben szereplő 3 számjegy, nem sorrendet jelöl, hanem tengelyek számát. Azon tengelyekét, amely körül a tourbillon forog. Ugyanakkor ez az első alkalom, hogy a márka a Vanguard kollekcióban mutatja be a három tengelyes tourbillonját.

Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton - sürög-forog a tourbillon
Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton – sürög-forog a tourbillon

Maga a szerkezet sem csupán átkerült az annak korábban otthont adó Cintrée Curvex kollekcióból. A márka védjegyévé kinövő tokforma teljesen más méretekkel rendelkezik, mint a Vanguard. Ezen kívül a Vanguard jobban illeszkedik az aktuális luxus-sportóra trendhez, mivel integrált kialakítású a szíjcsatlakozása. A szerkezetet tehát újratervezték, és sikerült közel negyvennel növelni az alkatrészek számát is, miközben a méreteket csökkentették.

Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton - nem éppen vékony
Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton – nem éppen vékony

Mint szinte mindegyik Franck Muller karóra, ez sem a szerény méreteiről híres. A tok 46 milliméter széles és 55,9 milliméter hosszú. A fekete PVD bevonat ugyan egy keveset segít abban, hogy egy kicsit kisebbnek tűnjön. A PVD bevonat meglehetősen olcsó eljárás, és nem tűnik méltónak a márkához. Így vagy nem ugyanazt az eljárást alkalmazzák, mint az óraipar zöme, vagy nem gondolják, hogy az órát sokat fogják viselni. A titán persze viszonylag könnyűvé teszi a tokot, a súly tehát nem lehet akadálya a viselésnek, ugyanakkor a tok mindkét oldalán a tourbillon fölé magasodó zafírkupola azért megnehezíti azt. Hasonlót már persze láttunk például a Zenith-nél (Christophe Colomb modellek), de azok természetesen gyűjtői darabok.

Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton - a tourbillon mellett más is szerephez jut
Franck Muller Vanguard Revolution 3 Skeleton – a tourbillon mellett más is szerephez jut

Nem minden a tourbillon

Joggal hinnénk azt, hogy a számlapon a tourbilloné a főszerep. Részben persze ez igaz is, de a föléje emelkedő kupola elválasztja a számlap többi részétől. Ráadásul a piros színfoltok még a figyelmet is elterelik róla. Ez persze nem feltétlenül baj. Egyrészt egy csontvázasított szerkezettel van dolgunk, ami eleve megnehezíti a leolvasást. Ugyanakkor a szerkezet is fekete bevonatot kapott, a piros pedig odairányítja a figyelmet, ahova kell. Így meglepő módon a leolvasással egyáltalán nincs gond. Egy szimmetrikus kép tárul elénk, ahol a függőleges tengelyen felül az órákat, perceket és a járástartalékot olvashatjuk le, alulra pedig a tourbillon került, a vízszintesen pedig a tourbillon ketreceiről kapunk adatokat. Bal oldalt a belső ketrec árulja el, hol jár éppen 60 másodperces útján, a jobbon pedig a középső teszi ugyanezt azzal a különbséggel, hogy neki 8 perc kell egy fordulathoz. A külső, a harmadik pedig egy óra alatt fordul körbe egyszer.

Meglepő, hogy ilyen sok mozgás ellenére a járástartalék 10 napos, és mindezt egy rugóházzal tudják nyújtani. Szintén meglepő az óra ára: félmilliót kérnek érte. Természetesen nem forintot, hanem dollárt.

Franck Muller