VULCAIN CRICKET

Unalmas mindig azokról a bizonyos, „jól ismert” márkákról hallani? Az ÓraMagazinOnline bőven tesz érte, hogy a ritkábban látott modellekről is olvashasson a nagyérdemű. Ennek jegyében vegyünk elő egy méltatlanul alig emlegetett márkanevet, aminek múltja, különlegessége és egyedi csúcsképessége is akad! Nálunk járt egy VULCAIN CRICKET!

Minden a hatalom gyűrűivel kezdődött…

Illetve nem, az egy másik műsor… Amiért „véletlenül” ide „csöppentek” e szavak az nem más, mint az első – legalább is ránk maradt – mechanikus ébresztős óra.

A szó szerint „durva” cucc jó eséllyel 1876-ból származik és nem csak hogy mechanikus és „ébreszt”, de ráadásul még karóra is. Egészen pontosan egy karkötő (hölgyeknek, ami pedig már majdnem gyűrű…), amely dekoratív csecsebecse mögé rejtve, de apró mechanikus óraszerkezetet hordoz, mutatókkal, számlappal, ahogy azt kell, és mint írtuk volt, „ébresztős” komplikációval is felszerelt.

Igaz, egészen másképp emlékezteti (emlékeztette) a szebbik nemet valami fontos és időhöz kötött bármire, mint az manapság megszokott. Az előre beállított időpontban ugyanis egy igaz parányi, de azért hegyes tüske „ugrik ki” belőle, és döfi meg a viselő csuklóját, hogy az ne merjen felejteni.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország
VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Emancipáció

Az ébresztő „óra” testen viselése sokáig női „kiváltság” maradhatott, legjobb tudásunk szerint egészen 1914-ig. Akkortájt az ETERNAzsebórából-karóra” öszvér már böködés helyett zajongott az előre beállított időponthoz érve. Hasonló komplikációk (ne feledjük a percütő mechanizmust példának okért), illetve egyedi megrendelésre készülő, ébresztős zsebórák természetesen már készültek előtte is, de szériában gyártott, ráadásul már csuklóra is erősíthető vekker a fent megnevezett márkától lett elérhető elsőként.

Tücsökzene

A nőket molesztáló karperecnek, de még a jóval modernebb szemléletű ETERNA „zsebes” evolúciónak is bőven akadtak, nem is csak gyermekbetegségei.

Kettejük közül az utóbbi vehető mai szemmel is komolyabban, ám megannyi probléma merült fel esetében, illetve úgy általában is, ha ébresztő komplikációról volt szó a 20. század elején.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Alapok

Először is a – fájdalom mentes – ébresztéshez értelem szerűen valamilyen figyelemfelkeltő, viszonylag hosszan tartó hangjelzést kell, hogy használjon bármelyik, de pláne a mechanikus óraszerkezet. Ehhez viszont „akkoriban” vagy „elpazarolta” a járást biztosító rugóban tárolt energiát, vagy csak nagyon rövid ideig zajongott, amire „szundi” funkció híján nem biztos, hogy túl sokan kellő mértékben és időben reagáltak.

A „csörgésért” felelős mechanika ráadásul annyira „rázta” az egész szerkezetet, hogy annak járáspontosságát is észrevehetőn redukálta. Mi több, a belső részeket védő óratoknak por és egyéb szennyeződés állónak kellett (volna) lennie, hiszen a zajkeltő berendezés hatásfokát ez utóbbi betolakodók igencsak negatív irányba befolyásolták. Igen ám, de egy vaskos, zárt fémtokozáson át csak alig volt halható a végeredmény. Hogy a vízállóság hiányáról már ne is beszéljünk. Bár ez utóbbi követelmény beteljesülése valamennyi zseb, de inkább már karóra esetén épp jelentős revolúció előtt állt.

Lényeg, a lényeg

A fenti problémákat első ízben a címszereplőnk, a svájci Vulcain, Cricket ébresztős órája oldotta meg 1947-ben.

A varázslat nyitja a dupla, vagy ha tetszik kettős falú óratok, amely a maga korában annyira óhajtott újítás lett, hogy a bemutatását követő években 62 különböző szabadalmi per indult a „hamisítókkal” szemben, akik előszeretettel másolták a Vulcain megoldását. Köztük is első ízben a patinás Jaeger-LeCoultre (!) miatt támadt szükség a bíróság előtti jogérvényesítésre.

A modell(család) neve (Cricket = tücsök) egyébként nem csak arra utal, miféle hangja van az ébresztésnek, ha azt egy Vulcain karóra produkálja, de a komplikáció mechanizmusa lényegében a tücsök „ciripelésén” alapszik.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Bio-robot

A szöcske (fajtani meghatározásoktól függetlenül, szinonimaként használva) leegyszerűsítve a szárnyait és a testét „dörzsöli” össze. Mindez heves szárnyrezegtetés formájában ölt formát, s az annak nyomán ébredő hangot tovább erősíti a szárnyak és a rovar teste között fellépő rezonancia.

A Vulcain karórák esetében, a dupla falu óratok egyrészt erősítette, másrészt víz és porálló módon védelmezte is a mechanika belsejében elhelyezett apró kalapácsot, ami egy rezgő membránhoz erősített csapot csapkodott (az ébresztés pillanatában). A keltett hangjelzés így lett kellően erősített és egyébként valóban kifejezetten a tücsök muzsikájához hasonló. A külső óratok hátlapján vágott nyílásokon át tudtak távozni a hanghullámok, miközben a belső tok megfelelően védelmezte az óraszerkezetet.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország
VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Dupla vagy semmi

A „zengési” időtartam megfelelő mértékének megtartásához dupla rugóház került a fedél alá. Egyik a karórát, míg másik kizárólag az ébresztő komplikációt tápláló laposrugót zárta magába. Kézzel húzható mechanika lévén, mindkét rugót, de egyetlen felhúzókar táplálta. Egyszerre, bár nem egy időben, hiszen a felhúzókart egyik irányba tekerve az egyik, másik irányba hajtva a másik laposrugót látta el a felhasználó, a járáshoz szükséges energiával.

Mindezeknek hála a csörgés hossza 30 másodpercre növekedett, anélkül, hogy ez csökkentette volna az óra járástartalékát. A pontosság szavatolása érdekében ezen is felül kifejlesztésre került az ún. Exactomatic billegőhíd, amely kellően stabilan hordozta a mechanikus óra pontosságáért felelős kulcsalkatrészt ahhoz, hogy a kalapács és hanghullámok keltette belső rezonanciák nem befolyásolták annak működését károsan.

A pontos időt, illetve az azt szimbolizáló óra- és percmutatókat csak előre, amíg az ébresztőhöz rendelt mutatót kizárólag visszafelé lehetett állítani. E „kényelmetlenség” bár elsőre ügyetlen megoldásnak tűnik, lényegében szándékos „óvintézkedés”, méghozzá azért, hogy az ébresztő mechanizmusát ne lehessen tönkretenni az óra állítgatásával.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

A tűz Istene

Az 1858 óta (eredetileg az alapítók családneve alapján Manufacture Ditisheim’ néven) jegyzett svájci Vulcain, igazi manufaktúrális jellegét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyrészt alig hallunk róla, másrészt zászlóshajójuk, a Cricket mind megjelenésben, mind működésben megszólalásig hasonlít az első modellekhez. És ezt most a szó szoros értelmében is lehet érteni.

Természetesen a kivitelezés és a dizájn a 21. században megszokottakhoz igazodik, ha tetszik fejlődik, ám a számlap, a tok formavilága és megjelenése, egyaránt hűen őrzi 74 éves történelmét.

Teszt!

A tesztlaborunkba elhozott példány ugyan két éve már hogy napi szinten csuklóra feszül, ez mégsem hagyott rajta zavaró nyomot. Bőrszíjjal rögzített, 42 milliméteres átmérővel készült, rozsdamentes acél teste rendkívül elegáns arculattal várja, hogy végre ciripelhessen kicsit.

Ehhez, a fent írtakhoz nagyon hasonló, bár modernizált, kézzel húzható, mechanikus szerkezetét kell megfelelő állapotba hoznunk.

Próbáljuk ki!

Először is gondoskodnunk kell mindkét rugóház töltöttségéről (a felhúzókart, egyik illetve másik irányba hajtva). Másrészt nem árt beállítani a pontos időt (továbbra is csak „előre” tudunk vele „utazni az időben”). Végül meg kell adnunk az ébresztés időpillanatát is.

A pillanat kifejezés itt egészen helytálló, lévén szinte másodperc pontosan állítható, mikor is szólaljon meg a tücsökzene.

A koronát fel-le tekergetve az óra laposrugóit feszítjük. Azt kihúzva (mint a legtöbb karóra esetén) az óra- és percmutatókat tudjuk, de csak az óramutatók járásával egyező irányba előre noszogatni. Ahhoz, hogy az ébresztőhöz rendelt kart a megfelelő helyre vigyük, azaz beállítsuk a „zajos” komplikációt, meg kell nyomnunk az óratokon, a korona felett kifejtett nyomógombot. Ennek dupla benyomására a felhúzókorona magától ugrik „elő”, s ebben a pozícióban már az ébresztő mutatót állíthatjuk oda, ahány óra és amennyi perckor szeretnénk, hogy valamire emlékeztetve, 30 másodpercig ciripeljen.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország
VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Amíg az óra- és percmutatókat előre, addig az ébresztőhöz rendelt kart csak „hátrafelé” tudjuk mozgatni. Mindez azért, hogy a mechanika ne sérüljön, épp mint az első modellek esetén.

Látvány

A letisztult és visszafogott számlap peremén sűrű feliratozást találunk. Minden egész órához rendelt 60 percet tízesével felosztva, azaz a nagy indexek közé beékelve a 10, a 30 és az 50-es számozást, melyek a perceket jelölik, segítségképpen a pontos ébresztés beállításához.

Szóval hogyan is működik?

Tegyük fel, 1 óra 10 perckor szeretnénk, ha „megszólalna” az óra. Ehhez el kell juttatunk az ébresztő mutatót, méghozzá a megfelelő állapotba hozott felhúzókart forgatva, egészen addig, amíg az előbbi el nem éri az 1 órát jelölő, hangsúlyos, bár kifinomult, ezüstszínű, rakott indexet, majd még egy kicsit, hogy az ébresztő mutató az 1 órához rendelt oszlopocskát követő 10-es feliraton várakozzon. Kész is.

Amint odaér a „rendes” óra- és percmutató duó az 1 óra 10 perc pillanathoz, a szerkezetben lapuló komplikáció szó szerint elüti az ébresztést, azaz megszólal a muzsika. Feltéve, ha előtte az őt szolgáló laposrugót feltöltöttük energiával. Érdemes lehet tehát minden ébresztés, jelzés után egyből a visszatöltéssel kezdeni a napot.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Mire jó?

Egyrészt valódi használati érték gyanánt praktikus, hétköznapi szolgálatot tehet annak, aki nem szívesen alszik káros hullámokat gyűjtő és kibocsátó mobiltelefonnal az ágya, illetve a feje mellett. Másrészt mindenképp kifinomultabb és stílusosabb megoldás, mint egy digitális ébresztő óra, vagy rádiós doboz.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak hordozható, de napi szinten viselt karóraként konkrétan bárhova elkísér, és még csak „töltőre sem kell tenni”. Higgyük el, egészen más, kicsit múltat idéző, épp ezért hangulatos élmény „tücsökzenére” kelni, hogy a reggeli kávé melletti „felhúzási ceremóniáról” már ne is essen szó.

Nosztalgia közben

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem csak egy darabka történelem modern képviselője járt nálunk, a képeken is mutatott Vulcain Cricket személyében, de egy szépen és igényesen kivitelezett saját, azaz in-house mechanikus szerkezettel szerelt elegáns időmérő, egyedi komplikációval, melynek működését a hátlapi zafírüvegen át mi magunk is megcsodálhattuk.

VULCAIN CRICKET 50S PRESIDENTS’ COLLECTION. Fotó: C.W.SELLORS Magyarország

Elnökök órája

Ahogy tehette ezt egyébként már előttünk – többek között – sok amerikai elnök is!

Bizony, nem kisebb hatalommal bíró emberek választása volt már a Cricket, mint Harry S. Truman, Lyndon Johnson, Ronald Reagan, idősebb George Bush, Gerald Ford vagy épp Barack Obama. Mindannyian az Amerikai Egyesült Államok Elnökeként rendszeresen viselték is a Vulcain féle ébresztős karórát, így nyerte el a modellcsalád, az „Elnökök órája” dicsőséges megjelölést.

Kapható?

A képeken látható modell jelenleg is elérhető, annak ára alig több, mint 1,6 millió forint.

Dátumablakkal megspékelt változatáért csaknem kettő millió forintot kell a pénztárnál hagynunk. Ez utóbbi mesésen díszített, sötét színű, szürkés-fekete, illetve az örök sláger, kék színű számlapi képpel is elérhető.

A tesztelt órát köszönjük a hazai forgalmazónak, a C.W.SELLORS Magyarországnak!