Teszt – Roamer Mercury II

Személyes “találkozás” után sokaknak az a benyomása, hogy a Roamer akár bennfentesek titkos javaslata is lehet, ha valaki belépőkategóriás svájci időmérőt szeretne. A Roamer Mercury II tesztjének példáján megnézzük, megalapozott-e ez az elképzelés.

Annyit persze tudni kell, hogy a márka meglehetősen viharos 2+2 évtizeden van túl. Az első két évtized a kvarcválság jegyében telt, míg a 90-es és 2000-es évek sem voltak túl fényesek a sűrűn változó tulajdonviszonyok miatt. Ezalatt az időszak alatt a gyengébb minőségű időmérőkkel a kvarcválság előtti időszakig felépített jó renomét is sikerült megtépázni. A tiszta lappal való újraindulást végül a hitelválság nehezítette meg, de nem lehetetlenítette el. Tavaly sikerült rendbe tenni a tulajdonosi hátteret, és immár újra svájci magánszemélyek vezetik a márkát. A cél nyilván az egykori elismertség újbóli elnyerése és persze felülmúlása is.

Szerencsére nem csak a bizonyítási vágy ég a márkánál, hanem cselekszenek is. Ennek jeleit mind a kidolgozottságban, mind pedig a formatervezésben felfedezhetjük. Utóbbinál természetesen viszonylag kötött a tervezők keze, hiszen a Roamer deklaráltan hagyományos megjelenésű svájci időmérőkben gondolkodik. Ez nyilván kerek tokokat jelent és zömében sötét, illetve világos számlapokat. Ugyanakkor az árnyalatokkal, textúrákkal továbbra is lehet játszani, amire kiváló példa a Roamer Mercury II számlapja.

Roamer Mercury II - 42 milliméteres átmérőjével szinte minden csuklón jól mutat
Roamer Mercury II – 42 milliméteres átmérőjével szinte minden csuklón jól mutat / Fotó: Venicz Áron

Alaposabban szemügyre véve három különböző árnyalatot és két különböző textúrát számolhatunk össze. A központi rész gilosált mintázata a svájci órakészítés múltjára utal. Könnyen beleeshettek volna abba a hibába, hogy az egész számlapot, így díszítik, de ezzel az már talán túl öregesnek hatott volna. Pont ezt elkerülendő, és egyben átmenetet képezve a számlap külső fele között, egy keskeny percskálát helyeztek el a gilosált rész szélére. Ennek a skálának további feladata, hogy a dátumablakot is a számlap szerves részébe tegye, ne hasson az úgy, mintha odatolakodott volna. A számlap külső felére is jutott látnivaló, és itt nem a szerelt indexekre kell gondolni. Sokkal inkább a peremen kimagasló gyűrűre, amelybe az indexek benyúlnak. Számlapépítészetnek azért még ezt nem nevezhetjük, de egyértelműen egy eleme annak, ahogy az is teljesen világos, hogy ilyen részlettel rendszerint csak magasabb árfekvésű svájci karóráknál találkozhatunk.

Roamer Mercury II - olyan gyűrűt, mint a számlap peremén nem sűrűn látunk a belépőszegmensben
Roamer Mercury II – olyan gyűrűt, mint a számlap peremén nem sűrűn látunk a belépőszegmensben / Fotó: Venicz Áron

Hogy legyen-e dátumablak, vagy sem, az rendszerint csak igen kevés esetben lehet egyértelműen, kétséget kizáróan eldönteni. A Roamer Mercury II számlapjának formaterve minden további nélkül kijönne nélküle is, sőt, valószínűleg még harmonikusabb is lenne. Ugyanakkor az órát nem alkalmi időmérőnek, hanem mindennapi társnak szánják, ebben az esetben pedig igen is hasznos tud lenni a dátumablak. Szintén ízlés dolga, ha valakit a sötét számlapos változatnál a világos hátterű dátumablak zavar-e, vagy sem. Mellette szól a jobb leolvashatóság, míg ellene a számlapon megjelenős, zavarónak érezhető folthatás. Aki végképp nem tud megbarátkozni vele, még mindig dönthet a világos számlapos változat mellett, amelynek kidolgozottsága értelemszerűen azonos a sötéttel.

Roamer Mercury II - részletgazdag számlap
Roamer Mercury II – részletgazdag számlap / Fotó: Venicz Áron

Az óra szerkezete a belépőszegmensben igen elterjedt ETA 2824-2-es (és klónjainak) napot és dátumot kijelző változata, a 2836-2-es. Mivel ez a szerkezet kisebb módosításokkal, de félévszázada gyártásban van, így gyakorlatilag bármely órás szervizelni tudja, kellemetlen meglepetésekre nem kell számítani.

Roamer Mercury II - semmi extra, csak a szokásos megbízhatóság
Roamer Mercury II – semmi extra, csak a szokásos megbízhatóság / Fotó: Venicz Áron

A számlapon kívül az óra tokja a másik olyan eleme a márkának, amelynek a kidolgozottsága figyelemre méltó. Átmérője 42 milliméter, azaz csak extrém keskeny vagy vastag csuklón mutatna nem odavalónak. Magassága 12,5 milliméter, ami egy kicsit átlagon felülinek tekinthető. Oka egyrészt a szerkezet, amely önmagában a teljes magasság harmadánál is több helyet követel magának, másrészt a már említett mindennapi kísérői szerepből adódó követelmények. Más szóval, az órának a mindennapi igénybevételt is bírnia kell. Ez nyilván zafírüveget is jelent, illetve az átlagosnál valamivel nagyobb átmérőjű koronával is elláthatták az órát anélkül, hogy az nem odaillőnek hasson. A nagyobb korona természetesen jobb kezelhetőséget biztosít.


Gyakorlatilag csak a extrém keskeny vagy vastag csuklón nem áll jól

Visszatérve a tok kidolgozottságára, érdemes megemlíteni, hogy az ugyan Svájcban, de nem a hagyományosan órakészítéssel foglalkozó régiókban készül, hanem Mendrisióban, az ország déli határánál. Önmagában nem is ez az érdekes, hanem az, hogy abban az üzemben nemcsak a Roamer tokjait gyártják, hanem jó néhány másik, magasabbra pozicionált márkáét is.

Roamer Mercury II - egyenesek a vonalak és az élletörések is
Roamer Mercury II – egyenesek a vonalak és az élletörések is / Fotó: Venicz Áron

Csak fémcsattal kapható a Roamer Mercury II, így ha valaki bőrt szeretne, azt más forrásból kell külön beszereznie. De erre nem biztos, hogy szükség lesz. Ahogy a tok, úgy a fémcsat kidolgozására sem lehet panasz. Az összesen hét sorból álló csat csuklónk felőli részét úgy alakították ki, hogy lehetőleg ne csípődjenek be a szőrszálak. Erre szinte minden márka törekszik ugyan, de nem mindegyiknek sikerül is. Ahogy egy jó rejtet zárat is csak elsőre tűnik könnyűnek megvalósítani. Kizárólag a csat alól kikandikáló két fül – a zár nyomógombjai – illetve a zár logózott, kör alakú nyelve jelzi, hogy a pillangózárral itt nyílik a csat.

Roamer Mercury II - szépen rejtett zár
Roamer Mercury II – szépen rejtett zár / Fotó: Venicz Áron

A márka kollekciójában a Roamer Mercury II a Roamer Searock Pro karórával egyetemben a kínálat tetejét jelenti, amely forintban kifejezve 230-250.000 összeget jelent kiviteltől függően.