Romain Jerome reboot

Az elmúlt években látható volt, hogy az ötletek és lendület is elfogyott. Várható volt az “újratervezés”. Ennek megnyilvánulása pedig a RJ Arraw kollekció.

Nyilván feltűnt, hogy a márka neve is megváltozott: immár csak a monogram jelzi. Természetesen várható volt, hogy előbb-utóbb zátonyra fut a márka, csak az időpont volt kérdéses. A Romain Jerome jól lovagolta meg az őrült órák trendjét és készített egészen elborult tematikájú időmérőket. Ezek lecsengésével jöttek a popkultúrához kapcsolódó órák, Batman, Pac-Man stb. Innen azonban erős lejtmenet következett. Annyi biztos, hogy a márka szélsőségesen megosztó volt.

RJ Arraw - a tok oldala még a Romain Jerome aranykorát idézi
RJ Arraw – a tok oldala még a Romain Jerome aranykorát idézi

Az újraindulással ezen szeretnének egy kicsit dolgozni, ami egyben azt is jelenti, hogy az RJ Arraw  kollekció konformistább lett, és persze az elkövetkezők is ilyenek lesznek. Volt persze honnan indulni, így azért ne egy tucatóra külsejére számítsunk. Az új arculatért az Hublot egykori termékmenedzsere felel, aki egyben a márka új vezérigazgatója is. A folytonosság kedvéért, ami egy nagyon fontos szempont a svájci óraiparban, nem a nulláról terveztek új kollekciót, hanem a meglévőkből indultak ki. Más kérdés, hogy nagyon nem is volt más választás, hiszen mindössze két hónapjuk volt összedobni valami újat.

RJ Arraw - kár, hogy elrejtik a szerkezetet
RJ Arraw – kár, hogy elrejtik a szerkezetet

Az új RJ Arraw kollekció az egykori Titanic DNA kollekció vonalait örökölte, de azért némi változáson is átesett. Egyrészt kereken 5 millimétert fogyott, és így 45 milliméteresen már egészen viselhető. Másrészt vastagabbá tették a lünettát. Így mondhatni az óraipar egyik örök avantgárd témájához, a kajütablakhoz sikerült egészen hasonló megjelenést összehozni. Ami a számlap formatervét illeti, már-már konzervatívnak nevezhető, de persze csak önmagához mérten. A kicsit bohókás megjelenésért az elnagyolt nyilaknak köszönhetjük, erre részben a kollekció neve is utal (bár a nyilat arrow-nak írjuk). Utal továbbá a márka új szlogenjére, a “Just raw”-ra is.

RJ Arraw - két titán (köztük egy fekete) és két arany adja az új kollekciót
RJ Arraw – két titán (köztük egy fekete) és két arany adja az új kollekciót

Ami biztosan nem nyers, az a szerkezet. Az RJ2040-es kaliber a márka sajátja, amelyet a Playing Moment SA fejlesztett számukra. A munka olyan jól sikerült, hogy gyorsan meg is vették a céget, amit immár RJ Forge-nak hívják. A valamivel általánosabb megjelenéssel szélesebb vásárlóközönséget tudnak megszólítani, amire szükség is van, elvégre a titánokért 9000, míg az arany modellekért 24000 eurót kérnek.

RJ Arraw - látványos dizájn, arany tok, kaucsuk szíj. Valahol már láttunk ilyet, nem?
RJ Arraw – látványos dizájn, arany tok, kaucsuk szíj. Valahol már láttunk ilyet, nem?

www.rjwatches.com