Ritka madár

Meglehetősen furcsa szokás egy prototípusnak emléket állítani. A Blancpain Air Command azonban pont ezt teszi, és persze jó oka is van rá.

Persze tagadhatatlanul kapóra jön a retró trend, amely lassan már egy évtizede nem akar szűnni. Az is lehet, hogy kezdenek kifogyni az ötletekből, elvégre túl sok bőrt már aligha lehet lehúzni a márka búváróra kollekciójáról, a Fifty Fathoms modellekről. Az is igaz, hogy a márkának nincs igazán pilótaórája, pedig ezek már az haute horlogerie világába is eljutottak (lásd Patek Philippe Calatrava Pilot Travel Time).

Blancpain Air Command – kellett egy pilótaóra

A Blancpain Air Command születését érdekes módon pont a márka búváróráinak köszönheti. Azokat ugyanis az Egyesült Államok haditengerészete ténylegesen rendszeresítette is a hatvanas években. A helyi képviselő megpróbálta becserkészni a légierőt is az akkor nagynak számító 42 milliméteres Air Commanddel, az egy tucatnyi prototípust ki is osztották pilótáknak, de a megrendelés elmaradt.

Ennek köszönheti tehát létét a Blancpain Air Command, amely külsőleg minimális változtatásokkal, de immár jóval nagyobb mennyiségben próbál helyet szorítani magának a felső kategóriás márkák pilótaórái között. A tok átmérője csupán fél milliméterrel lett nagyobb, azaz a 42,5 mm kényelmesen viselhető. Ettől eltekintve az óra megjelenése gyakorlatilag megegyezik a prototípussal. Érdekesség, hogy lünetta skálázása az óra járásával ellentétes irányba történt, amelynek a navigálás során lehetett hasznát venni. A retrós hatást erősíti, hogy az indexek és mutatók lumineszcens festéke bézs színű, így keltve azt a hatást, mintha az évtizedek során kifakult, régi időmérővel lenne dolgunk.

Blancpain Air Command – fél évszázad a prototípustól a kész termékig

F338B

A fenti név nem egy amerikai vadászgép megnevezése, hanem a szerkezet neve. Szemben a formatervvel egy valóban korszerű “kronográf-motort” kapott az óra. Természetesen függőleges kapcsolású és oszlopkerék vezérlésű – e két tulajdonság nélkül aligha rúghatna labdába “kékvérű” társai között. Örülni a flyback funkciónak is lehet, azaz a futó kronográfot egyetlen gombnyomással nullázó és egyben újraindító képességnek. Az elődben ezt még egy Valjoux 222-es kézi felhúzású kaliberrel oldották meg. Az F338B saját szerkezet, és automata.

Blancpain Air Command – légcsavart utánzó rotort a miheztartás végett

Meglehetősen óvatosan állnak hozzá az óra bevezetéséhez. Mivel a hatvanas évekbeli prototípusok nagyon nagy ritkaságnak számítanak, ezért egyelőre csak 500 példányra limitálva dobják piacra az órát. Ezzel a mennyiséggel talán nem ártanak a gyűjtőknek, de mégis kiszolgálhatják azokat is, akiknek egyszerűen nem jut az elődből. Persze a 18500 frankos ár sem teszi éppen tömegtermékké az órát.

www.blancpain.com