Nem csak tőzsdézőknek

Német gyártók közül egyértelműen a technológiai, mérnöki vonalat képviseli, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének más hangulatú órái. Jó példa erre a Sinn 6099B, avagy a Frankfurter Finanzplatzuhr.

A óra ötlete szinte adta magát, elvégre a Sinnek épp a Majna-parti Frankfurtban van a székhelye. Frankfurt pedig elsősorban két dologról ismert: itt van Európa negyedik legforgalmasabb reptere, és a világ egyik kiemelkedő pénzügyi központja. Repülés ihlette órákból is van bőven a márkánál, egy pénzügyi központ azonban ritkán hozza lázba az óraipar szereplőit. Legalábbis, ha egy konkrét termékről van szó. A Sinn 6099B, avagy a Frankfurter Finanzplatzuhr egyik modellje pont erről szól. Frankfurtról, mint pénzügyi központról emlékezik meg.

SINN 6099B Frankfurter Finanzplatzuhr - két változat, ami valójában egy, hiszen mind a szíjat, mind a csatot megkapjuk
SINN 6099B Frankfurter Finanzplatzuhr – két változat, ami valójában egy, hiszen mind a szíjat, mind a csatot megkapjuk

Nem új óráról beszélünk, elvégre az első modellt még 1999-ben mutatták be. A mostani tehát egy jubileumi modell, és ezért természetesen limitált: 200 példány készül belőle. Talán senkit nem lep meg, hogy az óra kék színű számlapot kapott, jó ideje divatos szín ez már. Egy valamire való pénzügyek ihletésű karóránál elengedhetetlen, hogy legalább három időzóna idejét képes legyen megjeleníteni. Az óra ezt egyrészt egy központi mutatóval, másrészt egy üveg alatti lünettával oldja meg. Utóbbit a 10 óránál lévő koronával állíthatjuk. A kellő dinamizmusról a kronográf komplikáció gondoskodik.

SINN 6099B Frankfurter Finanzplatzuhr - SW 500-as kaliber, de alaposan belenyúltak
SINN 6099B Frankfurter Finanzplatzuhr – SW 500-as kaliber, de alaposan belenyúltak

A Sinnek ugyan van saját szerkezete, ebbe a modellbe a Sellita SW 500-as módosított kalibere került. Ez nem pusztán egy saját rotort jelent. Az eredetileg 6-9-12 óránál lévő segédszámlapok 3-6-9 órába kerültek. A márkának meglehetősen nagy tapasztalata van az ETA/Valjoux 7750-es (az SW 500-as ennek klónja) módosításában, elvégre saját szerkezetük is azon alapszik. Maga a szerkezet tehát nem indokolná a 41,5 milliméteres átmérőt, hiszen a 7750-es és klónjai kisebb méretben is kényelmesen elférnek. Azért a lünetta felel.

SINN 6099B Frankfurter Finanzplatzuhr - ritkán jár lumineszcens festék ilyen stílusú órához
SINN 6099B Frankfurter Finanzplatzuhr – ritkán jár lumineszcens festék ilyen stílusú órához

Az óra teljesen nem tudta levetkőzni származását, aminek persze vásárlóként örülni is lehet. Ugyanúgy megtaláljuk benne a Sinn jellegzetes műszaki hozzáállását, mint például a pilótaóráikban is. Így nem csupán 10 barig (100 méteres mélységig) nyomásálló, de nyomáscsökkenés ellen is biztosítottak az üvegek. Természetesen mágneses mezők ellen is védett, bár az üvegbetétes hátlapnak (ami szintén zafír) köszönhetően csak korlátozottan, de azért a DIN 8309-es szabványnak eleget tesz. Ritkaságnak számít ilyen stílusú óráknál, hogy még sötétben is leolvasható az óra- és percmutató. Mindezért 3550 eurót kérnek, de ezért a bőrszíj mellé fémcsatot is kapunk.

www.sinn.de