Mühle-Glashütte 29er Tag/Datum

Határozott vonalaival robusztus benyomást kelt a Mühle-Glashütte 29er Tag/Datum. Ugyanennyire határozott a megjelenése is: csak a lényeg mindenütt.

Ezen persze ne is csodálkozzunk, elvégre névadója a 29-es hajóosztály. Míg a hajóosztály azonban inkább tanulásra szolgál, addig a Mühle-Glashütte 29er Tag/Datum inkább a mindennapok kihívásaival való dacolás jellemző. Erről árulkodik a már említett, robusztus felépítésű 42 milliméteres tok, illetve a funkciók is. Bár már láttuk máshol is, a napot és a dátumot kijelző ablak nem közvetlenül egymás mellett, hanem egymással átellenben kapott helyet, így a számlap megjelenése kiegyensúlyozottabb.

Mühle-Glashütte 29er Tag/Datum - 100 euró különbség fémcsatos és szövetszíjas változat között
Mühle-Glashütte 29er Tag/Datum – 100 euró különbség fémcsatos és szövetszíjas változat között

Az órába a Sellita SW 220-1-es kaliber került, amit azonban nem készen építenek be. A Mühle-Glashütte maga díszíti az egyes alkatrészeket, saját rotorral és saját fejlesztésű szabályzókulccsal látja el. Azt persze tegyük hozzá, hogy ezt nem önmaga kedvéért teszi. Ha ez elmaradna, az óra hozzáadott értéke csökkenne, és így az óra már nem viselhetné a Glashütte/SA. feliratot a számlapon. Ennek is köszönhető, hogy a szövetszíjas változatért 1450, míg a fémcsatosért 1550 eurót kérnek.