Majdnem sikerült

A Raymond Weil Toccata a márka alapkollekciója, ha úgy tetszik belépő a világukba. Éppen ezért igyekszik meglehetősen sokoldalú is lenni, ami kompromisszummal jár.

Az óra stílusában ugyanis leginkább öltönyórára hasonlít. Zömében 39 milliméteres átmérővel készülnek a férfiaknak szánt modellek, de két változat erejéig 43 milliméteres is kapható. Utóbbiaknak természetesen kizárólag modern, minimalista stílust adtak. A konzervatív, világos számlappal és festett római számokkal szereplő kivitelek értelemszerűen a kisebbik méretet képviselik.

Szintén az elegancia ismérve a tok lapos felépítése. Mindössze 6 milliméterről beszélünk, ami belépőkategóriás óránál elismerésre méltó teljesítmény. Azt persze ne várjuk, hogy mechanikus szerkezetet találunk a számlap alatt, ahhoz túl vékony a tok. Legalábbis a márka számára elérhető szerkezetekhez. Azt, hogy kvarc azonban csak vizsgálódva vesszük észre, hiszen hiányzik a legfőbb árulkodó jel, az ugró másodpercmutató. Egyben ez az egyik legfontosabb tulajdonsága is az órának, ami tökéletes öltönyórává tenné.

Raymond Weil Toccata – stílusban tág határok között mozog

A feltételes mód kizárólag a dátumablak jelenlétének köszönhető. Különösen a fekete és színes számlapoknál zavaró jelenléte. Ugyanakkor ha nem öltönyóraként tekintünk a modellekre, hanem mindennapi viseletre szánt időmérőként, akkor már máshogy fest a kép. Ennek ellenére is igaz a fenti hiányosság, azaz előnyös lett volna egyeztetni a dátumtárcsa színét a számlapéval. Persze 615 eurótól induló belépőmodellről beszélünk, csodát ezért ne várjunk.

www.raymond-weil.com