Holdkomp

Eddigi is szerettek más tollával ékeskedni, és ezen most sem változtattak. A RJ Arraw 6919 az Apollo 11 űrhajót idézi.

A téma választása természetesen nem véletlen, hiszen pont ötven évvel ezelőtt lépett először ember a Holdra. Az egykor Romain Jerome, ma pedig egyszerűen csak RJ névre hallgató márka is igyekszik megvetni a lábát, hiszen új vezetőjükkel a sziklafal széléről kell visszatáncolniuk.

RJ Arraw 6919 - titán mellett fekete kerámia és arany kivitelben is készül
RJ Arraw 6919 – titán mellett fekete kerámia és arany kivitelben is készül

A recept azonban a régi. Az egykori DNA kollekcióra alapozva az RJ Arraw 6919 egy kultikus tárgy anyagát használják órájuk egyedivé tételéhez. Jelen esetben a 45 milliméteres tok lünettájának üvege alatt található állítólag némi az Apollo 11-ből, illetve maga a forma is a parancsnoki modul belsejének borítását hivatott megidézi.

RJ Arraw 6919 – érdemes megnézni, hogy a mutatók milyen magasan vannak a számlap fölött

Ugyanakkor pont ezen az úton haladva jutottak el a szakadékig. Ezzel az RJ vezetése is tisztában van, ezért a szerkezet terén igyekeztek újítani. Sajátról természetesen nem lehet szó, ugyanakkor a Sellita SW-280-as kaliberen alapuló RJ-2180-as szerkezet tud egyedi lenne. Ez a holdfázis komplikációnak köszönhető, ami 29,5 nap alatt nemcsak saját tengelye körül tesz meg egy fordulatot, hanem ennyi idő alatt a számlapot is körbejárja.

RJ Arraw 6919 - az óra, amely megengedheti magának, hogy szövetszíjat adjon a közel 20000 eurós órájához
RJ Arraw 6919 – az óra, amely megengedheti magának, hogy szövetszíjat adjon a közel 20000 eurós órájához

Egyszerű planetárium komplikációt kapunk tehát, ami kellően egyedi, viszont más ilyen órákhoz képest viszonylag olcsó. Már ha a 18300 (illetve arany esetében 31400) eurót annak nevezhetjük.

www.rjwatches.com