ESTROWERK ESTRO ONE COBALT, óra a jövőből!

Az időutazás már jó ideje népszerű téma, talán pont az “utazók” hozták “vissza”… A végtelennek tetsző pop-kultúrális alkotások sora mellett immár óránk is lehet egy távoli, fejlettebb korból; Íme az ESTROWERK ESTRO ONE COBALT, óra a jövőből!

2123

Az ESTROWERK óramárkát 2123-ban alapították, ráadásul, ahogy az alapítók visszafelé utaztak az időben, onnan, ide hozzánk, 2023-ba, közben órákat gyártottak (gyártanak…?). Egészen pontosan és saját állításuk szerint olyan időutazók, akik az idő kontinuumban utazgatva órakészítéssel múlatják az… időt.

Időutazásról beszélni szóismétlés nélkül, nos nem egyszerű… 🙂

ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Forrás: ESTROWERK
ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Forrás: ESTROWERK

Vicc?

Értelemszerűen nem feltétlen “hisszük el” a márka weboldalának valamennyi szavát, azt azonban el kell ismerni, hogy az óragyártást, illetve a mögé pakolt marketinget tekintve mondhatni egyedi ötlet, időutazó időmérőkkel házalni.

Microbrands

Azt bizonyára minden olvasónk tudja már, hogy évek óta többé-kevésbé töretlen lendülettel terjednek az ún. microbrand óramárkák, avagy mikró-márkák, akikről sok jót és adott esetben negatív tapasztalatot is összegyűjthet az ember, ellenben azt nem lehet mondani, hogy ne színesítenék az órapiaci kínálatot. Méghozzá sokkal-sokkal elérhetőbb áron, ahogy azt az ún. “nagy márkák” teszik.

Akinek mégsem ismert ez a világ, azoknak javasoljuk egy korábbi írásunk leporolását, elvégre ez is csak egyfajta időutazás

Sötét jövő

ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Forrás: ESTROWERK
ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Forrás: ESTROWERK

Az időutazók egyébként – órarajongói szempontból – kissé sötét jövőt festenek elénk.

100 év múlva ugyanis, állításuk szerint, mechanikus karórákat már csak a múzeumokban látni. Ez az állítás sem fogja felfelé lendíteni a használt-óra piaci árakat…

Szóval nem használnak már mechanikus karórát 2123-ban, méghozzá alapvetően azért, mert a korabeli népesség szerint bizony elavult eszközök.

ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Forrás: ESTROWERK
ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Forrás: ESTROWERK

A jó hír, hogy egyes körökben szenvedélyesen rajonganak (továbbra is) a mechanikus karórák iránt!

Egyfajta felkapott szórakozási formává vált, “időfelfedezői” körökben.

Ezen időfelfedezők egy csoportja aztán annyira belebolondul(t) a karórák világába, hogy elhatározták, visszatérnek a múltba (ide hozzánk), s óragyártásba kezdenek. Végcéljuk pedig lényegében a múlt, illetve a jövő (zavaros vizek...) megváltoztatása, és annak elérése, hogy 100 év múlva is természetes legyen a mechanikus karórák viselése, minden ember számára.

ESTRO ONE

A küldetés tehát adott.

A sikerhez vezető út első kollekcióját láthatjuk testet ölteni a ESTROWERK ESTRO ONE sorozat formájában.

ESTROWERK ESTRO ONE kollekció. Forrás: ESTROWERK
ESTROWERK ESTRO ONE kollekció. Forrás: ESTROWERK

Komolyabbra fordítva a szót, az órák 40 milliméteres, rozsdamentes acéltokkal készülnek. Kissé öszvér, de azért jópofának mondható dizájn nyomán.

A tokhoz alapvetően hasonló anyagú csat “integrálódik”, de lehetőségünk van azt különféle színű elasztikus szíjra is lecserélni. Mind a tok, mind a csat PVD felületkezeléstől szürke. Illetve a kollekció más modelljeit tekintve lehet fekete is.

Az óra 100 méterig vízálló, 12,5 milliméter “vastag” és Miyota 82S7 automata húzású mechanika hajtja.

Elérhetőség

Természetesen a márka kínai gyökerű, ám mindez ne szegje kedvünk, ha megtetszik a különlegesnek mondható látvány.

Az órák ára minden kivitel esetén 980 USD (355.000 Ft), és minden modell 100 db erejéig készül, azaz korlátozott számban elérhető.

Az áfát és a vámot az ár nem tartalmazza!

Számlap

ESTROWERK ESTRO ONE COBALT “éjszakai fénye”. Forrás: ESTROWERK

Az óra leginkább izgalmas része a számlap, egyrészt mert harsány színekkel operál, illetve bőséges fénnyel világit a sötétben, ha feltöltöttek a lumineszcens festékkel kezelt részek, valamint ún. regulátoros kialakítással készül.

Regulátor

Azaz a megjelenített óra, perc és másodperc információk, mind egy – egy “saját” gyűjtőn, ha tetszik skálán kerültek “kifejtésre”.

Röviden összefoglalva, a számlap peremén körbefutó, nagy skála a percekhez rendelt, ennek megfelelően 60 osztást tartalmaz. A felette szántó, méretes mutató a percmutató.

Alant látható a másodpercmutató és annak körskálája.

Vele összeér a kettő közti mérettartományban megvalósított, 24 órás osztással kialakított “óra-kör”, melyen az óramutató cammog, naponta téve meg egy teljes “fordulatot”.

ESTROWERK ESTRO ONE COBALT. Ennyit látunk a mechanikus szerkezetből. Forrás: ESTROWERK

Összegzés

Akinek tetszik az effajta időmegjelenítés, jutányos lehet az árképzés. A korlátozott mennyiségek folytán pedig nem valószínű, hogy az óra túl gyakran jönne szembe, bármennyire is előre utazunk majd a jövőbe.

Ez utóbbi ugyanis nagyon is lehetséges. E sorok olvasása közben valamennyien megtettünk előre néhány percet, anélkül, hogy különösebb erőfeszítésünkbe került volna.

ESTROWERK