Elborult – Roger Dubuis Aventador S

Ahhoz, hogy valaki az óraiparban a legfelső szegmensben labdába rúghasson vagy nagyon komoly múlttal kell rendelkeznie, vagy kellően elborult ötlettel kell előállni. A Roger Dubuis Aventador S az utóbbi utat választotta.

Valamennyire ez érthető is, hiszen a márka alig húsz éves, de igazából csak 2008-ban indult el a szekér, azaz ha ki akarnak tűnni, kénytelenek feltűnő dizájnnal előállni. Szerencsére azonban nagyon komoly órás háttérrel is rendelkeznek, az összes szerkezetük saját, és mindegyik Genfi pecsétes, azaz az óraipar legszigorúbb minőségbiztosítási tanúsítványával is rendelkezik.

Roger Dubuis Excalibur Aventado S - karosszérián napozni
Roger Dubuis Excalibur Aventado S – karosszérián napozni

Hogy a Roger Dubuis túrta-e ki a Blancpain-t – egy másik kékvérű óramárkát – vagy a Lamborghini gondolta úgy, hogy eljött az ideje a váltásnak, azt egyelőre nem sikerült kideríteni, mindenesetre az szuper sportkocsikat gyártó olasz márka új partnere immár a Roger Dubuis. Nem is nagyon pazarolták az időt, és alig félév alatt álltak elő egy új modellel. Az óraiparban ez rendkívül gyorsnak számít, még akkor is, ha az együttműködéssel kapcsolatos tárgyalások feltehetőleg már 2016-ban is folytak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az új RD103SQ kaliber nem teljes új. Az Astral modelleknél használt szerkezet az alapja ennek a két billegővel ellátott kalibernek. Ezt persze a számlap felől is láthatjuk, elvégre a csontvázasítás már-már a Roger Dubuis egyik védjegye. A rugóházat, amely egy kicsit csalódást keltő 40 órás járástartalékkal rendelkezik csak, lemezzel fedték, ahogy az autóiparban is burkolattal látják el a motorokat.

Roger Dubuis Excalibur Aventado S - a RD103SQ számlap felőli oldala
Roger Dubuis Excalibur Aventado S – a RD103SQ számlap felőli oldala

Nyilván nem kell mondani, hogy egy hárommutatós órához, még ha járástartalékkal is rendelkezik, teljesen felesleges 312 alkatrész. A két billegő, azok lengését kiegyenlítő differenciálmű a fő ludas ezért. Hasonlóan szemfényvesztő kialakítás kapott a Roger Dubuis Aventador S 45 milliméteres tokja is. Szénszálas kompozit anyagból alakították ki, így színezni se kellett. Jól illik viszont hozzá a sárga, ha már a 2016-ban bemutatott Lamborghini Aventador S-nek is ez a színe.

Roger Dubuis Excalibur Aventado S - sebváltó helyett
Roger Dubuis Excalibur Aventado S – sebváltó helyett

Ahogy a márka mindegyik órája, úgy a Roger Dubuis Aventador S is limitált példányszámban készül. Hagyományosan 88 darab. Miért annyi? Mert a 8-as a szerencse száma távol-keleti kultúrákban, a 88 pedig dupla szerencse. Számmisztikáról még annyit, hogy az óra majd’ 50 millió forintos ára is sokak számára nehezen emészthető tartományba esik.

www.rogerdubuis.com

[ape-gallery 1244]