Vissza az acélhoz

Kifutó évtizedünkben minden márka szembesült azzal, hogy új ügyfeleket kell szereznie. A Chopard L.U.C XP rozsdamentes acél kivitele azonban nem pusztán ezt a célt szolgálja.

A idén Bázelben bemutatott modell valójában nem igazi újdonság. Elődjével már tavaly év végén megismerkedhettünk, amely világosszürke számlappal és kék számokkal, illetve mutatókkal érkezett. Bár ízlés kérdése, de ez a fajta színvilág mintha túlságosan is eltávolodott volna az XPS kollekció formavilágától, még inkább kisugárzásától. A számlap éles kontrasztja ugyan tagadhatatlanul növeli a leolvashatóságot, de egyben a figyelmet is vonzza, ami ellentmond a kollekció visszafogott stílusának, a klasszikus “understatement” kívánalmainak.

Chopard L.U.C XP - élőben, fénytől függően egész sok árnyalatot produkál a számlap
Chopard L.U.C XP – élőben, fénytől függően egész sok árnyalatot produkál a számlap

Ebből a szempontból a mostani kivitel lényegesen jobban teljesít. Nyilván nem kell mondani, hogy a kék számlap mostanság mennyire népszerű, amely színben ráadásul kiválóan kiegészíti a belső felületén bőrrel borított, kék színű, szövött gyapjúszíjat. Az eleganciát növeli az indexek, számok és mutatók színe. Bár ezek is rozsdamentes acélból készültek, felületüket arannyal vonták be. Hogy a gyapjúszíj mennyire lesz tartós, azt majd az idő megmutatja, de biztos, ami biztos, alapból aligátorbőrszíjat is kapunk.

Chopard L.U.C XP - hiába automata, szép vékony a tok
Chopard L.U.C XP – hiába automata, szép vékony a tok

Az óra igazi értéke azonban a 40 milliméteres tokon belül rejtőzik, ahogy az egy visszafogottságot sugárzó modellhez illik. A L.U.C 96.53-L kaliber jóformán ugyanaz, mint amit a nemesfém változatokban is találunk egyetlen lényeges különbséggel: a rotor nem 22 karátos arany, hanem volfrám. Az anyagra az acélhoz képest nagyobb sűrűsége, és így nagyobb tehetetlensége miatt volt szükség, hiszen a szerkezet mikrorotoros. Ennek köszönhetően a tok mindössze 7,2 milliméter magas, amit egyes márkák már bátran Ultra-Thinnek, avagy extrém laposnak neveznek. A Chopard nem él ilyen hangzatos jelzőkkel, náluk a termék beszél.

Chopard L.U.C XP - A 96.53-L a legelső L.U.C. manufaktúra-szerkezet, a 1.96-os leszármazottja
Chopard L.U.C XP – A 96.53-L a legelső L.U.C. manufaktúra-szerkezet, a 1.96-os leszármazottja

Hogy sikeres lesz-e, annak a márka szerint már ebben az évben el kell dőlnie. Amennyiben igen, úgy nem kizárt, hogy kisebb komplikációs változatok is acél tokot kapnak. Ugyanakkor a márka nincs könnyű helyzetben. Nem a Chopard az első olyan haute horlogerie márka, amely hajlandó egyik, sokáig kizárólag nemesfémmel készült modellcsaládját rozsdamentes acélban is piacra dobni. A versenytársakhoz képes 3-4 éves lemaradásban van ezen a téren. Persze csak akkor, ha a közelmúlt óraipari fejleményeit nézzük, elvégre a hitelválság előtt is létezett rozsdamentes acél kivitelű L.U.C, amit még az évtized vége előtt ki is vezettek. Bár nyilván nem kevés a 8100 eurós összeg, amit ezért a modellért kérnek, de ár/érték viszonylatban ugyancsak kedvező, még ha ez a summa a konkurensek termékeihez képest a felső harmadba is tartozik.

www.chopard.com