Teszt – Vostok-Europe Ekranoplan

A litván Vostok-Europe márkát sokan ismerik, az Ekranoplan fogalmával azonban szinte mindenkinek meggyűlik a baja. Pedig az nem más, mint a Kaszpi-tenger szörnye.

Mint tudjuk, a márka szereti óráinak neveit szovjet idők grandiózus mérnöki teljesítményeihez kötni. Ilyen a szovjet Hold-program N-1 rakétája és a szovjet űrsiklóhoz használt Energia rakéta. Ide tartozik az Ekranoplan is, amely a párnahatás elvén alapuló, elvileg csapatszállításra, illetve közép-hatótávolságú rakéták hordozására szánt, vízről nekifutó, majd a vízfelszín fölött néhány méterrel, közel 500 km/h sebességgel száguldó valami. (Határfelület-repülőgép a becsületes neve magyarul – ha esetleg nagyon tudni szeretnénk.) Más kérdés, hogy az N-1 kudarc volt (állandóan felrobbant), az Ekranoplan pilótahiba miatt megsemmisült, az Energia pedig pénzügyi okok miatt csak kétszer repült.

A Vostok-Europe órái szerencsére ennél összehasonlíthatatlanul sikeresebbek, és az ő Ekranoplanjuk sem nagyon fog “pilótahiba” miatt megsemmisülni, de még talán megsérülni sem nagyon. A 47 milliméteres tok ugyanis elég nagy felület biztosít ahhoz, hogy minél kisebb legyen a tokot érő behatás ereje. A kezünk ügyébe került 6S21/546H514 referenciaszámú Vostok-Europe Ekranoplan tokja ráadásul titánból készült, amely mint tudjuk keményebb az acélnál, matt felületein pedig az esetleges sérülések amúgy sem olyan feltűnőek, mint polírozott rozsdamentes acélon.

Vostok Europe Ekranoplan - a nagy tokátmérő ellenére sem fúródnak a kezelőszervek a csuklóba. A korona csavarzáras / Fotó: Venicz Áron
Vostok Europe Ekranoplan – a nagy tokátmérő ellenére sem fúródnak a kezelőszervek a csuklóba. A korona csavarzáras / Fotó: Venicz Áron

Mielőtt bárki is úgy gondolná, hogy a 47 milliméteres átmérő nem neki való, olvasson tovább egy kicsit! A titán ugyanis nemcsak tartósabb a rozsdamentes acélnál, hanem könnyebb is, azaz nincs olyan benyomásunk, hogy valami húzná a csuklónkat. Persze a méreten ez nem segít, a szilikonszíj fülek közötti törése azonban igen. A szíj így egy átlagos átmérőjű (17 cm) csuklón is egyből a csuklót szorítja meg, azaz az óra stabilan felfekszik, és nincs olyan érzésünk, hogy a fülek esetleg túllógnának csuklónkon. Szintén ennek köszönhető, hogy a korona, illetve a nyomógombok nem fúródnak bele a kézfejünkbe. Persze attól az óra még látványos marad, és magassága miatt sem fog egykönnyen becsúszni a mandzsetta alá. Ugyanakkor a Vostok-Europe Ekranoplan nem való öltönyhöz, ennél lezserebb környezetben pedig nem gond, ha látszik az óra.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Vostok-Europe Ekranoplan – átlagos csuklón (17 cm) is jól hordható, nem zavaró a 47 milliméteres átmérő

Az átgondolt és jól kivitelezett formaterv mellett azonban sikerült egy kis szovjet örökséget rejteni az óra konstrukciójába. Az egy irányba forgatható lünetta fogainak illetve a rugójának összjátékát oroszos precizitással kezelték. Így ugyan a lünetta az óra járásával ellentétes irányba forgatva precízen állítható, ám ellenkező irányban (az óra járásával megegyezőbe) maradt egy kis holtjáték. Ez a kis malőr azonban ne befolyásolja az esetleges vásárlói döntést. Ha megkérdeznénk, hogy ki használja rendszeresen órája búvárlünettáját, garantálható, hogy tömegjelenetnek nem leszünk szemtanúi. Sokkal hasznosabb ennél, hogy a lünetta síkja az üveg fölé emelkedik, ezzel is védve azt a sérüléstől. Erre szükség is van, mivel kristályüveg fedi a számlapot.

Vostok Europe Ekranoplan - a lünetta az üveg síkja fölé emelkedik / Fotó: Venicz Áron
Vostok Europe Ekranoplan – a lünetta az üveg síkja fölé emelkedik / Fotó: Venicz Áron

Itt, azaz a számlapon egyből egy premiert is láthatunk. A Vostok-Europe Ekranoplan az első modell a márkánál, ahol mikroméretben láthatjuk a tríciummal töltött csövecskéket. Különösen a perc- és óramutatón látványos ez, ahol két-két csövecskét helyeztek el egymás mellett, így alakítva ki az összhangot az indexek valamivel nagyobb átmérőjű csöveivel.

Vostok Europe Ekranoplan - látványos de messze nem hivalkodó / Fotó: Venicz Áron
Vostok Europe Ekranoplan – látványos, de messze nem hivalkodó / Fotó: Venicz Áron

Ahogy látható, két segédszámlapnak, a kismásodpercnek és a 60 perces összegzőnek is jutott hely, amelyeket a számlap vízszintes tengelye mentén helyeztek el. Ez az órák világában a klasszikus, elegáns elrendezése a segédszámlapoknak, amely az óra általános megjelenésének is jót tesz. A mutatók mozgása egyből elárulja, hogy kvarc szabályozású szerkezet található a tokban, amelynek típusát a Vostok-Europe meglehetősen egyedülálló módon a referenciaszámban is feltüntetni. Így más márkákkal ellentétben pontosan tudjuk, mit kapunk (történetesen a Miyota 6S21-es kronográf kaliberét).

Vostok Europe Ekranoplan - a Dunán is járhatna egy ekranoplan :) / Fotó: Venicz Áron
Vostok Europe Ekranoplan – a Dunán is járhatna egy ekranoplan 🙂 / Fotó: Venicz Áron

Marad a kérdés, hogy mennyiért? A titán változathoz kevéssel kétszázezer forint fölötti összegért juthatunk hozzá, amiért egy látványos, kifinomult eleganciát kívánó alkalmak kivételével szinte minden élethelyzetben viselhető időmérőhöz jutunk. A márka a titántokos Ekranoplannal ráadásul sikeresen érzett rá egy piac résre, mivel ebben az árszegmensben hasonlóan robusztus megjelenésű titántokos órát nem nagyon találhatunk. Ahogy tehát az elején is kijelentettük, a Vostok-Europe Ekranoplan sokkal sikeresebb konstrukció, mint névadója.

Az órát keressék a hivatalos Vostok-Europe partnereknél!