Nagy darab

Bár elvileg újra csökkennek a tokok átmérői, a Cartier Santos de Cartier Chronograph a kivétel, amely erősíti a szabályt.

Persze alapvetően nem igazán nagy meglepetés ennek a konkrét modellnek a bevezetése. Tavaly született ugyanis teljesen újjá a Santos kollekció és eljött az ideje, hogy komplikációkkal is bővüljön a kínálat. A márkának, amely az azt tulajdonló Richemont-csoportnak az ékkövének ennek ellenére is sikerült két szempontból is váratlant lépnie.

Cartier Santos de Cartier Chronograph – élőben még feketébb

Ahogy a felvezetőben is olvasható, az egyik a méret. Egyelőre kizárólag “extra-large” méretben kapható az óra, ami számok nyelvére lefordítva egy 43,3 x 51,3 milliméteres tokot jelent. Mindehhez ráadásul egy 12,5 mm magasság társul. Bár egy Cartier-ről beszélünk, ezt az órát aligha fogjuk könnyen mandzsetta alatt viselni.

Cartier Santos de Cartier Chronograph – három variáció a tokokra. Bőrszíjjal is lehet, ha sok lenne a csat.

Hogy mégsem jelent problémát az “extra-large” méret az a tok és a fülek kialakításának köszönhető. Így még átlagos csuklón sincs probléma a viseléssel. Ráadásul a szerszám nélküli szíjcserét lehetővé tevő megoldásnak köszönhetően mindenki maga kedvére cserélgetheti a fémcsatot, illetve a bőr- és kaucsukszíjat. Tegyük hozzá, hogy a Cartier meglehetősen jól bánik a különböző tokformákkal, van egy évszázadnyi tapasztalatuk.

A kronográf másik, figyelmet érdemlő vonása a szerkezete. Nem fejlesztettek újat, a 1904-CH MC manufaktúra kaliber mégis újat tud mutatni. Ahelyett ugyanis, hogy egyszerűen csak egy meglévőt, konkrétan a 2012-ben debütált 1904-CH kalibert építettek volna be, kicsit “tekertek” rajta. A szokásos elrendezés, azaz a korona alá és fölé helyezett nyomógombok helyett a szerkezetet egynyomógombossá alakították.

Cartier Santos de Cartier Chronograph – indusztriális design szárnyakra kap

A nyomógomb így a tok túloldalára, a koronával egy síkba került. Ezzel ha nem is teljesen, de mindenképpen szimmetrikusabbá tudták tenni a tok megjelenését. Így pedig a kifejezetten indusztriálisnak tűnő, amorf gyémántszerű szén bevonattal feketére színezett, és szintén ilyen felülettel ellátott fémcsattal szállított változat is inkább szépnek, mintsem ridegnek hat. Persze egy olyan márkától, ahol az esztétikai szempontok legalább olyan fontosak, mint a műszakiak, mást nem is vártunk. Az ár 8600 eurótól indul (acél-adlc), 12900 a következő szint (acél-arany), míg a tisztán aranyért 23800 eurót kérnek.

www.cartier.com