Kalokagáthia felturbózva, avagy a jó és a szép egységének gondolata szálkásítva. Érzelmektől sem mentes fejtegetések egy Breitling Avenger II Seawolf búváróráról.
Eredet
Dilemmába kerül az ember horofil fia, ha a Seawolf típusnév eredetének felfedésére adja a fejét. Az amerikai angol szlengben a kifejezést leggyakrabban különféle állatokra használják:
A déli oroszlánfókára, amely egy testes, vízi környezethez alkalmazkodott, tengeri emlős; vagy a falkában vadászó kardszárnyú delfinekre – melyek ugyancsak termetes, vízi környezethez alkalmazkodott tengeri emlősök; valamint egy ritka rusnya atlanti halfajtára (Anarhicas lupus). Lássuk be, ebből a megközelítésből nem jutunk túlságosan közel az elnevezés eredetéhez.
Aki a Breitling Avenger II Seawolf-ra tekint, annak a fentiekből talán csak a ritka rusnya hal nem jut eszébe (bár ízlések és pofonok, azért nem egy fehérarany Nomos Lambda). Aztán eszünkbe jut a Breitling katonai múltja (és jelene), s felsejlik egy sokkal kézenfekvőbb magyarázat. Minden idők egyik legfélelmetesebb, legfejlettebb és legdrágább katonai atom-tengeralattjáró osztályát szintén Seawolf-nak hívják. Bumm, tengeri környezethez alkalmazkodott testes acéldarab, amely drága és tiszteletet parancsoló. Kutatás vége, ez így jó lesz, ennél közelebb nem igen jutunk a dologhoz!
Lássuk a medvét… illetve farkast!
A combat számlappal kerek egésznek tűnik. Avenger? Szó szerint bosszúálló (ezt ma már mindenki tudja, köszi Marvel), amely valójában a hadtörténet egyik leghíresebb torpedóbombázó repülőgépének, a Grunman TBF-nek a ragasztékneve, amelyet a Pearl Harbor-i megtorlás következtében kapta. Logikailag tökéletesen illik a Breitling repülős múltjába (és jelenébe).
Csakhogy maga a Breitling sincs teljesen tisztában az egésszel. Az új vezetés érkeztével lecserélődtek a marketing munkatársak is. A Seawolf szinte nulla külalaki és beltartalmi változtatása mellett egyszer csak „superdiver”-ből (Seawolf II) „könnyű” pilótaórává avanzsált (Seawolf 45 Automatic), amely – most figyeljen a kedves Olvasó – „felkészült jóval az óceánok felszíne alatti kalandokra is”. Szóval, aki egyszerre szaturációs búvár és katonai és/vagy egyéb pilóta (nagyjából legfeljebb ha tucatnyian lehetnek a bolygón), annak ennél jobb választás nem nagyon képzelhető el.
Járatlan utakon
Jól látszik, hogy a Breitling jelenleg kicsit keresi önmagát. Viaskodik benne a régi és az új arculat. A friss vezetés a modern repülős vonalhoz, no meg a marketinghez ért – Georges Kern az IWC-től jött, nyilván ezt erőlteti. A Seawolf II pedig még a régi, klasszikus „rider tab” lünettás, férfias, komoly méretű, katonás Breitling szüleménye, mint az Emergency, a Colt, vagy az Aerospace.
A svájci gyártónak tulajdonképpen (klasszikusan) kettő, profi felhasználóknak készült sorozata létezik: a kvarcokból álló Professional, és a ma már teljes egészében mechanikus Avenger-modellcsalád. A klasszikus Navitimer ma már inkább ikon, egy „geek” csecsebecse, a Chronomat pedig a luxus felé mozdult el 10 ezer euró környékéről induló arany és bi-metál darabjaival. Az ehhez képest túl finomnak és játékosnak tűnő Superocean-szériáktól pedig most tekintsünk el. A Seawolf II ebben a felsorolásban egy igazi Avenger, vagyis a kevés maradék, igazán professzionális, mechanikus Breitling karóra egyike.
Ez egy empirikus műfaj
A Seawolf II tipikusan az a darab, amit hordani kell egy ideig ahhoz, hogy felismerjük, bizony elvitte a terminálig a bankkártyánkat a kidolgozottság, a minőségérzet, a belezsúfolt képességek halmaza, a butikélmény (tökéletesen a termékekre hangolt fények irányban és színhőmérsékletben egyaránt). Egy hétbe is beletelik, mire ráeszmélünk, hogy van más évszak is az évben, mint a nyár, vannak más ruhadarabok is a világon, mint a halásznadrág fehér pólóval. Ennyi idő alatt megérik a tapasztalat, hogy még egy kapucnis pehelykabát bélésébe is beleakad. Télen a vaskos acéldarab annyira áthűl, hogy a csukló sosem melegíti át rendesen, így mindig hideg marad. A nagyjából két centi vastag, brutális mélytengeri búváróra, szerszám, nem játék. Nem fér el mindenhol, de nem is az a dolga.
A méret igenis számít
45 milliméter átmérő korona nélkül, 24 mm-es, „nadrágszíj” vastagságú kaucsukszíj, fél centis két oldalt domborított zafírkristály, potom 3000 méteres vízállóság. Ezt a cuccot 375 bar (3750 méter) nyomáson tesztelik, lazán teljesítve az ISO6425 minősítéshez szükséges 10 bart. Ezzel még a világtörténelem legdrágább fegyvereinek egyikét, keresztapját az SSN-21 hajótest-számú, maximális merült terhelés mellett nagyjából 12 ezer tonnás, 108 méter hosszú atommeghajtású szörnyet is lepipálja, hiszen az csak 490 métert tud.
Amikor minderre ráeszmélünk, kettéválik bennünk a „SWISS MADE”, és a valami „rosszfiús” érzés. A csodás fénytörések a tokon, a dupla antireflektív bevonat miatt gyakorlatilag nem látszó zafírkristály, valamint a 4000 eurós árcédula által keltett luxus érzetébe belevegyül valami olyasféle csibészesség, amit tisztelni kell, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Hideg, mint a kő … bár az egy másik fim
Legkésőbb az első kettétörő ajtófélfa, behorpadó kocsiajtó, beszakadó gipszkarton fal jelzi, hogy nem férsz el és innentől kezdve nem is fogsz sehol, ha ezt viseled. Nem marad ép kabátbélés, a kötött kasmír pulcsi felejtős, a passzos bomberdzseki szintén.
A Seawolf II a 316L acélból megmunkált Dolph Lundgren. Kvalitásos és kimunkált, kitűnő vegyészmérnök az egész világot áthálózó iskolázottsággal (Stockholm (KTH), Seattle (WSU), Sydney, Boston (MIT)), kiváló élsportoló (kétszeres Európa-bajnok Kyokushin-Kai nehézsúly), ám mindezek mellett Ivan Drago („Rocky”), Gunnar Jensen („Feláldozhatók”), vagy Néreusz király („Aquaman”) maga. Egy 196 centis, 115 kilós kolosszus, akinek minden ajtótokban le kell húznia a fejét, akinek a 60-as ajtó csak élével megy, akinek a SUV nem divat, hanem létszükséglet, akinek nem kell kétszer kérnie a sört a pultnál, mert észreveszik.
Pont ilyen kolosszus a Seawolf is, és pont ez vele a baj. Mert ez tette ugyan Lundgren-t híressé, de ettől nem látjuk elsőre a 160 körüli IQ-t, az MIT Fullbright ösztöndíjas svédet, csak a közeledő hegyomlást, aki valahogy sehol sem fér el. Pedig a Seawolf is egy csodás, gyönyörűen kidolgozott svájci kronométer (COSC), mindent tud, amit kell és azt is, amit nem (hélium-szelep). A combat számlap maga a csoda. Teljesen hibátlan, a rakott stanc számoktól könnybe lábad a szem.
A szerelem fáj
A szemcsés matt számlap nagyon eltaláltan katonai, a lumineszcens festék erős, bár a pálcika-indexes változaton még ennél is durvább. A radiálisan csiszolt lünetta patent, bár a 120 „klikkes” zaja közel sem olyan jó, mint a Tudor Pelagos esetében, de nem is hagyja el magát az első tömítésbe szoruló homokszemtől! Az ún. captive lünetta, csak 12 darab (!) csavar eltávolításával válik el a toktól, nem csak úgy kipattan-bepattan (és süllyed el a mélyben), mint megannyi „professzionális” búváróra esetén.
És mégis, éppen ez a baj. Ebben az ár szegmensben nagyon nagy a verseny. Az emberek eléggé megnézik, mit vesznek, és csak keveseknek szimpatikus elsőre egy hegyomlás svéd (a Breitling esetében persze svájci). A Seawolf II nem a „biztosra menő” emberek választása. Ehhez enduro, szörfdeszka, búvárpalack, terepjáró, V8 benzin és Spyderco kés illik, nem pedig kasmír pulóver, fehér ing, és brogue cipő.
Viszont, ahogy Jim Skelton mondta, „a nap végén ez akkor is egy Breitling! Van abban valami, amikor kimondom, van egy Breitlingem: az egyik legfinomabb, legjobban kidolgozott időmérő műszerek egyike a világon…”.
