Felsorolni is nehéz lenne, mennyi különböző módon igyekszik kedvünkre tenni a japán gyár a néhány tízezer forintos opcióktól a sokmilliós Grand Seikókig. Most egy kevésbé ismert, ám annál szemrevalóbb modellcsaládot ismerünk meg közelebbről: ez a Seiko Presage.
A Seiko nevet itthon minden órakedvelő ismeri, ezt bátran ki merjük jelenteni… A cég – a japán nagyvállalatoktól, ha belegondolunk rájövünk, nem idegen módon – azonban az európai márkáktól nem látható szerénységgel és őszinteséggel kommunikálja sikereit és mérföldköveit, így azok a svájci és a német márkák gyakori melldöngetése és gyakori ilyen-olyan évforduló-ünneplései mellett sokszor szem elől vésznek.
Csak, hogy az alapokat tisztázzuk, hogyan is viszonyul a Seiko a nagy többséghez: a cég több mint száz éve (!), 1913-ban állította elő Japán első karóráját, 1956-ban a szigetország első automata felhúzású kaliberrel szerelt karóráját, majd 1969-ben – sokak szerint a világon elsőként – prezentálta az első automata felhúzással ellátott, nem mellesleg oszlopkerékkel és függőleges kapcsolással felvértezett kronográfkaróra-szerkezetét. Az innováció nem állt meg, de a Seiko Prospex vagy a párját ritkító Grand Seiko Spring Drive modelleket már tényleg nem lesz itt terünk bemutatni, legyen annyi elég, hogy egy kézen megszámolható a modern óragyártás fentiekhez mérhető képességű és hagyományú óramanufaktúráinak sokasága.
Az időmérés roppant egzakt, tudományos hátterén túl mutat az órák páratlanul szubjektív és vibráns esztétikai világa, ahol szinte végtelen variációja létezik a különböző tokméreteknek, számlapszíneknek, mutató- és indexstílusoknak a boltok vitrinjeiben. Mégis, talán nem túlzó kijelentenünk, van egyfajta aranymetszés-jellegű, örökzöld lehetősége annak, ahogyan a fentiek egyfajta „így pont jó” módon összeállnak. Ha elég számú és megjelenésű órát tekint meg személyesen is a tudatos óravásárló, akkor ezek a dolgok a helyükre kerülnek és elkezd kristályosodni egy olyan, az okosok által csak „dizájn DNS”-nek misztifikált együttese, amelynek hála egy óra egyedi, korhű, de mégis időtlenül szép és – ideális esetben – sokféle szociális környezetben megállja a helyét.
A Seiko Presage objektív módon ilyen akar lenni. Bár a szépség közel sem felszínes, hamarosan mélyre fogunk merülni a „Trimatic”-szerkezetek belsejébe, hogy megértsük féltve őrzött titkaikat. Tekintsük most első körben át a Seiko Presage-kollekciót, illetve annak néhány legújabb és legfontosabb tagját!
Ahogy a fentiekből kiderült, a Seiko 60 éves jubileumát ünnepli az automataóra-gyártás terén. Ennek tiszteletére a cég kettő, 1000–1000 darabos limitált szériában megjelenő Presage automata kronográfórát mutatott be. A tervezésekor az 1913-as Laurel formaterveit vették alapul és a zománcozott, kézi festésű, fekete vagy fehér számlapokat a legjobb japán kézműves művészeti hagyományok szerint alakították.
A Seiko márka kedvelőinek ismerős lesz a manufaktúra által alkalmazott bizonyos megmunkálási technikákra aggatott japán szavak használata, ilyen a toki-no-waza, avagy angolul Artisan Of Time (szabadabb fordításban az idő művésze), a Grand Seiko esetében a zaratszu polírozás, vagy – hogy maradjunk a két most bemutatott, limitált Seiko Presage kronográfnál a számlapok urusi lakkbevonat kiemelése.
Az urusi egy természetes lakk, melynek alapanyagát a kelet-ázsiai lakkfa (urushi no ki) levéből nyerik ki. A szó egyúttal a japán lakkművészeti kézművesség ősrégi hagyományát is jelöli, amely egészen a Dzsómon-kor japán csiszoltkő korszakig (13 100–300. i. e.) nyúlik vissza, és amely így mostanra több mint tízezer éves történelmet jelent. Ez a kor gazdag volt a kőből, kagylóból, csontból készült használati tárgyakban és ékszerekben, valamint fazekasfigurákban és -tartókban, illetve lakkozott fából készült tárgyakban.
Az urusi művészet hagyománya olyan lakkal történő festésre is utal, amelynek fekete színe szinte varázslatos mélységű, és ami az idő előrehaladtával egyre keményebbé és szilárdabbá válik. Nem kell azonban évezredeket visszamennünk az időben, hogy páratlan szépségű urusi alkotásokat láthassunk: a Seiko Presage-kollekció néhány korábbi darabja már szintén készült ennek a hagyományos japán lakkozási eljárásnak a segítségével. Ha mégis nagyon megforgatnánk az idő kerekét, azt látnánk, hogy az urusit kezdetben nemcsak bevonásra és díszítésre használták, hanem ragasztóként is. Később antiszeptikus és konzerváló tulajdonságainak köszönhetően arra alkalmazták, hogy értékes tárgyakat, például bútorokat és hangszereket óvjanak meg a kopástól, míg végül a művészet világába is bekerült esztétikai elemként. Az urusi lakkot Japánban hosszú ideig használták a császári család, a nemesség és a hatalmas szamurájklánok értékeihez és bútoraihoz, így például a japán inro bevonására (ez egy tradicionális japán kellék, tartóka, mely kisebb tárgyak tárolására szolgált, rendre a család egyedi emblémájával, no és persze urusi eljárással díszítve).
A SRQ021-es Seiko Presage-modellek számlapjait a kézműves mester, Iszsu Tamura műhelyében készítik Kanazawában, a japán fősziget, Honsu nyugati részén. Ahogy az az urusi esetében megszokott, a számlapokat több rétegben, kézzel festik meg és polírozzák. Noha ez a tevékenység időigényes, hiszen egyetlen számlap elkészítése annak komplexitásától függően (elég csak az idei különszámunkban számban tárgyalt Credor fantasztikus műalkotásnak beillő szám- és hátlapjára gondolni) akár két és fél hónapba is telhet, mégis a japán gyártó számára kizárólag ez a legjobb módszer a tökéletes fekete eléréséhez. A legmagasabb szintű kézműves mesterséget képviselő technikával semmilyen sellakpolitúr és műgyanta nem képes lépést tartani, így azok soha nem érhetik el az urusi fényét és mélységét. Az egyetlen hozzá mérhető „mélységű” eljárás a sokszor ismételt felvitelű zománcfestések néhány variációja lehet, ám a végeredményben kapott textúra az urusi és a zománc esetében eltérő, előbbi egységesebb, egyenletesebb, míg utóbbi erős fényben nézve sokszor hullámos, egyenetlen felszínnel rendelkezik. Tamura San szerint az előállítási folyamatban több kézműves is részt vesz, de a végső finomításokat minden egyes számlapnál ő maga végzi el. Ezek a készségek szépséget hoztak a művészi kézművességbe, ami Tamura úr szerint: „Minden fáradságot megért.”
Szóval mi ez a sok hűhó a számlap kapcsán? A Seiko a következőképpen magyarázza az eljárás roppant kifinomult és nagy szakértelmet igénylő részleteit és lépéseit.
Az elsődleges probléma, amit meg kell oldani, az a céltárgy előkészítése. A lakk nem tud megtapadni a sima, fémes felületeken, így a számlapnak előkészített sárgaréz lapot először le kell csiszolni. Ez a folyamat a felület érdesítését szolgálja, lehetővé téve az urusi megtapadását. Ehhez a művelethez faszenet használnak, amelyből többféle is alkalmas a kívánt eredmény elérésére, ám a Seiko Presage modellekhez kifejezetten a Szuruga szenet választották (a Sizuoka elöljáróság neve után), mert finom szemcsézettséget és optimális keménységet biztosít. Ez annak, aki a japán felső kategóriás gyártók munkáját jobban ismeri (iparágtól függetlenül), nem meglepő. Tényleg ilyen mértékű gondossággal és a részletekre való odafigyeléssel dolgoznak japán legjobb manufaktúrái, legyenek olyan kicsik, mint Tamura San műhelye, vagy olyan globális befolyással bíróak, mint a Seiko.
A lecsiszolt fémes felületre fel lehet hordani az első réteg urusit. Felfestik és vékonyan elterítik az első alapozást az egész számlapon, majd egy kemencében hevítik. A hőkezelés során mind az időtartam, mind a hőmérséklet meghatározó a minőség szempontjából, ez kiváló technikát és biztos tapasztalatot kíván. Urusi lakkozást még nem, de zománcégetést már volt módomban megszemlélni és szó szerint néhány másodperccel több vagy kevesebb a sok száz Celsius-fokra hevített kemencében meghatározó lehet a bevonat épségére, minőségére, megjelenésére vonatkozóan. Az alapozó folyamatot követő pihentetés után a számlapot újból faszénnel csiszolják le, majd alapozzák újra, ezt az eljárást összesen háromszor megismételve, hogy biztosítsák az urusi egyenletes tapadását a fémes felületen.
Az alapozás és a csiszolás két hete után a számlap készen áll a köztes alapozásra. Ez a bevonat vastagságához járul hozzá, hogy kiemelje az urusi szín egyedi, mély feketéjét. Ahogyan sok más fényezési eljárásnál, úgy itt is a többréteges felvitel az, ami döntően meghatározza a végeredményben kapott szín mélységét és – bizonyos árnyalatok esetében – változatosságát. Noha létezik tengerentúli is, a Japánból származó urusi rétegtulajdonságai jobbak, így amelyet az alapozáshoz, köztes alapozáshoz és a fedőlakkhoz használnak, teljes egészében Japánból származik.
A fedőlakk felhordása a bevonás utolsó lépése. Nagy ügyességre és tapasztalatra van szükség a sima és egyenletes felületet eléréséhez, azonban még több türelmet és tudást követel a teljes számlapra történő pontos felhordás. A kézműves mesterek ennél a fázisnál valódi tanúbizonyságot tesznek sokéves tapasztalatukról és ösztönös tudásukról. Miután felhordták a fedőlakkot, a számlapot ismét lecsiszolják, először Suruga faszénnel, majd durva és finom szemcséjű kő csiszolóporral, amivel még magasabb szintű simaságot érnek el. Itt érdemes emlékezni a zománccal szemben fentebb említett textúrabéli eltérésekre. Végezetül felhordanak egy réteg szuri urusit, egy olyan tiszta lakkot, amely előkészíti a számlapot a következő lépéshez.
Mindezek után a számlap végre teljes egészében urusival bevonva, jellegzetes mélyfekete fényében (vagy talán sötétségében) pompázik. A végső polírozást egy speciálisan az urusihoz használt keverékkel végzik, amely a lakkfestéket még tovább erősíti és minden finom karcolást eltávolít. Végül – most már tényleg végül – felhordanak egy rendkívül vékony szuri urusi réteget, hogy feltöltsék az esetleges mikrokarcolásokat vagy buborékokat, amelyeket az előző eljárással nem lehetett eltávolítani.
Ha azt hitték, tényleg ennyi volt az urusi számlap előállítása, akkor bizony tévednek: a megmunkálás (leges-)legutolsó, befejező fázisában Tamura úr speciális porral fedi be ujjait, hogy az urusi lakk számlapfelületét polírozza. „Ügyességére és ösztöneire hagyatkozva, óvatosan dolgozik a számlap felületén, hogy előhozza az urusiban rejlő vonzerőt” – meséli a Seiko, az eljárás iránti nem kis lelkesedésről adva tanúbizonyságot. Ez a polírozási lépés azt is lehetővé teszi számára, hogy végérvényesen ellenőrizze az urusi fényét és vastagságát.
A végeredmény? A tökéletes urusi számlap hozzájárul az óra összetéveszthetetlen színéhez és kézműves egyediségéhez.
