Borealis Sea Storm V2

Néha, a legnagyobb igyekezet mellett is porszem kerül a gépezetbe. Téves képzetek térítik el a leütött karakterek valóságtartalmát. Valami ilyesmi történhetett, amikor nemrég, a „microbrand” márkákról szóló mustra során, a fenti cégről sikerült azt állítanom, hogy Amerikából jött, tévesen. Ezt olvasva aztán a tulajdonos mégsem sértődött meg, inkább elküldte legújabb prototípusuk egyik példányát. Íme, szinte a szomszédból, Portugáliából, a Borealis Sea Storm V2.

Európai

Tehát a tengeren innen, az öreg kontinensen tevékenykedő, európai óramárkáról lesz szó. (Mea culpa, mea maxima culpa.) Ezzel együtt örömmel nyugtázhatjuk, hogy e magyar sorokat akad, aki olvassa, még Portugáliában is.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

A fenti boldogság mellett persze az sem elhanyagolható, hogy a gyártó honosságának hála, az órát mindenféle külön vám és áfa megfizetése nélkül, egyenesen az oldaláról megrendelve tehetjük magunkévá, ha beindul majd a gyártás, hiszen jelenleg csupán előrendelhető.

Az óráról

A fent írt, korábbi kis malőr, illetve a megkapó reakció önmagában még nem lenne elég ahhoz, hogy –e sorok megíródjanak. Ami meggyőzött arról, hogy érdemes a konkrét modellt komolyan venni, az a tapasztalt minőség.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

Eleve kiemeli a sok „homage” közül, hogy egy kevésbé populáris modell, a Blancpain Fifty Fathoms hangulatából merít, avagy tisztelegni kíván előtte, amely, mint tudható, egyike a világ első búváróráinak. Bár személy szerint sosem voltam különösebben elragadtatva a fent említett legenda külcsínéért, a tisztelet kétségtelen kijár. Ahogy annak is, aki a számtalanszor lemásolt submariner helyett épp a Blancpain FF-nek kíván emléket állítani. Mindezt ráadásképp meglehetősen igényesen teszi.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

Zafír üveg

A (jelen esetben fehér) számlap felett, ma már alap. Viszont zafír a (szintén fehér) lunetta, illetve annak borítása is, ezzel a kerámiához hasonló karcállóságot, ellenben egyedibb megjelenést kínál a maga erősen domború, szinte kiugró megjelenésével. Az üveg alatt aztán jön a trükk! A biológiai veszélyre figyelmeztető számlapi díszítés, ami nappali fényben épp csak kidomborodik, ám ha behúzzuk a függönyt, egyből sugározni kezd, de olyannyira, hogy az ember csak reméli, mégsem tényleg

radioaktív a festék.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

Körötte a masszív, vastag osztások, a mutatók és a lunettán a számok és jelzések szintén világítanak a sötétben, azonban jóval gyengébben, mint az ominózus motívum. Ha őszinték akarunk lenni, a különbség már kissé zavaró is, lévén annyira túlharsogja ez utóbbi a „lényeget”, hogy az már a leolvashatóság rovására megy. Remélhetőleg ez még finomodik a végleges verziók esetén.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

Ellenben, ami már most eléggé tetszik, az a tok kidolgozása. 41,5 mm széles, 48,5 mm „hosszú”, rozsdamentes acél. A korona csavarzáras, jelzett, rajta egyértelmű „B” betű feszít. A viszonylag vékony fémszíjat átmenő furatokba rögzített tüskék tartják a helyükön. A tok mérete és a csat szélessége – vastagsága, luxusmárkákra jellemző arányokat mutat. A tokfülek határozottan lefelé íveltek, így az óra kényelmes, elegáns hatást keltőn sportos, méretben és viselést tekintve is ideális, vékonyabb, illetve vastagabb csuklón egyaránt.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

Dicséretes a tokéleken látható tükörpolírozás, hiszen tovább erősíti az igényességet keltő benyomást. Ami viszont nem sikerült jól, az a zár. Vékonyka és nehézkesen nyitható, amolyan olcsó hatást kelt. Remélhetőleg a végleges verzión ide még jut némi figyelem és acél.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

Ami a belső szerveket illeti, csodát ne várjunk, ám a Miyota helyett Seiko NH 35 automatát használt a gyártó, ami a személyes tapasztalataim alapján jobban megéri a pénzét. A szerkezetet ismerők már tudhatják, a többiek a képeken láthatják, hogy a másodperc, perc illetve az óra mutató mellé dátumablakot is kapunk, amolyan „seikosan” a jobb alsó sarokba pakolva.

Borealis Sea Storm V2 Biohazardus White. Fotó: @RetekG

A modell egyébként nem kevesebb, mint 18 (!) némileg különböző variációban tervezi létezését, ám a cég weboldalát megnézve, már csak e fehér, illetve a fekete számlapos „Biohazardus”, valamint egy antik, avagy ródium hatású jelzéseket és mutatókat viselő kivitel elérhető. A többi, bánatomra a kék számlapos verziók is, már az előrendelési időszakban elfogytak, ami az árra tekintve (kétszer 200 dollár) érthető is.

Borealis Watch Co.

[ape-gallery 3741]