Retró pilóta

Feltámasztását és újrapozicionálását követően a márkánál szinte azonnal megjelentek a pilótaórák is. Az Alpina Startimer Pilot Heritage változatok most a retró vonalat erősítik.

A tervezők talán túlságosan is beleélték magukat a 60-as, 70-es évek világába, és ennek jegyében az akkori kor tudatmódosító szereit sem vetették meg kipróbálni a tervezés során. Ez lehet egy magyarázata annak, hogy mit keres ez a négy modell a márka pilótaórái között. A másik, hogy nem találtak neki máshol helyet, és a marketinges ide sorolta be. Magába az órába ugyanis alig-alig lehet belekötni.

Alpina Startimer Pilot Heritage - a kvartett tagjai
Alpina Startimer Pilot Heritage – a kvartett tagjai

A 42 milliméteres, fül nélküli, hordó alakú tok tökéletesen hozza a 70-es évek formavilágát. Még a kétoldalt tükröződésmentes bevonattal ellátott zafírüveg is szépen a tok síkja fölé emelkedik, ahogy tették azt az akkori karórák plexiüvegje. Nyilván nem kell mondani, hogy a zafír összehasonlíthatatlanul tovább bírja majd, mint félévszázaddal ezelőtti társa.

Alpina Startimer Pilot Heritage - nem egyszerű forma, de megoldották
Alpina Startimer Pilot Heritage – nem egyszerű forma, de megoldották

Az óra érdekessége, amit egyébként a névben meg sem említenek, hogy egyszerre három időzóna idejét képes megjeleníteni. A központi mutatókon kívül egy központi tárcsa jelzi a másodikat, míg a számlap peremén végigfutó, forgatható skála a harmadikat. Utóbbinak azonban sokkal inkább esztétikai szerepe van. Így ugyanis nem tűnik nevetségesnek a számlap. Ha ez a skála nem lenne, és helyette a tok pereméig futna a számlap, a dátumablak túlságosan is közel lenne a számlap központjához.

Alpina Startimer Pilot Heritage - hátlapra méretes logó jutott
Alpina Startimer Pilot Heritage – hátlapra méretes logó jutott

Bár az Alpinának vannak saját szerkezetei (a nagy testvértől, a Frédérique Constanttól kapja), ez most nem az a kategória. Az AL-555-ös kaliber egy módosított SW-200-as. Ezzel biztosítható ugyanis, hogy az óra ára éppen csak ne érje el az 1300 eurót, pedig még kézzel polírozott alkatrészeket is tartalmaz. Igaz, ezek csak a mutatók és az indexek, de azért ennyiért ez mégis említésre méltó.

www.alpinawatches.com

[ape-gallery 3530]