MKB-Prospex Team

Aki kicsit is követi a hazai vitorlázást, valószínűleg nem tudta nem észrevenni a múlt héten történt “lefúrást” az iszapba, amit az idén alapított MKB-Prospex csapat követett el a Balatonfüredi sétány előtt.Ha nem ismernénk a hátterét az esetnek, mondhatnánk, hogy ennél jobb nézettséget nem lehetett volna máshogy elérni. A viccet félretéve, akinek volt szerencséje valaha ilyen katamaránon hajózni, tudja, hogy milyen óriási koncentráció és egybehangolt csapatmunka kell egy ilyen versenyparipával száguldani a vízen.

Ahogy azt a hétvégén Balatonfüreden tartott sajtótájékoztatón megtudtuk, a Decision 35 típusú hajót nemrég szállították le Svájcból a tulajdonosának. Itt jön a képbe az órák világa, hiszen magyarországi órakereskedelmi cég még nem hozott létre ilyet. Mármint, hogy csapatot alapított. Kifejezetten azzal a szándékkal, hogy itthon is elindítson egy kezdeményezést. Olyat, ami a tengerparttal tagolt külföldi országok esetében már hagyomány lett. Tulajdonosként, vagy támogatóként aktívan részt venni vagy létrehozni, olyan versenyeket, ami azonos hajóosztályban a legmagasabb színvonalon megtartható. Nálunk a Seiko Magyarország vállalta fel ezt a szerepet és reméljük hamarosan követőkre talál.

MKB-Prospex Team - a motoros kísérő gyakran csak ezt látja
MKB-Prospex Team – a motoros kísérő gyakran csak ezt látja

Forma-1 vízen

A technikai sportok közül talán legjobban a Forma 1- hez hasonlítható az egész produkció. Aki túlzónak érzi a hasonlatot mindenképp ajánlom próbálja ki! A szél ereje által hajtava 50-70 km/h sebességgel, a víz fölött fél méterre, egy hálóban görcsösen kapaszkodva (a túlélésért imádkozva:) száguldani csak ahhoz mérhető. A kísérő 100 LE teljesítményű motoros kísérő, olykor csak padlógázon tudja utolérni a katamaránt. A több mint 100nm összfelületű vitorlázaton ébredő erő olyan hangokat generál a hajó szénszálból épített részein, hogy az a legbátrabbakat is tiszteletre készteti.

MKB-Prospex Team - szénszáltesthez 100 m2 vitorla
MKB-Prospex Team – szénszáltesthez 100 m2 vitorla

És igen, bátran kijelenthetjük, így kell márkanevet építeni, hiszen a Prospex, mint a Seiko almárkája jelenleg még az útja elején áll. Azonban összekötve a márka által vágyott üzeneteket ilyen extrém sporttal, bizonyára meghozza az eredményeket. Jó szelet kívánunk!

MKB-ProspexTeam