Járt utat…

A tulajdonos váltás után a régi irányt tartva folytatja az itthon is jól ismert márka. A két Fortis PC-7 Team Aeromaster Edition aligha lehet másként értékelni.

Ahogy arról honlapunkon is beszámoltunk, rossz menedzseri döntések miatt került pénzszűkébe a Fortis, ami egy ideig akár a márka megszűnését is eredményezhette volna. Szerencsére erre nem került sor, és egyelőre egészen biztatónak tűnik a helyzet. Az aktuális helyzet áttekintését követően gyorsan munkához is láttak, hiszen egyik aktuális partnerük jubileuma vészesen közeledett. A svájci légierő bemutatócsapatát, a PC-7 Team kötelék alapításának 30. évfordulóját idén ünnepelték, amihez természetesen elengedhetetlen egy alkalomhoz illő karóra. Pontosabban egyből kettő: egy kronográf és egy hárommutatós modell limitált mennyiségben. Mindkettőből 300-300 darab kerül forgalomba. A kronográf nyár vége óta kapható, míg a “mezei” alig két hónappal ezelőtt.

Fortis PC-7 Team Aeromaster Edition – két modellel is emlékeznek a csapat előtt / Fotó: Venicz Áron

Hogy mit kapunk?

Alapvetően azt, amiről a Fortist évtizedek óta ismerjük. Egy megbízható szerkezetet, lényegre törő “Flieger”-es, de mégsem rideg számlappal, mindezt robusztus tokba csomagolva. Utóbbi a jól ismert B-42-es tok, amelynek átmérője – ez most nem lesz meglepetés – 42 milliméter. Bár valóban megfigyelhető néhány éve a csökkenő tokátmérő, mégis úgy tűnik, hogy a 42 milliméter az ilyen stílusú óráknál még egy jó darabig referenciaméreteként fog szolgálni.

Fortis PC-7 Team Aeromaster Edition – jól ismert vonalak / Fotó: Venicz Áron

Számlap

A számlap terén sincs igazán nagy újítás. Mindent ugyanott találunk, ahova azt 1988-ban megálmodták. A részletek azonban természetesen jóval gazdagabbak. Holmi tamponnyomott számlap helyett szerelt indexeket és számokat, díszített segédszámlapokat, és az indexeket befogadó, a számlap szintje fölé emelkedő percgyűrűt kapunk. Ha nem is ehhez a modellhez találták ki (2016-ban láthattuk először) de még viszonylag újnak számít a márkánál. Emellett mindenkit biztatunk, hogy bátran vegyen elő nagyítót (vagy telefonjával csináljon makro fotót), és saját szemével győződjön meg arról, mennyire precízen munkálták meg a számlap egyes részleteit. Az óra limitált jellegét egyébként pont a számlap árulja el: a kismásodperc helyén láthatjuk az apropót szolgáltató műrepülő-csapatot gyémántkötelékben.

Fortis PC-7 Team Aeromaster Edition – tűéles részletek / Fotó: Venicz Áron

Ha az nem tűnne föl, a tok oldalára pillantva biztosan gyanút fogunk. Az eddigiektől eltérően nem a hátlapon, hanem a tok oldalán, egy önálló, szerelt plaketten is láthatjuk a limitációt a konkrét sorszámmal. Ezzel a vonásával egyértelműen újat hoz az óra. Ami a régi, az a szerkezet. Természetesen a ETA 7750-es (nem klón, hanem tényleg ETA) dolgozik benne, annak is a legmagasabb kivitelű változata, amihez jár a kronométer tanúsítvány is. Függetlenként ugyanis a Fortis továbbra is számíthat az ETA-ra, arról nem is beszélve, hogy mindössze néhány sarok távolságra vannak egymástól. Szintén megemlítendő, hogy kronográfokból viszonylag kevés olyat találni a piacon, amely kronométer tanúsítvánnyal is rendelkezik.


Átlagos (kb. 17 cm) csuklón

Csat, zár

Két dolog azonban nem a régi. Az egyik ezek közül a csat. A régi, amely az aktuális kollekcióban egyes modelleken még mindig szerepel (pl. Classic Cosmonauts), sem volt azért rossz a maga nemében, ugyanakkor az idő már eljárt felette. Nem véletlenül szerepel a “classic” modellen. A új pedig talán nem is passzolhatna jobban a márka nevéhez (latinul a Fortis = erős, hatalmas, bátor, merész). Nagyon masszív darab, és ennek megfelelően súlyos is. Tipikusan erre mondják, hogy van benne anyag. Ugyanakkor nem drabális.

Természetesen nagyon odafigyeltek arra, hogy kényelmes legyen viselni. Nyilvánvalóan egyes szemek kivételével a csat a megfelelő hosszra rövidíthető, de ezzel csak hozzávetőleges hosszt állíthatunk be. A “finomhangolást” a szintén újnak számító zárral tehetjük meg. Míg egyes márkáknál ehhez le kell venni az órát, addig itt ez viselés közben is megoldott. Mellesleg a zár is pont ugyanolyan jó masszív benyomást tesz, mint a csat, szemben a “classic” modellek fémcsatjának zárjával, amely pusztán lemez.

Fortis PC-7 Team Aeromaster Edition – nemcsak tokot, zárat is tudnak tervezni / Fotó: Venicz Áron

Mennyi?

A másik ennek a konkrét modellnek az ára. Lista szerint 4480 euró (1,49 millió forint). A hárommutatós változat 2490 euró (795.000 forint) Nyilván a kronométer tanúsítvány és a limitált példányszám valamennyit dob az áron. Azt se feledjük, hogy többé-kevésbé újrakezdésről is beszélhetünk, és az első modellek általában drágák szoktak lenni. De jut ebből marketingre is, így például a Reno Air Race (a világ legjelentősebb repülőgépes versenye) eseményen való részvételre is. Ilyesmi ugyanis elengedhetetlen a stabil jövő kiépítéséhez.

www.fortis-swiss.com

[ape-gallery 6721]