Félévszázada

Kereken 50 évvel ezelőtt alapította saját márkáját az óraipar ezidáig legnagyobb hatású tervezője. Erre emlékezik a Bulgari Gérald Genta 50th Anniversary.

Pályája elején terveit gombokért eladó Genta végül olyan, ma már legendásnak számító órákat tervezett, mint az Audemars Piguet Royal Oak és testvérei (Patek Philippe Nautilus, IWC Ingenieur), de Bulgarinak is dolgozott. Végül ez az olasz-görög gyökerű svájci márka vásárolta meg Gentától nevét viselő márkáját még 1999-ben, erősítendő saját óragyártási szegmensét.

Ugyan szép gesztus a Bulgaritól az emlékezés, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy kicsit hiteltelen is. A Bulgari szépen átvette Genta formaterveit és szerkezeteit. Eleinte még ott szerepelt Genta neve is a számlapon a Bulgarival egyetemben, majd később a hátlapra szorult, hogy onnan aztán végképp eltűnjön. Éppen ezért ez a gesztus valójában inkább szól a jövedelemről, mintsem a főhajtásról.

Bulgari Gérald Genta 50th Anniversary – messzemenően igyekeztek visszaadni az eredeti külsőt

Persze magába az órába nem nagyon lehet belekötni. A jubileumi modell akár az egykori mester műhelyéből is jöhetett volna, bár akkor Arena Bi-Retro lenne a neve, elvégre az volt a minta. Hogy a formaterv néhány évtized távlatából sem tűnik elavultnak, Genta formákhoz való érzékét dicséri. Persze az átmérőt módosították, méghozzá lefele. A 46-44 milliméterről 41 milliméterre szorították le, követve az aktuális trendeket. Ugyanakkor az óra így is nagyobbnak tűnik méreténél, ami a vaskos lünettának köszönhető. Súlya ráadásul méretét is meghazudtolja: mivel a tok anyaga platina, ezért jóval nehezebb, mint amire elsőre számítanánk.

Ami a komplikációkat illeti, úgy szintén Gentára jellemző megoldásokat választották. Az órákat ablakban olvashatjuk le egy ugrókomplikáció révén, a perceket retrográd percmutató jelzi ki, és szintén retrográd mutatót kapott a dátum a számlap alján. A számlap egészének uralkodó színe aligha meglepő módon kék, elvégre négy-öt éve már ez a divat. Szép húzás, hogy a jubileumi modellen semmi sem utal a Bulgarira, helyette Gérald Genta neve és egykori márkalogója szerepel.

Bulgari Gérald Genta 50th Anniversary – lehet merészebb is

Ugyanezt a logót találjuk a rotoron is, amely a BVL300-as manufaktúra kalibert látja el energiával. Természetesen pusztán ezért az óráért nem fejlesztettek új szerkezetet, ténylegesen a BVL191-es kalibert tisztelhetjük benne. Ugyanakkor tény, hogy az alap, hárommutatós BVL191-t néhány alkatrésszel ki kellett egészíteni ahhoz, hogy a fenti leírt kijelzési képességekkel rendelkezzen.

Bulgari Gérald Genta 50th Anniversary – módosított Bulgari szerkezetet kapunk

Az óra ugyan nem limitált, de garantálni lehet, hogy egyrészt nem nagy mennyiségben gyártják majd, másrészt szép csendben veszik majd ki a kollekcióból. Kritikaként annyi említhető meg, hogy míg Genta igyekezett látványos külsejű, néha már polgárpukkasztó megjelenésű órákat tervezni, addig a neki emléket állító modell ugyancsak konformista. Talán ezért is lesznek majd sokan, aki hajlandóak lesznek 55000 frankot letenni az asztalra érte.

www.bulgari.com