Tudnak, ha akarnak

Jaeger-LeCoultre Master Grande Tradition Repetition Minutes Perpetuelle – nevében nagyjából minden benne van, és egyben a márkát is jellemzi.

Az utóbbi években ugyanis nagyon biztosra mentek, kevés valóban figyelemre méltó órával jelentkeztek. A Reversót több generáció ismeri, annyi bőrt lehúzták már róla, a Geophysic és a Polaris kollekciók, az utóbbi évek termései, nem arattak osztatlan sikert. Az az óra azonban fog. Még akkor is, ha valójában egy elérhetetlen óra. A márka ezzel ugyanis újra bizonyítja, hogy méltó múltjához, elvégre ha történelmi síkon beszélünk svájci szerkezetekről, akkor a Jaeger-LeCoultre megkerülhetetlen.

Jaeger-LeCoultre Master Grande Tradition Repetition Minutes Perpetuelle – automata, de rotornak semmi nyoma. Az modul alá rejtették.

Ez a megállapítás ráadásul az ütős szerkezetekre is. Összeszámolni is nehéz, hogy fennállása óta a márka hány különböző ütős kalibert is készített, de a szám garantáltan 100 fölött jár. Persze hosszú ideje a verseny már nem a technológiai megvalósításról és megbízhatóságról szól, hanem a hangzásról. Az óra ezen a téren hoz újat. Ahogy látható, a hangrudak vezetése teljesen eltér a megszokottól. Ezeket általában síkban, a szerkezet körül vezetik körbe, így hosszúk legfeljebb a szerkezet kerülete lehet. A Jaeger-LeCoultre ezt a hosszt gyakorlatilag duplájára növelte. A hangrudak ugyanis egyszer a szerkezet aljának, majd tetejének síkjában is szinte körbeölelik azt. Ezzel nem pusztán a hangerőt, hanem a hang tisztaságát is sikerült növelni.

Jaeger-LeCoultre Master Grande Tradition Repetition Minutes Perpetuelle – így duplázzuk meg a hangrudak hosszát (kékített elemek)

Erre szolgál egyébként a hangrudak négyzetes keresztmetszete is. Mások ugyanis henger, de kör keresztmetszetű rudakat használnak. A gond pusztán annyi, hogy a rudakat megütő kalapács feje lapos. Könnyű belátni, hogy egy lapos felület lényegesen kisebb területen érintkezik egy domború felülettel (hengeres hangrúd), mint egy síkkal (hasáb alakú hangrúd). Szintén jót tesz a hangnak, hogy a 43 mm átmérőjű fehérarany tok szinte teljes oldalsó felülete tud rezonánsként működni.

Jaeger-LeCoultre Master Grande Tradition Repetition Minutes Perpetuelle – hiába ütő- és öröknaptár-modul, az óra csak 13,72 mm magas, azaz meglepően lapos

Egy ütős szerkezet önmagában is kihívás, pláne ha ezt öröknaptárral ötvözik. Itt azonban a hagyományos, mutatókkal és segédszámlapokkal való kijelzést választották, pusztán az év digitális módon való kijelzése tér el ettől. Talán pont ez az a része az órának, amibe bele lehet kötni. Nem igazán illik a márka kifinomult, elegáns arculatához, arról nem is beszélve, hogy az IWC sok-sok évvel ezelőtt már elsütötte ezt a poént. Ráadásul a számlap harmóniáját is megbontja.

Jaeger-LeCoultre Master Grande Tradition Repetition Minutes Perpetuelle – a hangrudak a számlap oldalán is megjelennek

Annak a számlapét, amelyből nem készül sötét változat. Ezüst és kék közül lehet választani. Már ha a 286000 (kék), illetve 250000 (ezüst) eurós ár egyáltalán választási lehetőséget biztosít, és a 30-30 darabból egyáltalán jut egy.

728x90