SIHH 2018 – Baume&Mercier Clifton Baumatic

A Richemont-csoport márkái közül a legelérhetőbbnél egy új szerkezetet vezettek be, amellyel immár ez a márka is képes műszaki szempontból is valami egyedit kínálni. Ez a Baume&Mercier Clifton Baumatic.

Talán nem meglepő, hogy újra a Clifton kollekció jut szerephez, amely a 2013-as bevezetése óta mondhatni a márka zászlóshajójává vált; gazdasági szempontból mindenféleképpen. Nem véletlen tehát, hogy ebben a kollekcióban mutatkozik be a márka új szerkezete, a Baumatic. A névből nyilván nem nehéz kikövetkeztetni, hogy egy automata szerkezetről beszélünk, ám önmagában ez aligha hoz ma lázba bárkit is. A Baumatic szerkezet, vagy ha úgy tetszik a BM12.1975A a szokásos 2 év helyett csak 5 évente igényel karbantartást, de igazán járástartalékával üt nagyot: kereken 5 napnyit tud felmutatni. Egy hétköznapi viselésre szánt óránál, ez több mint elegendő. Ráadásul a szerkezet izokronitása (a járástartalék lefutása alatt mennyire marad egyenletes a billegő lengése, azaz mennyire marad pontos az óra) is rendkívül kedvező. Oly annyira igaz ez, hogy kronométer tanúsítvánnyal ellátott változat is készül.

Baume et Mercier Clifton Baumatic - a BM12.1975A, avagy Baumatic kaliber - konkurencia erre irigykedik
Baume et Mercier Clifton Baumatic – a BM12.1975A, avagy Baumatic kaliber – konkurencia erre irigykedik

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy szigorúan véve nem beszélhetünk manufaktúra szerkezetről, csak sajátról. A Baumatic ugyanis is a Richemont-csoporthoz tartozó ValFleurier szerkezetgyártó gyermeke (ahogy egyébként jó néhány Montblanc és Officine Panerai kaliber is). Ezen felesleges fennakadni: bevett szokás, hogy a luxuscsoportok így igyekeznek csökkenteni a költségeket és jobban kihasználni a kapacitásokat. Előbbi terén pedig a Baume&Mercier Clifton Baumatic egész szép eredményt tud felmutatni, de erről valamivel lentebb.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Baume et Mercier Clifton Baumatic - a három bőrszíjason kívül egy világos számlapos, fémcsatos kivitel is kapható lesz
Baume et Mercier Clifton Baumatic – a három bőrszíjason kívül egy világos számlapos, fémcsatos kivitel is kapható lesz

Előbb nézzük meg, hogy mibe is csomagolták a Baumaticot! Nyilván a Clifton tokba, méghozzá a legkisebbe, a 40 milliméteresbe. Még a legelső, 2013-as Clifton órákhoz képest is 1 milliméteres csökkenés ez, azonban a fogyás egyáltalán nem látszik, sőt, a kisebbik tűnik nagyobbnak. Erre magyarázat, hogy a 2013-ashoz képest valamivel keskenyebb a lünetta, a számlap pedig áttekinthetőbb, letisztultabb. Utóbbit úgy érték el, hogy kizárólag indexeket alkalmaztak, a számlap maga pedig fényes, porcelánszerű felületet kapott.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Baume et Mercier Clifton Baumatic - kronométeres változat
Baume et Mercier Clifton Baumatic – kronométeres változat

Rátérve a lényegre: mennyi is az annyi? A acélváltozatokat 2450 frankért kínálják, míg az arany-acél kivitelért 3110-t kérnek. Az alsó-középkategóriában ez egy rendkívül versenyképes ár, arról nem is beszélve, hogy a versenytársak ebben a szegmensben járástartalék terén semmit nem tudnak felmutatni, ami versenyképes lehetne. Jól ezzel a vásárlók járnak, akik a márkanéven kívül végre újra kapnak érdemi értéket is.

www.baume-et-mercier.com