Site icon ÓraMagazinOnline

Fortis N-42 Novonaut Chronograph

Fortis N-42 Novonaut Chronograph

Kereken öt évet kellett várni arra, hogy a márkánál az összes kollekció megújuljon. A Fortis N-42 Novonaut Chronograph pedig inkább nevében új.

Pedig a márkát a csődtől 2018-ben megmentő, Svájcban élő német vállalkozó egy-két modellel gazdagította az „űripari szegmenst” képviselő Official Cosmonauts kollekciót. Nem nehéz belátni azonban, hogy az Ukrajna ellen elkövetett orosz katonai agresszió tarthatatlanná tette a kollekció létét. Legalábbis ami a nevét illeti.

A Fortis és az orosz űrhivatal között 1994-ben elindult együttműködés tökéletes példája is egyben a korszakbeli Németország „Wandel durch Handel” (kb. a kereskedelem révén változást elérni) keleti (kül)politikájának. Az akkor szintén német tulajdonban lévő márka valóban bizakodva lépett együttműködésre, amit az orosz hivatal is örömmel fogadott. Óriási fegyvertény volt ez, hiszen a Fortis jóval a saját súlycsoportja fölött küzdve ért célba. Az Official Cosmonauts karórák pedig alig néhány év leforgása alatt a Flieger és a Marinemaster kollekciókkal váltak egyenrangúvá.

A márka piaca azonban hagyományosan a nyugati világ, hiszen méretes és robusztus karóráit Ázsiában nehéz eladni. Kivétel ez alól Japán, ahol szintén erős a jelenléte. Az orosz agresszió azonban végképp ellehetetlenítette a kollekció létét, és az együttműködés is megszűnt. Az új név a Novonaut, amely elsőre furcsán hangzik, de egyébként találó. Utal az eredetre (naut), de egyben az újrakezdésre (novo) is.

Fortis N-42 Novonaut Chronograph – 42 mm széles, de maradt az ismert 15 milliméteres vastagság

Régi ismerős

Maga az óra sok tekintetben hasonlít a korábbi B-42-es tokkal szerelt társára, sőt, összességében is sokkal közelebb áll az elődmodellhez. Olyan merész változtatásokat, mint a Flieger és a Marinemaster modelleknél láthatunk itt ne keressünk. A tok anyaga továbbra is rozsdamentes acél, átmérője maradt 42 milliméter, vonalvezetése nem sok mindenben különbözik a B-42-es toknál látottaktól. Eltérést elsősorban a füleknél láthatunk, de újak a nyomógombok és a korona is. Utóbbi ráadásul csavarzáras is, ezzel is hozzájárulva a 20 bar (200 m) nyomásállósághoz. Akár búvárkodhatunk is vele, bár a kerámiabetétes lünetta búvárórákkal ellentétben mindkét irányba forgatható.

Szintén hagyományosnak nevezhető a számlap elrendezése, ami persze nem véletlen. A szerkezet ugyan már nem a jól bevált 7750, a Werk 17 névre hallgat helyette. Ténylegesen azonban a La Joux-Perret továbbfejlesztett 7750-es kalibere, amelyet a márka műszaki előírásainak megfelelően gyártanak. A módosítások mélyrehatóak, hiszen a kronográf karos helyett oszlopkerekes vezérlést kapott, a járástartalékot pedig 60 órára növelték. Utóbbi vezérlés kifinomultabbnak számít, érzetre is kellemesebb kezelni.

Fortis N-42 Novonaut Chronograph – Cobalt Blue és Legacy Edition csattal vagy kucsuakkal, limitált First Edition csak csattal (jobb felül)

A Novonaut-kollekció három modellel indul, amelyből egyedül a „First Edition” névre hallgató limitált 100 példányra. A „Legacy Edition” nevéhez méltóan áll legközelebb az elődmodellhez, míg a „Cobalt Blue” színével próbálja felhívni magára a figyelmet. Az ár egyrészt igazodik a tulajdonosváltást követő árképzéshez, másrészt a kronográfok átlagon felüli drágulásához. Számokban kifejezve 4600 eurótól 5200-ig terjed a listaár modelltől és szíjtól (csattól) függően.

Fortis

Exit mobile version