Site icon ÓraMagazinOnline

Rado Captain Cook High-Tech Ceramic

Egyszerre tűnik retrósnak és egyben modernnek is a Rado Captain Cook High-Tech Ceramic, ami kifejezetten előnyére válik a márkának.

Mint minden búváróra, úgy a Captain Cook gyökerei is az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, amikor egy kis túlzással boldog-boldogtalan ilyen időmérők gyártásába kezdett. Ennek ellenére meglepő, hogy a svájci márka csak a retró trend érett szakaszában támasztotta fel egykori kedvelt modellcsaládját.

Erre egész pontosan 2017-ben kerítettek sort, ám immár abból az anyagból formálták meg a tokot, amely az óraiparban egyet jelent velük: kerámiából. Kicsivel később előálltak rozsdamentes acél, illetve bronz változattal is, ám ezeknél, ahogy az első, kerámiából megformált változatnál is, túlságosan ragaszkodtak az eredeti formatervhez.

Az idei 3+1 változattal ezt a mulasztást pótolják. A tok természetesen kerámia, ahogy a csat is (kivétel a +1 változat, amely kaucsukszíjjal érkezik). Érdekesség, hogy előbbi átmérőjét a 2017-es 42 milliméterről 43 milliméterre növelték, annak ellenére, hogy elvileg újra a kisebb méretek keresettebbek.

Rado Captain Cook High-Tech Ceramic – kerámia a csat is

Átlátszó

A drámai különbséget mégsem ez, hanem számlapon végbevitt változtatások adják – egyszerűen elhagyták. Pontosabban fogalmazva színezett zafírra cserélték. Ennek köszönhető, hogy az indexek olyan hatást keltenek, mintha lebegnének, és persze a szerkezetet is megnézhetjük.

Rado Captain Cook High-Tech Ceramic – számlap az nincs

Megtehetjük ezt persze hátulról is, hiszen a titán hátlap üvegbetét kapott, és még így is garantálják a 30 bar (300 m) nyomásállóságot. A Swatch-csoport tagjaként természetesen itt is Powermatic szerkezetet találunk a tokban, amelyet a Rado azonban R734-nek nevez. Mivel a márkát magasabbra pozicionálták, mint a Tissot-t vagy a Certinát, így a szerkezetet öt helyzetben szabályozzák.

Rado Captain Cook High-Tech Ceramic – búvárórákra jellemző felépítés

Bár továbbra is inkább a formákkal szívesen játszó márkának ismerjük a Radót, ez nem jelenti azt, hogy ne tudnának egy belevaló búvárórát is készíteni. Erről árulkodik a tokon megjelenő anyaghasználat is. A kerámiát csak ott hasznosítják, hogy valóban bátran lehet, azaz a tokközepet formálták meg belőle. Mivel a kerámia sokkal keményebb, de egyben ridegebb is, mint a rozsdamentes acél, azaz könnyebben törik, ezért nem lett volna jó ötlet abból készíteni a búvárlünettát, hiszen pont a lünetta egy karóra legsérülékenyebb felülete. Nagyon helyesen itt rozsdamentes acél mellett döntöttek, és csupán a betét kerámia. Más kérdés, hogy több évnyi viselés után meglehetősen furcsán nézhet majd ki a kifogástalan állapotban lévő tok és csat, illetve a néhány sérülést is már felmutató búvárlünetta.

Rado Captain Cook High-Tech Ceramic – hidegben sem hideg a tok és a csat

Ennek ellenére is egy jól sikerültnek mondható a ráncfelvarrott négy Captain Cook modell. Persze a kerámia használata miatt eleve magasabb árral kell számolni, mint egy hasonló paraméterekkel rendelkező acél vagy titán búváróránál. A kínálat 3400 eurótól indul, és 3900-ig fut föl.

Rado

Exit mobile version