A hazai órások és óraszervizek örömére (?), a Rolex hivatalosan is közli, hogy (náluk) mennyibe kerül egy Rolex szerviz. Piacgazdaság, verseny; a vásárlók járnak jól? Hajrá!
Olajcsere
5 év, 7 esetleg 10? A legtöbb Rolex óra általában eme 5-10 éves távlatban legalább egyszer szervizlátogatásra, úgynevezett „nagy” vagy „teljes” szervizre szorul.
Kihagyhatjuk, de ebben az esetben számolnunk kell egyre fokozódó járáspontatlansággal, a vízállóság részleges elvesztésével s további komolyabb meghibásodásokkal:
az óraszerkezet teljes megállásával is, valamint súlyos, alkatrész cserét magával hozó, borsos árú egyéb defektusok kialakulásával egyaránt.
Ne spóroljunk rajta!
3-4-6-10 millió forintért órát venni, semmiképp sem jelentéktelen történet. Ha életünk ezen stádiumába sikerült jutnunk, ne sajnáljuk azt a párszázezer forintos ráfordítást, ami az óra minőségének fenntartásához hosszabb távon erősen javallott.
10 évente legalább egyszer, de inkább kétszer merjünk törődni vele, még akkor is, ha valamivel azért nagyobb macera, mint egy tipikus „olajcsere”.
Mennyibe kerül?
A kérdésre változatos válaszokat kaphatunk, leginkább attól függőn, hogy ki (melyik órás) és hol (melyik szervizben) végzi el.
Ám a gyártó ezen a téren is a „segítségünkre siet”.
A Rolex több országban is kitette a honlapjára a teljes szerviz díjait.
A francia árlistán egy hatjegyű referenciaszámú
Datejust szervize 640 euró (233 523 Ft),
a GMT-Master II-é és a Submarineré 750 euró (273 660 Ft),
a Daytonáé 910 euró (332 041 Ft).
Az öregebb drágább
Egy ötjegyű referenciaszámú Submariner szervize már 1180 euró (430 558 Ft).
A díjban benne van a szerkezet szervizelése, a vízállóság ellenőrzése és a tömítések cseréje.
Az árajánlatot akkor kapjuk meg, amikor az órát megvizsgálták a helyi hivatalos Rolex márkaszervizben. A tok és a csat polírozása és szálcsiszolása opcionális, külön 160 euró (58 381 Ft), de kérni kell, nem kötelező.
A forintösszegek a 2026. november 3-i, 364,88 Ft/eurós MNB-középárfolyamon értendők.
