Site icon ÓraMagazinOnline

Zenith Chronomaster Revival “Shadow” – árnyéka önmagának?

Zenith Chronomaster Revival “Shadow”

Bár a Zenith Chronomaster Revival “Shadow” neve azt sugallja, hogy van elődje, valójában inkább ihletforrásról beszélhetünk. Kérdés, hogy a múzsa suttogását mennyire sikerült megérteniük a tervezőknek.

A tok formájáról lerí, hogy vonalai a hetvenes évekből származnak. Ezen persze különösebben nincs mit csodálkozni. Egyrészt amúgy is tart még a retró-trend, másrészt tavaly volt az El Primero szerkezet félévszázados jubileuma, amit láthatólag muszáj egy-két éven át ünnepelni. Ennek megfelelően ez az újdonság a hetvenes években kedvelt A385 számú modell tokjának vonalait másolja. Teszi ezt meglehetősen élethűen, hiszen még az átmérő (37 mm) is megegyezik. Amiben van különbség, az az anyag. Az ideit ugyanis titánból faragták.

Ugyanakkor mégsem egy egykori A385-ös adta az alapot a megjelenéshez. A felelős egy korabeli prototípus, amely akkoriban ugyancsak forradalminak számított. Először is átmérője 41 milliméter volt, ami akkoriban azért nagynak számított. Másodszor pedig a tokot PVD eljárással feketére vonták be, amely még a tok méretnél is nagyobb feltűnést keltett volna. A prototípus azonban nem érett termékké.

Nem olyan új

Amilyen forradalminak számított (volna) a prototípus, annyira átlagosnak tekinthetik sokan a mostani darabot. Egyrészt mintha a retró trend lassan az érett szakaszba lépne, másrészt mintha lennének gondok a formatervezéssel is. Önmagában persze az óra gond nélkül megállja a helyét, de természetesen nem légüres térben létezik. A fekete/szürke órák újdonságának varázsa legkésőbb az elmúlt évtized második felében lecsengett. Ha pedig valaki monokróm megjelenésű órát tervez, az rendszerint inkább indusztriális vagy bauhaus stílusú. Persze lehet, hogy pont ez a különcsége teszi majd vonzóvá az órát.

Zenith Chronomaster Revival “Shadow” – hiányzik valami

Ugyanakkor nehéz ezzel letudni a percskála hiányát. Persze az órák zöme nagyon jól elvan nélküle is, de egy kronográfnál szükség van rá. Anélkül ugyanis aligha tudjuk pontosan leolvasni a mért másodperceket, legfeljebb tippelhetünk, hogy két index között mely értéken is állna. Cserébe azonban kapunk egy tachiméter-skálát, amellyel az egy kilométer alatt megtett szakaszhoz tartozó átlagsebességet olvashatjuk le. Persze azt azért el kell ismerni, hogy a percskála megjelenése már túlságosan zsúfolttá tette volna a számlapot. Hogy mennyivel jobb a tachiméter-skála szerepeltetése, mint a percskáláé, azt mindenki döntse el magában.

Zenith Chronomaster Revival “Shadow” – szép matt felület, de vigyázni kell rá

Szintén van mit kritizálni a tokon. Persze nem a kidolgozottságon, sokkal inkább a felület kezelésén. A sötét hatást szemcseszórással érték el, amely ugyan szép matt felületet eredményez, de nem bocsájtja meg óvatlanságunkat. Magyarul a karcok talán még feltűnőbbek lesznek rajta, mint polírozott felületeken.

Zenith Chronomaster Revival “Shadow” – kilóg a sorból a többi El Primerohoz képest

Mégis esélyes

Ugyanakkor pont az óra külseje az, ami miatt mégis talál majd magának vevőket. Az El Primerok között alig-alig találni ilyen technikai jellegű külsővel rendelkező darabot, főleg retrós formavilággal. Ráadásul 8400 frankos ára a többihez képest nem is olyan elrugaszkodott.

Zenith

Exit mobile version