Site icon ÓraMagazinOnline

TAG Heuer Carrera Porsche Chronograph Special Edition

Karórákat, illetve sportkocsikat gyártó márka együttműködése egyáltalán nem ritka jelenség. A TAG Heuer Carrera Porsche Chronograph Special Edition léte azonban mégis meglepő.

Elsősorban azért, mert mint tudjuk, a Porsche Design finoman szólva is szorosan kötődik a sportkocsigyártóhoz, és persze karórákat is találni kínálatukban. Való igaz, hogy a formatervezői stúdió alapításakor jogilag elkülönült a stuttgarti gyártótól, alapítója azonban maga Ferdinand Alexander Porsche volt. Ugyanakkor az is, hogy a 2010-es évek elejére az autógyártó már kétharmados tulajdonrészt birtokolt a stúdióban, 2017-ben pedig egyedüli tulajdonossá vált.

TAG Heuer Carrera Porsche Chronograph Special Edition – aszfalt a számlapon

A helyzet tehát az, hogy a Porsche annak ellenére társul egy másik karóragyártóval, hogy saját, karórákat előállító vállalkozása is van. Még az sem lehetne magyarázat erre, hogy a TAG Heuer esetleg más árszegmens vásárlóit tudná megszólítani. A idei Special Edition ugyanis szinte ugyanannyiba kerül, vagy akár még drágább is, mint a Porsche Design választékában szereplő kronográfok, mi több, a TAG Heuer 44 milliméteres tokjának anyaga „pusztán” rozsdamentes acél, nem pedig titán.

Heuer 02 Porsche kormányt imitáló rotorral

Az egyedüli terület, ahol a külsős többet nyújt, az a szerkezet. A Heuer 02-es kaliber gyakorlatilag minden tekintetben veri a Porsche Design által használt kalibereket. Járástartaléka 80 óra, oszlopkerekes és függőleges kapcsolású. A saját szerkezetgyártási képesség hiánya miatt, a Porsche Design a jól bevált 7750-est építi be, méghozzá az ETA-ét. Természetesen tervben volt egy saját kaliber megalkotása, annak ellenére is, hogy viszonylag alacsony példányszámban készítenek időmérőket, azaz borsos árat kellene majd fizetni egy manufaktúra szerkezetes Porsche Design kronográfért. Erre azonban egyelőre még várni kell.

Ide talán elfért volna a Porsche emblémája

TAG

Addig is vigasztalódhatunk a TAG Heuer termékével, amely azért szintén elég karakteres. Viszonylag jól sikerült a két együttműködő fél formatervezési elemeinek házasítása, így az óra nem lett harsány. Maradt a jellegzetes Carrera-tok, amely méretével talán még az emészthető kategóriába tartozik, hiszen sportóra. A számjegyek azonban már a Porsche műszerfalairól jönnek, és a számlap felületének kidolgozása is szép utalás az autózásra: mondhatni, hogy aszfalt jellegű. Az egyedüli utalás az együttműködésre a piros Porsche felirat a kerámia lünettán, amelynek helyét általában a „Tachymeter” felirat szokta elfoglalni.

TAG Heuer Carrera Porsche Chronograph Special Edition – műszerfalszerű

Hogy egy kísérletről van szó, ahhoz valószínűleg nem férhet kétség. Kérdés, hogy mennyire lesz tartós az együttműködés, amelynek első gyümölcséért 5500 (szíj) vagy 5700 eurót (csat) kérnek.

TAG Heuer

Exit mobile version