Site icon ÓraMagazinOnline

Szivaróra – Zenith El Primero Chronomaster 1969 Cohiba Edition

Zenith-El-Primero-Chronomaster-1969-Cohiba-Edition-portrait

Szivarok és karórák közös halmazát első hallásra bizony üresnek mondanánk, de alaposabban utánanézve ugyancsak meglepődünk, hány márka is döntött már úgy, hogy egy szivarral kiegészítve kelnek versenyre a vásárlók kegyeiért. Messze nem csupán a felső szegmens jön szóba, így például a Frédérique Constant is kipróbálta már ezt a marketingfogást. Hogy ezek mennyire eredményesek, arról persze a legritkább esetben értesülünk. A Zenith El Primero Chronomaster 1969 Cohiba Edition mindenesetre több fronton is igyekszik a lehető legtöbbet kihozni ebből.Zenith-El-Primero-Chronomaster-1969-Cohiba-Edition-mood2

Először is egyből legismertebb szerkezetét, az El Primerót küldi csatasorba. A szerkezetet bemutatnunk aligha kell, és természetesen immár a szilícium gátkerékkel és horgonnyal szerelt változat került a tokba. Erről pedig bármikor meggyőződhetünk, hiszen a számlap bal felső, szabályozás és másodperckerék fölötti részét áttörték. A számlap maradék része barnában pompázik. Ez az árnyalat különösen a hitelválság évei alatt volt népszerű, ma már ritkaságszámba megy, ha egy márka ilyen színű számlappal áll elő.

Ugyanakkor meglehetősen nehéz mást színt választani, ha szivarokra is utalni szeretnénk, s mivel a barna úgyis ritkának számít, így valódi alternatívát jelenthet azoknak, akik a szokásos fekete-fehér számlapoknál valami egyedibbet keresnek. Erről gondoskodik a számlapot függőlegesen átszelő sárga, illetve fehér négyzetekkel tarkítot fekete sáv, amely a Cohibák szivargyűrűjére utal. Aki persze nem érti az utalást, könnyen versenycsíkként azonosítja ezt a mintát, és a motorsporttal rokonítja az időmérőt. Ebből a szempontból érthető a számlap szélén végigfutó tachiméterskála, de mivel nem ez, hanem szivarok ihlették az óra formatervét, ezért ez a skála talán lemaradhatott volna.

A Zenith El Primero Chronomaster 1969 Cohiba Edition ugyan acélváltozatban is készül, a barna számlap miatt talán mégis inkább az aranykivitel a szemrevalóbb, de persze az dupla annyiba is kerül.

Exit mobile version