Site icon ÓraMagazinOnline

Sinn 1739 – a márka másik arca

Sinn 1739 St I 4N

A német márkát elsősorban búváróráiról, illetve más feladatorientált időmérőiről ismerjük. A Sinn 1739 modellek azonban az elegáns vonalat erősítik.

Persze ha úgy nézzük, az elegáns megjelenésű órákhoz is tudunk küldetést rendelni. Talán nem is annyira nehéz elképzelni, hogy a Sinnél is így láttak neki a tervezésnek. Nem egy műalkotást akartak létrehozni, hanem egy olyan eszközt, ami jól mutat viselőjén, ha épp öltönyt, zakót, vagy elegánsabb inget ölt magára.

A feladatukat alapvetően jól is teljesítették. Sőt, még mondhatni vissza is fogták magukat. Egy olyan márkánál, amelynél a formatervezésnél a műszerjelleg meghatározó, teljes mértékben érthető, ha minél több funkcióval szeretnék ellátni időmérőjüket. Ehhez képest a 1739-es modelleknél kizárólag két mutató találunk: egyet az óráknak, egyet a perceknek. Ezzel pedig teljesítik az öltönyórák legalapvetőbb követelményét. Ugyan nem ez az első kétmutatós modell a Sinnél, de a többiek jellegzetességükből adódóan csak egy viszonylag szűk réteget tudnak megszólítani. (Például ez itt horror árért.)

Sinn 1739 St I S, illetve St I 4N – a fekete-fehér látásmódot azért teljesen nem tudták levetkőzni

Az induló modellek két átmérővel készülnek: 39 mm és 36 mm. Utóbbi esetében bizony számolni kell azzal, hogy társunk alkalomadtán kölcsön kéri majd. A két változat közül az ezüst számlap-arany indexek kombinációjút minden további nélkül uniszexnek tekinthetjük. A fekete kivitel már férfiasabb megjelenésű. Ebből a két változatból egyből látszik is, hogy a márka teljesen azért nem tudott átlépni saját árnyékán. A kizárólag fekete-világos (ezüst) számlapokban való gondolkodás még mindig a funkcionalitás elsőbbségét jelzi a formatervezésben. Ami persze egy Sinn óránál egyáltalán nem rossz. Ugyanakkor azért például egy kékkel biztosan nem buktak volna.

Kék nincs?

A csökkenő átmérők trendjét tehát ők is követik, más kérdés, hogy egy öltönyóránál alapvetően nincs is szükség ennél nagyobb átmérőre. Ha pedig valakinek nagyon hiányzik a kék, nézze meg a 1746-os modell limitált kivitelét (Edition FAZ). Igaz, azt a mértékadó német napilapok legjelentősebbikének, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak dedikálták, ráadásul 42 mm az átmérője, és még dátumablak is “csúfítja”, de kék.

Sinn 1739 St I S – szépen elterelik a figyelmet

A szerkezethez ezúttal nem nyúltak hozzá, azt elsősorban a kronográfoknál szokták tenni. A számlap alá a Sellita SW-300-as kalibere került. Ez elvileg lehetővé tenne egy viszonylag lapos tokmagasságot, de azért a 9,1 milliméterre sem lehet panasz. Erre még optikailag is rásegítenek: A tokközép oldala szálcsiszolt, míg a lünetta és a hátlap oldala polírozott. Ezzel, illetve a tokközép vékony éleinek polírozott felületével nem a tok tömegére, hanem a vonalaira irányítja tekintetünket. A tok másik kiemelkedő tulajdonsága, hogy 10 bar (100 méter) nyomásállóságot biztosít. Öltönyóráknál ez olyan ritka, mint a fehér holló. Hiába, a Sinnél mégiscsak “célszerszámokat” készítenek.

Sinn 1739 St I S – öltönyóra 10 bar nyomásállósággal. Nagyítóval sem biztos, hogy találni.

A 36 milliméteres változat 1790 euróra taksálják, míg a három milliméterrel nagyobb kivitelekért már 1890-t kérnek. A modellek megjelenésére nem kell várni, már kaphatóak.

Sinn

Exit mobile version