Site icon ÓraMagazinOnline

Rado Ture Square Automatic

Kerámia és szokatlan formák jellemezték a márkát, az új Rado True Square Automatic ebből az előbbit hozza, nem is akárhogy.

Lehet azzal érvelni, hogy a négyzetes tok azért nem annyira forradalmi manapság. Arról nem is beszélve, hogy a Rado pont egy négyzetes tokkal, a Ceramica-modellekkel lépett be a kerámiák világába három évtizeddel ezelőtt. Szintén nem elhanyagolandó tény, hogy bár valóban négyzet alakú a tok, ahol csak lehetett lekerekítették a szögeket, éleket.

Rado True Square Automatic -ahol csak lehet, kerek a négyzet

Kerámia úttörője

Ennek azonban örülhetünk is, így ugyanis az integrált csat olyan benyomást tesz, mintha körbefolyná a tokot. A kollekció születésének ürügye egy új gyártási eljárás, amelyet elsőként alkalmaznak az óraiparban, és amelynek részleteibe most nem megyünk bele. A lényeg, hogy a kész kerámia tok és a csat felülete erősen hasonlít a polírozott rozsdamentes acélra. Persze közel sem annyira nehéz, sokkal kellemesebb felvenni reggel (nem fagyasztjuk le a csuklót) és nyilván ridegebb is. Kevésbé karcolódik, de könnyebben törik.

A tok az aktuális trendnek megfelelően 38 milliméteres, azaz kicsinek tűnik. Mivel azonban nem kerek, hanem négyzetes, ezért csak első hallásra gondoljuk kicsinek, csuklónkra helyezve azért már más a helyzet. Árnyalja a képet a lekerekített szögek és élek sokasága, ami miatt szinte már-már organikusnak hat az óra.

Rado True Square Automatic – zöldben is van

A Rado True Square Automatic, főleg a férfiaknak szánt modellek, két legyet üthetnek egy csapásra. Óraipari szemszögből vizsgálva jól illeszkednek a luxus-sportóra őrülethez. Nem véletlen, hogy zöld és a fekete mellett kék számlappal jelentkeznek. A tok formája azonban egyben okosórákéra is emlékeztet, miközben a számlap önmagában inkább a retróhoz áll közel.

Egy kis rosszindulattal retrónak nevezhetjük a szerkezetet is. A C07-es kaliber ugyanis nem más, mint a jól ismert Powermatic, amely mint tudjuk az 1960-as években született ETA 2824-es kalibertől származtatja magát. A világosabb változatokért 2100 (zöld, kék), a feketéért 1900 frankot kérnek.

Rado

Exit mobile version