Site icon ÓraMagazinOnline

Óraforgató másképp

Boxy óraforgató

Boxy óraforgató

Egy, esetleg két karórával még talán ki lehet bírni óraforgató nélkül, afölött azonban már előbb-utóbb ráfanyalodunk egyre. Moduláris felépítésűt, amely velünk együtt növekszik, alig találunk. A Boxy ebben hozott újat.

Mint minden valamire való óraforgató természetesen itt is állítható a forgás iránya. Ehhez persze nem árt tudni, hogy automata kaliberrel szerelt karóránk melyik irányba forogva húzza fel a szerkezetet. Ennek megfelelően foroghat csak jobbra, csak balra, vagy akár mindkét irányba is. Szintén lehetőség nyílik a forgatás mennyiségének állítására. Összesen 15 különböző értéket állíthatunk be. Az értékek 650 fordulat/naptól indulnak és egészen 3600 fordulat/napig terjednek. Valljunk be, aligha lesz bárki, aki tudni fogja, hány fordulatra is van szüksége az órájának ahhoz, hogy ne álljon meg. Magyarul empirikus úton, kísérletezéssel fogunk majd rájönni, hogy óránknak melyik érték a legmegfelelőbb.

Boxy – érintésvezérelt kapcsoló

Ha megtaláljuk az ideális értéket, akkor az óraforgató közvetve akár diagnosztikai eszközként is szolgálhat. Ha például van két órának azonos szerkezettel, és adott értéknél az egyik meg-meg áll, míg a másik szépen jár, akkor azért érdemes beiktatni egy utat a “renitenssel” az órásunkhoz.

Jellemzők

Ahogy említettük, ez a forgató elsősorban moduláris felépítésével tud hódítani. A piacon ugyanis rendszerint egy, kettő, három, négy, hat, sok óra befogadására képes forgatókat találunk. Ezek rendszerint kész termékek, nem bővíthetőek. Ha elromlanak, az egészet vihetjük szervizbe, vagy esetleg dobhatjuk ki.

Boxy – titokzatos feketében, mindent elrejtettek

A Boxy esetében minden egyes óraforgató egy külön egység. Ráadásul nincs szükség arra, hogy minden egységet önállóan lássunk el árammal. Minden további nélkül egymásra helyezhetünk hármat, de csak egy adapterrel tápláljuk. Ha többre vágyunk, annak sincs akadálya. Külön megvásárolható alaplapok segítségével kereken egy tucat óraforgató áramellátása biztosítható egyetlenegy táppal. Mivel a forgatók önálló egységek, ezért hiba esetén csak ezt az egyetlen egyet kell elvinni. Legrosszabb esetben pedig csak azt az egyet kell pótolni.

Boxy – mikrokapcsolókkal állítható a napi fordulat száma

Nem éppen konvencionális ötletet a szín- és mintaválaszték is erősíti. Persze mint minden jó ötletnek, ennek is megkérik az árát. Egy forgató 39500 forintba kerül, amihez további 9900 forintért a tápot is meg kell vennünk. Ugyanakkor csak az első lépés nehéz, hiszen a következő 11 darabhoz már nem kell táp, pusztán a 11500 forintért kapható alaplemez. Három forgatóig azonban erre sincs szükség.

Boxy óraforgatók

Exit mobile version