Site icon ÓraMagazinOnline

Omega Seamaster Diver 300M Co-Axial Master Chronometer 43,5 mm Black Black

Látszólag mindent elmond a hosszú név, amiből elég csak ennyit megjegyezni: Seamaster Black Black.

Hogy miért csak látszólag, azt pontosan ugyanebből a kollekciónak ugyanebből a családjából származó „mezei” modellel, jelenesetben zöld számlapossal összehasonlítva fogjuk meglátni. Rögtön az elején vegyük is számba a nyilvánvalót! Egy csupa fekete időmérőt kapunk, ami – bárhogy is nézzük – ellentmond annak, amit egy búvárórától elvárunk leolvashatóság terén.

A két delikvens, a 42 mm “mezei” zöld, és a 43,5 mm csupa fekete / Fotó: Venicz Áron

Cél szentesíti az eszközt

Meglepő módon azonban nem annyira nehéz a leolvasás, mint amit egy fekete számlap, fekete index páros hallatán gondolnánk. Nyilván nem is olyan egyszerű, mint ha fekete-fehér lenne a felállás. Ténylegesen ugyanis nem tisztán fekete, hanem inkább fekete és sötétszürke színek, illetve matt és polírozott felületek találkozása gondoskodik arról, hogy mégiscsak megtaláljuk a mutatókat. Ha pedig gyenge fényviszonyokban próbáljuk ezt megtenni, akkor amúgy is a lumineszcens festéké a főszerep, azzal pedig itt sem fukarkodtak. Ráadásul a kék fénylő festék még illik is az óra hangulatához.

Mi is az pontosan? Az angol „stealth” után általában lopakodónak szoktuk ferdíteni, de ez itt jelen esetben aligha helytálló. Egy méretes fekete folt a csuklón ugyancsak feltűnő jelenség tud lenni. Alapvetően pedig ez is a célja ennek a modellnek, és ennek ellenére is egészen hasznavehető maradt.

A tiszta fekete óráknak elsősorban a 2010-es években volt nagy keletjük, és akkoriban a legtöbben tényleg mindent a megjelenésre tettek fel, kevésbé törődve a funkcionalitással. Hogy az Omega lekéste-e a trendet, azt azért nem lehet mondani, hiszen például a csupa fekete Speedmaster is akkor született. Inkább arról van szó, hogy a kedvelt Seamaster kollekciót színesítik vele, és a színén kívül egyben olyan tulajdonságokkal is felruházták az órát, amellyel képes kitűnni a kollekcióból.

Cirkónium-dioxid

Ezek közül egyértelműen a kerámia általános használata emelendő ki. Szinte minden abból készült: a tok, a lünetta, a számlap de még kaucsukszíj végén lévő tüskezár is. Hogy mégsem egy felismerhetetlen fekete masszát kapunk a csuklónkra, azt a váltakozó fényű, szálcsiszolt és polírozott felületeknek köszönhetjük. Annak ellenére, hogy pontosan ugyanazok a felületek pontosan ugyanazt a kezelést kapták, mint a rozsdamentes acél kiviteleken, itt a szín miatt mégis sokkal erősebb a kontraszt. Talán egy kicsit az is közrejátszik, hogy a tok az acélhoz képest 1,5 milliméterrel nagyobb.

Hiába csupa fekete a Seamaster Black Black, nem egy massza csupán / Fotó: Venicz Áron
A “mezei” változaton látható felületek köszönnek vissza a kerámián is / Fotó: Venicz Áron

Ezzel azonban véget is ért a közösködés. A lünetta már különbözik, hiszen hiányzik a rozsdamentes acél modelleknél jelenlévő kerámia betét. Helyette a korábbi, egyébként szintén rozsdamentes acél változatú Nekton, illetve a pekingi téli olimpia Seamastereinél látható megoldást láthatjuk. Az indexek és számok reliefként emelkednek ki a szemcsefúvott hatást keltő felületről. Ténylegesen lézeres ablációval állítják elő a felületet, egyszerűen fogalmazva a lézerrel adott mélységig elpárologtatják a nem kívánt anyagrészeket. Erős túlzás lenne mondani, hogy sűrűn találkozni ezzel a lünettával, de nem is az első alaklom. Idestova eddig háromszor találkozhattunk vele (Nekton, Peking, Tantál), így most negyedszer döntöttek mellette.

“Dombormű” lünetta / Fotó: Venicz Áron
Sima, kerámiabetétes / Fotó: Venicz Áron

Pontosan ugyanezzel a lézeres eljárással készül a számlap is. Ez pedig az újabb különbség a „mezei” darabokhoz képest. Azoknál ugyanis a számlapon megjelenő hullámminta a síkban megjelenő vájat, míg itt a vékony vonalakból álló minta a sík fölé emelkedik. Amit tehát a számlapon sötétszürkének látunk, az mind elpárologtatott felület.

Kiemelkedő hullámminta / Fotó: Venicz Áron
Vájat minta / Fotó: Venicz Áron

Ennél azonban sokkal feltűnőbb, a dátumablak hiánya. Örök vitatéma, hogy kell-e vagy sem, ennek eldöntését mindenkinek saját belátására bízzuk. Tény azonban, hogy Seamaster Diver 300M modell dátum nélkül jellemzően valamilyen különlegességhez kapcsolódik, legyen az anyag, vagy valami más (pl. James Bond).

Master Chronometer

Gondolhatnánk, hogy ezzel a különbségeket le is tudhattuk, elvégre a más szerkezetet aligha fognak csupán egy modell kedvéért fejleszteni. Ez így is van, mindkettőben a 8800-as kalibert találjuk. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne fordíthatnának nagyobb gondot a díszítésre. Így is történt, ezért is viseli a fekete modell kalibere a 8806-os számot.

A Seamster Black Black 8806-os kalibere csak kicsivel csinosabb a 8800-asnál / Fotó: Venicz Áron

Paraméterek tekintetében természetesen nincs változás, maradt a kronométer pontosság, az 55 órányi járástartalék, és az iparágban (szinte) egyedülálló mértékű ellenálló képesség a mágneses térerővel szemben.

Átlagos (17 cm átmérő) csuklón még viselhető a Seamaster Black Black / Fotó: Venicz Áron

Csuklón

Ami a viseletet illeti, úgy a kettősség jellemzi a csupa fekete Seamastert. A méretéből adódón értelemszerűen ez nem ingujj alá való darab, hacsak nem lazán viseljük a mandzsettát. Egy átlagos csuklóméretre pedig minimum szükségünk lesz, egy keskenyet ugyanis már túlságosan is uralná a tok. Ugyanakkor a kerámia miatt főleg hidegben kellemes feltenni, és 114 grammjával ha nem is könnyű, de mindenképpen könnyebb, mint amire számítanánk. Végezetül pedig azzal is számoljunk, hogy a kerámia miatt felárat fogunk fizetni. Konkrétan 8600 euróba kerül a fekete kerámia kivitel, míg a zöld változatért csupán 5400-t kérnek.

Omega Boutique

Exit mobile version