Site icon ÓraMagazinOnline

Múltidézés – Aerowatch Hértiage Slim

Aerowatch-Hertiage-Slim-zoom

Talán nincs még egy olyan svájci óramárka, amely olyan korán kötötte össze sorsát a repüléssel, mint az Aerowatch. A ma is független márka még alapításakor, 1910-ben vette fel ezt a nevet, és persze nem nehéz kitalálni, hogy elsősorban az angolszász országok voltak elsődleges piacai. A sors iróniája azonban, hogy már a kezdetekor is elsősorban zsebórákat készítettek, pedig akkoriban azért, egy karóra már nem számított kuriózumnak, még ha az elterjedésére várni is kellett. Legkésőbb az első világháború után azonban illett volna átállni a karórák készítésére, hiszen azok létjogosultságát épp a lövészárkok borzasztó világa igazolta.Aerowatch-Hertiage-Slim-soldat

Talán részben ezért is tartott ki az Aerowatch a zsebórák és a medálokba épített órák mellett, ugyanakkor tény, hogy az imént említett órafajták gyártójaként gyorsan szerzett magának jó hírnevet. Szintén a sors fintora, hogy bár ott szerepel a márkanévben a karóra (watch) szó, mégis 2004-ig ilyen nem volt a választékban. A lamaradást igyekeztek gyorsan behozni, és már lapos(nak mondott) modellekkel is jelentkeznek. A Hértitage Slim ugyanis látszólag valóban keskeny profilú, de valójában túlzás lenne laposnak nevezni. A 40 milliméteres átmérőhöz társuló 9,18 milliméteres vastagság inkább nevezhető átlagosnak. Mentségükre szolgál, hogy az órára domború zafírüveget helyeztek, sőt maga a számlap is domború, ami szükségszerűen növeli a vastagságot.

Amiért az óra mégis laposabbnak tűnik, az a tokprofil vonalvezetésének köszönhető. Az erősen befele húzó falak optikaliag valóban laposabbá teszik a Hértiage Slimet. Független márkaként az Aerowatch természetesen nem rendelkezik saját szerkezetgyártással, így beszállítókra hagyatkozik. Ebbe a modellbe a Sellita SW 300-as kaliber kerül, amely a megbízható ETA 2892-es klónja. A Héritage Slim egyelőre három tokváltozatban, tisztán acélban, acéltokkal és aranyozott lünettával, illetve koronával, továbbá teljesen aranyozott kivitelben kapható.

Exit mobile version