Site icon ÓraMagazinOnline

Mido Ocean Star Diver 600

Mido Ocean Star Diver 600

Mido Ocean Star Diver 600

Hangzatos nevek általában többet ígérnek, mint amit teljesítenek. A Mido Ocean Star Diver 600 azonban valóban tud tündökölni.

Lassan véget ér a Mido centenáriumi éve, azonban nem úgy néz ki, mintha elfogyott volna a lendületük. A márka új búvárórája meglepően sokat nyújt, pedig alapvetően a belépőszegmensben (nyugat-európai szemmel) versenyez, még ha annak felső részében is.

Mido Ocean Star Diver 600 – aligha fog sokszor csobbanni

Nyilván elsőként egyből a 600-as érték szúr szemet, ami 600 méteres (60 bar) vízállóságot jelent. Ehhez a mélységhez már rendszerint héliumszelepet szoktak társítani, és a Mido is így tesz. Más kérdés, hogy a 600 méter közel van ahhoz, amilyen mélyre jelenleg az ember merülni képes, másrészt borítékolható, hogy szinte egyetlen Mido Ocean Star Diver 600 sem fog még csak fele ilyen mélyen sem járni (hacsak el nem hagyják merülés közben). Persze nem is ezért szeretjük a búvárórákat.

Mido Ocean Star Diver 600 – csak nem tudnak elszakadni a búváros témától

Hanem például a méretük miatt. Jellemzően mindig a nagyobb időmérőkhöz tartoznak, ám a 43,5 milliméteres átmérő nem olyan félelmetesen hatalmas. Hogy a márka igyekezett apait-anyait beleadni, arról többek között a búvárlünetta is árulkodik. Ebben a szegmensben azért nem annyira jellemző a kerámia, inkább az eloxált alumínium, vagy PVD eljárással színezett acél az elterjedt. Értelemszerűn karcállóság tekintetében egyik sem képes a kerámiával felvenni a versenyt.

Mido Ocean Star Diver 600 – valójában ennél sokkal látványosabban fénylik

A számlap önmagában nem kifejezetten izgalmas, egészen addig, amíg sötétbe nem megyünk vele. A mutatók és az indexek az új Super-LumiNova Grade X festéket kapták, ami látványosan jobban teljesít, mint elődje. Szintén árulkodóak a feliratok, közülük is a “Chronometer Si”. A számlap alatt ugyanis a Swatch-csoport aduásza, a Powermatic 80-as szerkezet dolgozik. A 80 órás járástartalék mellett megemlítendő a szilícium hajszálrugó, ami nem igazán érzékeny a hőingadozásra, a mágneses mezők pedig teljesen hidegen hagyják. Így könnyűszerrel szerezte meg az óra a kronométer tanúsítványt.

Mido Ocean Star Diver 600 – fekete mellett kék számlapos változat fémcsattal is készül

Ezen tulajdonságok ellenére is meglepően jól árazott a termék. Ugyan jelentősen drágább a sima Ocean Star modellekhez képest, de azok valóban kevesebbet is nyújtanak. Mind fekete tokos (PVD), kaucsuk szíjas, mind a fémcsatos rozsdamentes acél változat szűk 1600 frankba kerül.

www.midowatches.com

Exit mobile version