Site icon ÓraMagazinOnline

Longines Silver Arrow

A Longines Silver Arrow egy újabb példa arra, hogy a márkánál a múltidézés már-már lassan életforma.

Régen minden jobb volt – szól a mondás, ami a Longines esetében legalább részben igaz is lehet. A kvarcválság előtt ugyanis sokkal magasabb szegmensben versenyzett. A válság utáni konszolidáció során azonban mai helyét jelölték ki neki, így itt próbál meg boldogulni. Ebben pedig gondolkodás nélkül segítségül hívja múltját. Ennek eredményeként meglehetősen gazdag is a Heritage-kollekció választéka.

Az óra egy 50-es évekbeli elődnek állít emléket, ám már az akkori modell sem hozta a korra jellemző tipikus formaelemeket. Ennek magyarázata, hogy alapvetően egy “high-tech” karórát terveztek, legalábbis erre utalna a név. A Silver Arrow ugyanis egyszerre állít emléket az nyers alumínium karosszériával készült versenyautóknak, illetve az akkor még csak tervezőasztalon létező hangsebesség feletti repülőgépeknek. Ebből a szempontból egy kicsit furcsán hat az indexek alakja. Akár kicsinyített Wellblechnek, avagy hullámlemeznek is tekinthetjük, ha már a műszaki fejlődés szemüvegjén keresztül tekintünk az órára. Valóban ebből is készült az első tisztán fémépítésű repülőgép, de használata a repülésben az 1950-es évekre szinte teljesen visszaszorult.

Longines Silver Arrow – ilyen indexeket nem sűrűn látni

Autósóra

A Silver Arrow név azonban nem is elsősorban a repülésből, hanem az autóversenyzésből származik. Az50-es évek első felében ugyanis egymás után nyerték a különböző díjakat a Mercedes-Benz alumíniumborítású versenyautói (W 196 R). Az anyag ezüstös színe miatt az autókat Silberpfeilnek, azaz ezüst nyílnak becézték, újra behozva a köztudatba az eredetileg a 30-as években kitalált nevet. Más kérdés, hogy mire a Longines ezzel a névvel 1956-ban bemutatta óráját, a Mercedes visszavonult az autóversenyzéstől egy tragikus kimenetelű, 1955-ös baleset miatt (80 halott Le Mans alatt).

Longines Silver Arrow – a hosszú fülek nagyobb csuklón is viselhetővé teszik a 38,5 mm tokot

Az óra tehát egy alapvetően jó hangulatú, a jövőben bízó korszak szülöttje. Méretében természetesen nem egyezik meg az előddel, hiszen 38,5 milliméteres átmérőjével ugyancsak nagynak bizonyult volna akkor. Ma viszont egészen kellemesnek tekinthető. Főleg, hogy a három mutatón kívül nincs nagyon más, ami komplikálhatná a dolgokat. Ennek tükrében a tok is viszonylag lapos lehetett. A 9,9 milliméteres vastagság arányaiban illik is az átmérőhöz, de azért inkább átlagos vastagságról beszélhetünk.

Longines Silver Arrow – üvegbetétnek lehet, hogy jobban örülnének

Kell ugyanis a hely a L888.5-ös kalibernek, amely a jó öreg ETA 2892-es távoli leszármazottjának tekinthető. Kapott szilícium hajszálrugót, és a járástartalékot is sikerült 72 órára feltornázni. (Igaz kisebb csalással, hiszen 0,5 Hertzcel csökkentették a féllengésszámot.) Ár tekintetében egyelőre várni kell, de bátran számoljunk 2000 eurót valamivel meghaladó összeggel.

Longines

Exit mobile version