Site icon ÓraMagazinOnline

Kapudrog

Majd minden betű ezen az oldalon olyan függőség körül összpontosul, ami aggodalomra csak nagy ritkán adhat okot.Valahol el kell kezdeni. Minden út, minden történet, minden kaland úgy jó, ha alulról indul, ahonnan van hová fejlődni. Fokozatosan építkezve mindenki a saját tempójában halad előre, egyre több és több élményt, tapasztalatot szerez. A lét értelme sem sokban különböző, bár a következő sorok sokkal inkább földhöz ragadnak majd, hogy később akár e téren is legyen hová előrelépni. Egyből a legjobbat megkapni sokkal inkább rombol, mintsem a jobbá válásra ösztönöz. Az óravásárlással sincs ez másképp. Meg kell tanulnunk vele bánni, megbecsülni, megóvni, viselni „őt”. Pátoszosan mondhatnánk, ki kell érdemelni a következő szintet. No persze meg is kell rá keresni a pénzt. Nem szégyen tehát, sőt kifejezetten jó döntés „lentről” nekivágni, különösen, hogy ma már az alsó szegmens sem jelent feltétlenül alsóbb rendűt.

Casio

Magyaroroszág órát viselő lakosságának legnagyobb része szinte biztos, hogy valamelyik CASIO-modellben kezdte meg hosszabb-rövidebb kalandját az időmérés végtelen tengerén. A 30+ korosztály mindenképp. Magazinunk olvasói jól tudják, elsősorban a mechanikus karórák világát részesítjük előnyben, ám ettől függetlenül a japán kvarcmester sikere elismerendő. Azon kevesek közé tartozik, kik nem vágynak többnek látszani attól, akik. Pontosan azt nyújtja, amit ígér, s azt a maga szintjén tökéletesen teszi. Olcsó, megbízható, strapabíró, színes, változatos időmérőt bárki, vagy inkább mindenki csuklójára. Egyetlen modellt kiragadni ezért szinte lehetetlenség. A gyártó végtelen számban ontja magából aktualitásait. Csak 2019-ben 811 „új” modell került ki a polcokra. S akad bőven korlátozott számban készülő, tematikus sorozata is (pl. Pokémon, Gorillaz Transformers), ami néha (sajnos) egy konkrét régió vagy ország piacához kötött.

Azzal nem igen lövünk mellé, ha azt mondjuk, a legnépszerűbb CASIO-széria valószínűleg a G-SHOCK. Elég kimenni az utcára s figyelmesen vizslatni (főleg a férfiak) kezét. A rengeteg akció-/sci-fi filmben, sorozatban való megjelenéséről már nem is beszélve. A való élet rendőreinek, katonáinak, különleges alakulatainak is kedvelt időmérője. G-SHOCK, avagy Gravitational Shock (mondhatjuk, hogy „gravitációs sokk”), lényegében bármilyen leejtésre, odaütésre, efféle fizikai ráhatásra értendő, illetve arra utal, hogy ezeknek masszívan ellenáll. Leejtve a legtöbb óra sérül, törik. Pontosan úgy jár pórul, ahogy Kikuo Ibe, a CASIO-t szolgáló mérnök édesapjától ajándékba kapott zsebórája 1981-ben.

CASIO G-SHOCK GMW-B50009 35. évfordulós, csupafém kiadás

E sajnálatos esemény hatására kezdte törni a fejét (a legenda szerint) egy olyan óra megépítésén, ami az ehhez hasonló baleseteket kacagva átvészeli. Két év fejlesztőmunkája s egy játszótéren tett látogatás hozta meg végül a várt eredményt 200 elbaltázott prototípust követőn. A fáma szerint ekképp született meg a G-SHOCK-sorozat 1983-ban DW–5000C kódnév alatt a 10-es szám, illetve egy egyszerű nyomtatott áramkör, gombelem, kvarcoszcillátor és folyadékkristályos kijelző köré építve fel. 10 év elemélettartam, 10 bar nyomásig garantált vízállóság, 10 méterről történő leejtés túlélése, avagy a „tízes hármas”-védelem, amit a (szintén) 10 rétegű „csomagolás” szavatol.

Gumi ütéselnyelőkkel, acélmerevítéssel, erősített ásványiüveg-kijelzővel s ún. „lebegő kvarcmodullal”. Ez utóbbi, a ténylegesen időt mérő egység, poliuretánhab bölcsőben levitál, így győzve le végül a gravitációt. Az elgondolás és a megvalósítás oly mértékben betalált (bár elsőre nagyon utálta a nép), hogy a CASIO 2018-ban bemutatott, a G-SHOCK 35. évfordulóra emlékező, acéltokkal és -csattal érkezett modelljei (GMW-B50009) csaknem afféle lelkesedést váltottak ki az órakedvelőkből, mint egy új Rolex GMT Master–II.

CASIO G-SHOCK MRG-G2000GA, a szamuráj

A széria lassan betölti a negyedik „X”-et, s az alapvetés több mint 19 000 000 (tizenkilencmillió!) példány értékesítése után sem változott. A vízállóságot 200 méterig (20 bar) tornázták fel (illetve le). Az ütésálló házban már Bluetooth és/vagy rádiófrekvenciás adó-vevő felel az atomórákhoz mérhető pontosságért, hiszen valamelyik úton, de azok jeléhez tudja igazítani magát (Multi-Band technology) naponta többször is valamennyi G-SHOCK időmérő. Az egyszerű gombelem helyét apró akkumulátor vette át, amit napenergia táplál, avagy „Tough Solar Power System” napelemes a kijelző. Ez utóbbi mutatja az órát, a percet, a másodpercet, a napot, a hónapot, az évet is. Gombnyomásra ébreszt, más időzónákat kezel. Stopperrel, visszaszámlálóval, sőt még háttérvilágítással is felvértezett. Képes érzékelni, ha magára marad a sötétben. Ekkor lekapcsolja folyadékkristályos szemét, s akár 22 hónapig is életben marad egyetlen csepp foton nélkül.

Ráadásul a megjelenését tekintve is színes egyéniség. Mintás, vidám, rideg, zord vagy épp visszafogott köntöse egyaránt lehet. Műanyag, acél-, de 2019-ben már titántokban (GMW-B5000TB) vagy karbonlünettával is. Akinek a digitális megjelenítés materiális egyszerűsége túlontúl gépies, választhat mutatós verziót is. Ez alatt óra-, perc-, másodpercmutatót, jó pár segédszámlapot, tárcsát, apró segédmutatókat kell érteni. Köztük is az egyik legfrissebb újdonsághoz igazi japán szamurájkard-kovácsmester, Sadanobu Gassan adta a nevét és tudását, s a leírás szerint a titáncsat láncszemeinek középső részét maga kovácsolta (MRG-G2000GA). S akkor a karbon G-SHOCK-változatokról még szó sem esett (GWR-B1000). A CASIO ráadásul nem csupán elpusztíthatatlan, Terminátor óráiról híres (2017-ben egy 25 tonnás kamion is áthajtott az egyiken, attól sem lett semmi baja). A hölgyeké a

BABY-G

(MSG-C100), az elegánsabb modelleket keresőket pedig az EDIFICE-vonal csalogatja. Legfrissebb példánya szupervékony, mindössze 8,9 mm vastag kronográfmodell (EQB–1000). Bármilyen ingujj alatt elfér, s minden számítógépes trükköt tud, amit a verésálló nagytestvér.

Orient

Az a bizonyos távol-keleti sziget mintha kifejezetten kedvezne a megfizethető, jó ár-érték mutatókkal rendelkező karórák teremtésének. A következő „csillagot” is az emelkedett japán atmoszféra szülte még 1950-ben. Az Orient Watch Company Limited ma már a Seiko-csoport tagja, s meghatározó szereplője a 100 000 Ft körüli, de már (végre) mechanikus szerkezettel szerelt karórák világának.

A kínálat esetében is meglehetősen bőséges, bár nem annyira, mint ez előbbi kvarcoskodónál. Az ORIENT jelenleg alapvetően ketté bontja kollekcióját, így beszélhetünk ORIENT- és ORIENT STAR-elágazásról. Ez utóbbi megjelölést viselte a gyártó első, 1951-ben debütáló mechanikus karórája is, így csaknem 70 éves hagyományként öregbíti tovább a mechanikus szerkezetek felé meglévő (többé-kevésbé) töretlen elkötelezettségét. E örökség új szülötte a Contemporary-vonal. Az érdeklődőket 46 db különböző változata várja  31 milliméteres tokátmérőtől egészen 41 mm-ig. Az elegánsat vagy az aktív elfoglaltsághoz passzolót, esetleg azok átmeneteit keresőket, de még a hölgyvásárlók elvárásait is megkísérli kielégíteni. E csokor legtöbb virágszála (melyet nemes egyszerűséggel az „ORIENT STAR Mechanical Contemporary Watch” név markol össze, s csupán a referenciaszám alapján különbözteti meg őket a gyártó) a néhány éve márkaismertető-jeggyé vált „nyitott szívvel” születik a világra.

ORIENT STAR Mechanical Contemporary Watch, nyitott szívvel

A számlap „9 óránál” áttört, amolyan visszafogott módon szkeletált, ekképp közszemlére tétetik a billegő és a gátszerkezet. Mint tudjuk, a mechanikus óraszív ezen elemei, egészen pontosan a billegőkerék, szüntelen táncol, így szép s érdekes is a látvány. Ezen felül majd mindegyik egyed járástartalékmutatót is visel, ami amellett, hogy látványos, praktikus is. Mindazonáltal (ebben az árkategóriába) több mint elegendő a rendelkezésre álló 50 órányi betárolható energia, amit az automata mechanikus szerkezete használ fel. Sajátnak, avagy „in-house”-nak mondott, de azért mi látjuk a Seiko-jegyeket. Nincs ezzel baj. Az ORIENT is felvállalja, s mindenki számára láthatóvá teszi az átlátszó hátlapi üvegen keresztül. Ez, illetve a számlap felől védő óraüveg valamennyi variáció esetén zafírkristály. A tok acél, méretei – mint írtuk már – széles skálát bejárnak, de majd mind 100 méterig vízálló. Ráadásul a legfrissebb ORIENT URBAN SPORTS család, mely 5 tagot is számlál, 24 órás megjelenítést és aktuális nap kijelzést is kínál, segédszámlapokon kifejtve.

Orient Star díszített szerkezettel

Ez utóbbi kettő elsőre aszimmetrikus hangulatot kelt, ám az összkép mégsem hat zavarosan. A nagyméretű ORIENT logó némileg kiegyensúlyozza a látványt, amiből talán csak a dátumablak lóg ki csöppet. A számlap textúrája (a fekete, a fehér és a kék változatok esetén) ellenben egész kifinomult, aprólékosan gilosált mintával ékeskedik, ami (különösen ebben az árszegmensben [92.900 Ft.-]) ritka, szemrevaló meglepetés. A tokátmérő 42,4 mm, acél hátlappal szerelt, így az F6B24 névre keresztelt automata szerkezet álcázott üzemmódban teszi a dolgát. Elég kell legyen a tudat, hogy mechanikus szíve csak értünk lüktet, egyetlen töltéssel 40 órán át. Az indexek és a mutatók lumineszcens festéktől gazdagabbak.

Egy efféle városi vagánynak praktikus kelléke ez, különösen a sötét sikátorokat járva. Az 5 variáns közt találunk rózsaaranyszínű lünettával érkezőt, de akár az egész tok is lehet effélére kezelt, illetve abszolút fekete szintén. Ez utóbbi modellek szilikon szíjon rendelhetők, követve a jólismert luxusmárkák által bejáratott trendet. S ha már fémcsat (sőt a tok esetén szintén), felfedezhető némi hasonlóság a korábbi Seiko Prospex, illetve egyes (régebbi) Grand Seiko acélcsat (és tok) kialakítása és az ORIENT aktuális megjelenése között. Váltakozó élek, letört, magasfényű ívek. A csatszemeket középen tükörpolírozással felületkezelt belső szegmensek dobják fel. Az áthallás szerintünk örvendetes. Egyszer (valahol) leírtuk, hogy a Seiko Prospex a Grand Seiko előszobája, s bizony ma már ugyanez a párhuzam az Orient–Seiko-konstellációra nézve is megáll.

Seiko

S ha már SEIKO, nem feledhetjük, hogy e óriás a most boncolgatott olcsóbb kategóriát továbbra sem hanyagolja el. A legfrissebb eresztés a 100 000 forint (környéki) ligában játszó SEIKO 5 Sports-család, amely lényegében a legendás s 2018-ban nyugalmazott „SKX”-modellek jogutódjainak tűnő, színes, változatos (27-féle variációban érkező) egyéniség. Bár hivatalosan az 1968-ban bemutatott Seiko 5 Sports utódjának szánták. A friss kínálat mindkét elődhöz mérten igencsak változatos. Textil-, rozsdamentes acél- vagy akár bőrszíjon érkezhet. Valamennyi új ötös acéltokkal szerelt. A korona (jól bejáratott módon) 4 órához került. Az indexek, a mutatók és a lünetta megszólalásig egyezik azzal, amit az SKX007 és az SKX009-ről az egész világ szeretve tisztel, s amely 1977-ben mutatkozott be a Seiko 6306-búvárórák esetén. Ez tehát a statikus rész. Ami bevált, azt kár birizgálni. Gondolhatja a SEIKO.

SEIKO 5 Sports Street Style SRPD83K1 „pinky”

Ami viszont valóban ropogós, az a színek és a számlapi textúrák változatossága. Az új 5 Sports-család már címkék tekintetében is differenciált. Sports Style, Suits Style, Specialist Style, Street Style, valamint Sense Style alkategóriákra bontja saját magát. Ez utóbbi talán a legérdekesebb, hiszen leginkább csak a Grand Seikótól látott, különleges mintázatú számlapot visel zöld, illetve barna kivitelben, színben passzoló szíjjal és lünettával. Ami továbbra sem kerámia, holott talán már beleférne az árba. Ellenben a 42,5 milliméteres átmérővel érkező tok ún. titán-karbid bevonattal védi magát a karcok támadásaival szemben. A kérdés az, hosszú távon mennyire tartós e pár mikrométeres réteg az acélvázon. A választ a gyakorlat adhatja meg. Amennyiben megsérül, az látványos nyomot hagy, s legfeljebb, ha a gyártó által javítható. Felejtsük el a polírozást!

Sokarcú Seiko 5

Ellenben maga a felületkezelés csaknem a gyémánt, de legalább is a kerámia keménységével erősíti az óra testét (adott esetben 8–9 pontot is tudhat a MOHS-skálán). Bár ritkán dobjuk karóránkat tűzbe vagy savba, de maga a titán-karbid (ami a titán szénnel alkotott vegyülete) ezeknek is ellenáll. Persze óvva intünk mindenkit attól, hogy efféle próbának vesse alá bármelyik karóráját. Az edzett borítást sorrendben visszafelé a következő, Street Style kettőse (kék és rózsaszín) is viseli. A különbség a textúrált számlap elhagyása, helyette kissé talán túl harsány neonárnyalatokban rikít minden, ami az összes többi változat esetén alapvetően fehér (indexek, mutatók, a lünetta osztásai). Ízlés kérdése. A tok (a titán-karbid köntösnek hála) az erő sötét oldalára húz. E hangulatot a fekete lünetta és a hasonszínű textilöv fokozza.

A Specialist Style 3 modellt számlál. Közülük kiemelést érdemel a rózsaarany bevonattal érkező, bőr- vagy gumiszíjon. A Suits Style, bár az elegánsabb vonulatot képviseli, mégis túlsúlyban fémcsaton rendelhető. Kissé márkaidegen módon apró szövésű, ún. Mesh, avagy fonott acél karkötőn. Végül a Sports Sytle hozza a már megszokott stílusú fémcsatokat. Színátmenetes kék vagy fekete számlapi képpel és hangulattal. Természetesen esetükben is létezik titán-karbiddal erősített kiadás. Valamennyi 5-ös testébe Seiko 4R36 mechanikus automata kerül 41 órás járástartalékkal, ami egy kicsit talán már szerényebb, mint amit a 2019-ben elvárnánk. Ezzel együtt az árcédulára pillantva szavunk nem lehet. A számlapon továbbra is a megszokott helyen és formában tálalva találjuk a nap és a dátum kijelzését. A kínálatban elérhető maradt a „Pepsi”, avagy kék-piros lünettás kiszerelés, s akár izgalmas, narancssárga arculatút is válaszhat magának a megrendelő. Az óraüveg Hardlex, erősített kristályüveg, vagyis nem zafír. A hátlap átlátszó, a szerkezet látható. Vízállóságuk egyaránt 100 méterig terjed.

Citizen

Úgy festhet, ez a cikk a japán óragyártásról szól, hiszen az addiktív modellek számbavételekor a tokiói CITIZEN sem megkerülhető. A márkanév története sem hétköznapi. Alapvetően svájci befektetőkhöz, illetve a szintén alpesi származású Rodolphe Schmid nevéhez fűződik, aki 1918-ban jegyeztette be, s „hazai” órákat árult a fedőnév alatt, a ma már sokat emlegetett császárságban. A „kinti” cég végül 1930-ban alapult, akkor már a szigetországban. Pikáns adalék, különösen a múlt századi történelem ismeretében, hogy jelenleg a Citizen-csoporté az egyik legkorábban alapított és meglehetősen ismert amerikai óragyártó, a Bulova is.

CITIZEN PROMASTER Eco-Drive-„komplikáció”

A múltidézés helyett persze érdekesebb a jelen. E téren az extrémpontos kvarcszerkezettel szerelt Citizen (Caliber 0100) kavart nagyobb port, bár az (legalább is jelenleg) nagyon távolra került a „jó áras” termékektől (~2 millió forint). A felvágós 2019-es újdonság [évente (!) kevesebb, mint 1 másodperces járáspontatlansággal zizeg, +/–] arra is rámutat, hogy a gyártó leginkább a kvarcszerkezetes időmérés frontján élharcos. Bár a Miyota szerkezetgyártón keresztül az automata mechanikák világának is jelentős szereplője. A legyártott példányszámot tekintve mindenképp. Jelenleg nagyjából 1,8 millió szerkezetet gyárt/értékesít évente.

Az aktualitásokhoz visszatérve, jó példákat találunk a CITIZEN PROMASTER-sorozaton belül. A kvarcbelsővel érkezőkben kivétel nélkül Eco-Drive-szerkezet számol, mely immár 1995 óta teszi feleslegessé az eldobható gombelemeket. Helyette a napsütésből gyűjti be az apró akkumulátorának szükséges energiát (ahogy láttuk ezt már korábban a CASIO esetében is). Ihletforrás a mechanikus istállóból kikerülő modellek némelyike esetén is felismerhető. Meglehetősen erősen emlékeztetnek a fent részletezett Seiko-búvárokra, akkor is, ha adott esetben bal oldalt fejtik ki a felhúzókart (DIVERS’S 200M NY0086–16LE). Persze azt se feledjük, hogy az ár még Magyarországon is jóval kedvezőbb, 70 000 Ft körül mozog.

A valamivel eredetibb külsejű merülők esetén persze az ár is feljebb szökik, egészen a duplájára (DIVERS’S 200M NY0071–81EE). Valamit valamiért. A vastagabb árcédulát magyarázza, hogy a tok és a fémcsat anyaga is komolyabban veszi önmagát, hiszen annak neve „SuperTitanium”. Átmérő 42 mm, vastagság 12 mm. Elérhető természetesen gumis szíjon is, melyre felíratott, hogy milyen mélyen mennyi időt érdemes tartózkodni. De használat előtt azért kérdezze meg kezelőorvosát, esetleg búvároktatóját. Automata szívük – e kategóriában már megszokott módon – 41 órán át képes magára hagyva ketyegni.

Kedvelt Pepsi-lünetta

Ehhez képest az Eco-Drive-modellek jóval változatosabb megjelenéssel tobzódnak, néha kissé már talán át is esve az átláthatóság lovának túloldalára. A „legjobb” példa a CB5850–80E referenciaszámon futó komplikált személyiség. Óra, perc, másodperc, dátum, nap, ébresztő, 24 órás pontosidő-megjelenítés, stopper, alacsonytöltöttség-kijelző, GMT, öröknaptár, „járástartalék-megjelenítő” is terheli. Rádiójel vezérletével lehet minden nap pontos, 43 mm-es „szuper” titántokkal, hozzá illő fém “karpereccel”, s 200 méteres vízállósággal megfejelve. Kvarcszerkezete 1 teljes töltéssel 300 napig képes üzemelni. Sötétben aztán a Citizen E660 számítógép is lekapcsol, így akár 3 év elteltével is képes visszatérni Csipkerózsika-álmából.

Hozzá képest a legújabb PROMASTER LAND ECO-DRIVE TOUGH-trió (zöld, abszolút fekete és csak a számlapja sötét) jóval letisztultabb, átláthatóbb, visszafogottabb s talán szerethetőbb csapat. Bennük az Eco-Drive az E168 kódot viseli, igaz „mindössze” 180 napig működik egyetlen töltéssel. Lekapcsolnia pedig nincs mit, hiszen esetében kizárólag mutatók, illetve egy parány dátumablak eleveníti meg az időt.

A cikk a Prémium Óra Ékszer Magazin 122-es számában jelent meg.

 

Exit mobile version