Site icon ÓraMagazinOnline

Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel

Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel Georges Seurat

Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel Georges Seurat

A talán leghíresebb art deco karóra második számlapján egy igazi mesterművet találunk, amelynek hazai kötődése is van. Ennek ellenére a Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel karórát szinte biztosan nem fogjuk élőben látni.

Elsősorban azért, mert mindössze nyolc-nyolc példány készül a név alá tartozó három modellváltozatból. Másrészt az órákat kizárólag a márka butikjaiban forgalmazzák, harmadrészt pedig az áruk csillagászati, konkrétan nem kommunikálják. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy ahogy szinte az összes kihalófélben lévő iparművészeti eljárással díszített karóra, úgy a Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel is szinte biztosan egy gyűjteményt fog gyarapítani, és rendkívül keveset hordják majd.

Miről is van szó? Konkrétan három híres festmény, egy francia, egy kínai, és egy japán másával díszítik az óra másik oldalát. Mivel egy Reverso tokról beszélünk, ezért történetesen nem a hátlapra kell gondolni, hiszen a szerkezetet tartalmazó tokrész kifordítható, így akár két számlapja is lehet az órának. Míg a kifordíthatóság képessége eredetileg az óraüveget védte, ennél a Reverso modellnél az óra védi a műalkotást.

Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel Georges Seurat – 45,50×27,40×9,73 mm a tok mérete, a kézi felhúzású, 19 köves 822/A2-es kalibert építették be, és a kézzel gilosált számlap is zománcozott. De kit érdekel ez? A lényeg a tok másik oldalán van.

Más névvel illetni a Georges Seurat francia impresszionista festő előtt tisztelgő művet ugyanis lealacsonyító volna. Egy 6 négyzetméteres festményt kicsinyítettek le 3 négyzetcentiméterre, ami már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény volna. Ugyanakkor amennyire csak lehetett Seurat stílusát, a pointillizmust, azaz a pontokból összeálló képet is igyekeztek másolni. Nem mikrofestészetről beszélünk, hanem zománcozásról, ami már-már mazochizmusra enged következtetni. Tény azonban, hogy a Jaeger-LeCoultre egyike azon nagyon kevés svájci márkáknak, amely igyekszik megőrizni az óraiparban a XIX. és XX. században virágzó iparművészeti ágakat. Valójában ennél is többről van szó, hiszen a második világháborút követően és főleg a kvarcválság alatt a tudás egyszerűen elveszett, akik birtokában voltak elhunytak, és nem adták tovább ismereteiket. Sok mindent tehát újra fel kell fedezni, meg kell tanulni.

Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Enamel Georges Seurat – a festő leghíresebb képe, a 2×3 méteres “Vasárnap délután Grande Jatte szigetén” három négyzetcentiméteren

Ebben a folyamatban óriási előnyt jelent, hogy a Jaeger-LeCoultre-nak állandó, saját zománcművésze van, amit más márkák nem mondhatnak el magukról. Nekik csak szabadúszók jutnak, és kellően magas színvonalon csak nagyon kevesen, talán egy tucatnyian képesek alkotni. A művész nem más, mint Merczel Miklós, akinek oroszlánrésze van abban, hogy a márka zománcozott számlapú órái valóban párjukat ritkítják.

www.jaeger-lecoultre.com

Exit mobile version