Site icon ÓraMagazinOnline

Fendi Selleria

Eredetileg bőr- és szőrmeáruiról ismert Fendi hogy hogy nem órákat is készít, és teszi ezt immár három évtizede. Ahogy azt a megújult Fendi Selleria kollekción is látjuk, ennyi idő már bőven elég volt ahhoz, hogy saját stílusnyelvük alakuljon ki.

Ahhoz, hogy beszálljanak az óraiparba nem is nagyon választhattak volna jobb időpontot, mint az 1980-as évek végét. A kvarcválság lenullázta a svájci óraipart, amely akkoriban még éppen csak rendezgette sorait. Hogy az óra funkciói közül a jövőben nem az eszköz, hanem a kiegészítő lesz domináns, az olasz márka is felismerte akkoriban. Új lendületet adott a Fendi óraipari jelenlétének az LVMH luxuscsoportba való betagozódás, amely a kollekció jelentős bővülését hozta magával.

Fendi Selleria – a két F betűből álló minta a Fun Fendi rövidítése

Ahogy neve is jelzi, a Fendi Selleria vonalait a lovaglás ihlette, ami így valamennyire kapcsolódik a márka eredeti “szakmájához”, a bőrművességhez is. Többek között ennek jegyében formáztak kegyelt a fülekből. Az igazán látványos formatervezői elem azonban maga a tok, amely egyszerre kerek, de egyben szögletes is. Igaz ugyan, hogy a éleket amennyire csak lehetett lekerekítették, de ettől a forma igenis észrevehető.

Az idei egyik újítás a kismásodperc megjelenése, amely ráadásul aszimmetrikus udvart is kapott. Ez valóban drasztikusan változtatja meg az óra megjelenését a korábbi modellekkel szemben, amelyek mutatói mind a központban kaptak helyet. A kismásodperc anyaga már kevésbé látványos, a szokásos gyöngyház köszön vissza. Újdonság azonban a bársonyborítású marhabőrszíj, amely követve olyan márkákat, mint a Piaget vagy a Baume&Mercier, elég hosszú ahhoz, hogy kétszer is körbefusson viselője csuklóján.

Fendi Selleria – nem csak bársony van hozzá, hanem sok minden más is

Bár a kvarcszerkezet miatt a Fendi Selleria jóval kisebb is lehetne, a 36 milliméteres átmérőre az arányok megőrzése miatt mégis szükség van. Így a szíjak is jobban tudnak érvényesülni. Ezeket egyébként mindenki maga otthon cserélgetheti is bátran, és bőven van is miből választani, hogy a lehető legtöbb outfithez fel lehessen venni – feltéve, ha van másfél ezer eurónk az órára (és egyenként min. 160 a különböző szíjakra).

www.fendi.com

Exit mobile version