80 000 amerikai dollár, azaz 26 000 000 magyar forint (+áfa +vám)! A CASIO legújabb G-SHOCK alliterációjának a CASIO MRG-D5000 G-SHOCK Blue Sapphire-nak az ára ekképp alakul!
És nem, ez nem egy jótékonysági árverésen tett nagylelkű felajánlás. Ez a rendes, boltban (is) kapható CASIO karóra hivatalos kiskereskedelmi ára (11 millió Jen, Japánban).
20 darab készül belőle mindösszesen, és igencsak meglepődnénk, ha magyar csuklón viszontlátnánk, bár sohasem lehet tudni…
Ámulat
Első, második, sőt ezredik ránézésre is lényegében és hozzávetőleg ugyanolyan modern G-SHOCK karóráról beszélünk most is, amit bármelyik hazai forgalmazótól beszerezve már nagyjából 40 000 forinttól a sajátunk lehet:
51.1 × 43.2 × 16.5 milliméteres óratok, 121 gramm összsúly. Puha gumiszíj, 200 méter vízállóság. Gallium Tough Solar fényenergia-ellátású, kvarc szabályozású szerkezet és Multi Band 6 rádiós időszinkron, világidővel, stopperrel és ébresztővel… Oké.
MIÉRT?
Azért, mert az óratok kék színű zafírkristály, amit egyrészt igencsak kihívás legyártani és efféle minőségben prezentálni.
Másrészt a zafír ugye nem karcolható (vagyis nagy elszántsággal persze lehet, de a hétköznapok során lényegében kizárt), azaz rém rideg és kemény. Nem hajlik, nem nyúlik, nem idomul egy cseppet sem, ezért kellően nagy erőhatásra törik, sokkal – sokkal – sokkal inkább, mint az acél vagy a titán, vagy (ha már CASIO) a műanyag.
Egy G-SHOCK, ami a „mindent kibíró” karóra definíciója, de viszonylag törékeny anyagból – mintha egy tojással fociznánk?
A CASIO persze megoldotta, hogy a „törhetetlenség” nimbusza lehetőleg ne sérüljön (ezt nevezi Multi-Guard szerkezeti kialakításnak), na de a lényeg itt még csak nem is ez a bravúr.
Nem is az, hogy egyébként vagány és jól néz ki, és persze minden népszerű az órakedvelők körében, ami kék.
A SHOW
A lényeg és a show itt éppen az, hogy ez egy CASIO! Amilyet 40 000 és mondjuk legfeljebb 800 000 forint közötti áron – tetszőleges kivitel szerint – bárki megszerezhet…ne, ha nem a zafír kiadás lenne, amiért bizony több, mint 26 millió forintnak megfelelő pénzt kell kifizetni és a világon legfeljebb 20, azaz húsz embernek lehet ennyi pénzért efféle órája.
Egy Rolex vagy egy Omega-, tegyük a kezünk a szívünkre, becsületes munkával, néhány év spórolással, azért még Magyarországon is bárkinek lehet. Urambocsá egy Patek vagy egy RM sem olyan nagy durranás manapság, még a legmenőbb monacói privát klubban sem…
És persze értékállóság, évszázados pedigré és tradíció, több száz apró fogaskerék, kézműves kivitelezés…
És akkor a pimasz japán sushi-séf bepakol egy száz forintosnál alig nagyobb nyomtatott áramkört és némi folyadékkristályt egy ütésállóvá tett zafír óratokba (mondjuk ez azért továbbra sem kispálya) és eladja 20 példányban 26 millió forintért (+áfa +vám).
Hogyan tudná az elit úgy istenigazából kifejezni másként, hogy egyáltalán nem számít a pénz és számolatlan rengeteg sok van belőle, ha nem egy ilyen órával a kezén?!
