Site icon ÓraMagazinOnline

Beethoven tetralógia

A Nomos Tetra Symphony kollekció egyik darabja lehetne az ideális választása azoknak, akik mind a klasszikus zene, mind pedig az órák szerelmesei.

Természetesen ebben az esetben is egy évforduló szolgáltatta az apropót. Ha esetleg nem értesültünk róla, idén ünnepeljük Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóját, úgyhogy a zenei világ idén Beethoven-évet ül.

Bizonyára egyből adódik is a kérdés, hogy mi a közös a Nomos, és Beethoven között. A válasz rövid és kíméletlen: az égvilágon semmi. Értelemszerűen nem lehettek kortársak, de még maga a Glashütte órakészítés is csak szűk két évtizeddel Beethoven halála után indult be. Bár zongoristaként járt Berlinben és a Glashüttéhez közeli Drezdában is, ez azért édes kevés lenne.

Nomos Tetra Symphony

Ezzel szerencsére a Nomos is tisztában van, így teljes mértékben eltekintenek olyan megoldásoktól, mint a hátlapon való különböző gravírozások (pl. a Beethoven kézjegye vagy arcképe). A bauhaus szigorú vonalvezetését favorizáló Nomosnál ez erősen giccsesnek hat, és természetesen hiteltelen is lenne. Kizárólag az órák neve és a számlapjainak színe árulkodik arról, hogy valami újjal van dolgunk.

Érzelmes órák

A nevek természetesen kapcsolódnak Beethoven életéhez, életművéhez. Az Égi szikra (Götterfunken, réz színű számlap) bár egyértelműen az örömódához kapcsolódik, mégis inkább Beethoven zsenialitása előtt emel kalapot. Az olívazöld az Óda az örömhöz kapcsolódik, a kék a szerző egyetlen operáját, a Fideliót idézi föl, míg a türkiz színű a Halhatatlan kedvesnek szentelték. Hogy utóbbi ki lehet, azon ma is hajba kapnak a zenetudósok. Nagy hatást gyakorolt Beethovenre, elvégre érett fejjel, 42 évesen írt egy 10 oldalas szerelmes levelet, amit végül nem küldött el. Hogy ez kiváló filmanyag egy drámához, azt még Hollywood is felismerte (Immortal Beloved, 1994).

Nomos Tetra Symphony – tömör és üvegbetétes hátlappal

A négy Nomos-újdonság így csak számlapjainak színével hoz újat. A rozsdamentes acél tok formája nem változott, 29,5×29,5 milliméterre mérete azonban egyértelműen a női órák sorolja. Ugyanakkor ez egy négyzetes tok, jóval nagyobb, mintha egy kerekkel lenne dolgunk. A két sötétebb változat akár egy férfi csuklóján is elfogadhatóan mutat, főleg, ha gyári, szürke velúrszíjat valami határozottabb színű és struktúrájúra cserélik.

Nomos Tetra Symphony – négykezeshez négy óra kell

A tokban sincs semmi új. A márka Alpha szerkezete dolgozik benne, amit ugyan általában manufaktúra kalibernek tekintenek, de gyakorlatilag egy Peseux 7001-es. Egyszerű, megbízható és alapvetően van helye ebben a konkrét modellben. Elvégre a “mezei” Tetrákhoz képest az óra nagyobb érzelmi töltettel rendelkezik, megérdemli a kézi felhúzással járó rendszeres törődést. Egy ilyen töltetért 1660 vagy 1880 (üvegbetétes hátlap) eurót kérnek. Ha vágynánk egy ilyenre, nagyon ne halogassuk a vásárlást. Bár hivatalosan nem limitálták a példányszámot, nem kizárt, hogy az emlékév miatt csak idén gyártják ezt a modellt.

www.nomos-glashuette.com

Exit mobile version