Site icon ÓraMagazinOnline

Baume & Mercier Hampton – újjászületett

Baume & Mercier Hampton

A Baume & Mercier Hampton kollekcióban találjuk a márka legjellegzetesebb vonalvezetésű modelljeit. Ha valaki a téglalap alakú tokokat kedveli, kötelező közelebbről is megnéznie.Persze azt is el kell ismerni, hogy nem a legnépszerűbb kollekciója ez a márkának. Eredetileg 1994-ben mutatták be, alapja pedig egy 1940-es évekbeli modell volt. Nevét egy egykoron felkapott, New Yorktól keletre elterülő tengerparti üdülőtelepről kapta. Az utóbbi öt hat évben pedig talán még inkább háttérbe szorult, hiszen a márkánál minden a Clifton modellekről szólt.

Ugyanakkor a megújulás kifejezetten időszerű. A Hampton-órák le sem tagadhatják, hogy megjelenésüket az art déco szempontjai szerint tervezték. Ez a stílusirányzat pedig az 1920-as években kezdett bele diadalmenetébe, azaz pont egy évszázada. Ha tehát a modellhez köthető konkrét évfordulóról nem beszélhetünk, azért nem maradunk jubileum nélkül.

A méret a lényeg

A módosítás elsősorban új méreteket takar. Ezek közül a középső, a 43×24,5 milliméteres változat minden további nélkül női és férfi csuklón is viselhető. Persze ha valaki femininebb méretet szeretne, annak ott van a 35×22,2 mm kivitel, amely anyagaiban és így megjelenésében is elsősorban a szebbik nemet célozza meg. Markánsabb külsőt a 48×31 mm modell kapott – értelemszerűen férfiak kezére szánva.

Baume & Mercier Hampton – a középső modell veszélyes lehet. Össze lehet veszni azon, hogy ki viselje.

A számlap tipikusan hozza azt, amit egy art déco ihletésű órától elvárunk: erős kontraszt, letisztult, geometrikus megjelenés, szimmetria. Ennek jegyében nem is nagyon vitték túlzásba a komplikációkat. Ez alól talán pont a második időzónás és egyben napszak kijelzéssel is ellátott, továbbá dátummal kiegészített modell a kivétel. Az art déco stílushoz ez talán egy kicsit sok már.

Baume & Mercier Hampton – talán már kicsit sok az art décohoz

Egyébként kár érte, mert egy ritkán látható kaliber kapott benne helyett: a Soprod TT651. A többiek szokványos ETA (igen, ETA) kalibereket kaptak. A nagyobbikba a 2895-ös, a középsőbe a 2671-es került, amely egyébként jellemzően inkább női órákban jut szerephez. Hiába, a téglalap alakú tok széltében nem sok helyet biztosít. Ez egyben az oka annak, hogy a kicsibe már csak kvarc szabályozású fér el. Persze lehetne kézi felhúzású is, csak akkor azt ára lenne megfizethetetlen.

Art déco a Richemont-nál

Érdekes egyébként látni, hogy a Richemont-csoporthoz tartozó márkáknál az art déco mennyire népszerű. Ide tartozik a Jaeger-LeCoultre és a Cartier is. Ha pedig art déco és karóra közös halmazát keressük, akkor nyilván e két márka jut eszébe a legtöbb embernek. (A Reverso a Jaeger-LeCoultre-nál és a Tank a Cartier-nél.) Ugyanakkor ezek az modellek nagyon ismertek, nagyon sok van belőlük, még talán az elcsépeltet is meg lehet kockáztatni velük. Akkor is, ha pont a Cartier látványos megoldásokkal (pl. Tank Asymetrique) igyekszik kicsit ellensúlyozni ezt. Az árakról pedig ne is beszéljünk ennél a kettőnél.

Baume & Mercier Hampton – hölgyeknek szerencsére nem csak a szokásos gyöngyház-gyémánt kombináció jut

Persze a Baume & Mercier a csoport “legkisebb” és “legolcsóbb” márkája, így nyilván könnyű neki a többiek alá kínálni. A kvarcok 1300 franknál kezdődnek. Az igazán érdekes a középső modell 2200 frankos árával, míg a két nagyért 2400, illetve 3650 frankot kérnek.

Baume & Mercier

Exit mobile version